Ki nyeri a 2010-es Zsoldos Péter Díjat? – SFportal Meetup január




A 2010-es januári SFportal Meetupon Kánai András – alias SFinsider – beszélt arról, hogy kik a legesélyesebbek az idei Zsoldos Péter Díjra. Amellett, hogy saját jelöltet állított, azt is megtippelte, hogy ki fogja megnyerni idén a díjat – ami nem feltétlenül ugyanaz a regény. A prezentációt követő beszélgetés aztán teljesen más irányt is vett: az e-book kiadás hazai jövőjével, problematikáival kapcsolatos kérdések is felszínre kerültek.

Kapcsolódó cikkek


#FRISSÍTVE: SFportal Meetup – 2010 január
A hir igaz, lesz SFportal meetup. Amit még nem tudunk, hogy hány előadással, de kettő három + egy egészen biztos. (Illetve az, hogy februárra legalább...

Zsoldos Péter Díjra jelölt novellák – 2010
Acélpatkány, ahogy tavaly is, most is nekikezdett a Zsoldos Péter Díjra jelölt 2010-es novellák véleményezésének. Most sikerült az összes nevezett novellát végigvennem, de hangsúlyoznám, ezek...

2010-es Zsoldos Péter-díj emlékeztető
A 2010-es évben a 2009. április elseje és 2009. december harmincegyedike között, legalább 500 darabos példányszámban megjelent, kereskedelmi forgalomban kapható sci-fi témájú novellákat, kisregényeket és...

2 hozzászólás

  1. rhewa szerint:

    A fene vigye el!
    Ebben a hülye…..síp helye….gépben nincs hangkártya!!!
    Gondoltam munkaidő után már nem nagyon ba… izé, ha felmegyek a netre magánügyben, kivártam a három órát, nekikészültem; erre így betesz nekem ez a…

    :(
    Ez a büntim???

  2. Korum szerint:

    Hát elég érdekeseket mond néha – nem könnyű egyetérteni. Majd meglátjuk igaza lesz-e :)

Szólj hozzá!

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture. Click on the picture to hear an audio file of the word.
Click to hear an audio file of the anti-spam word