Marvel bejelentette tegnap a Phase 3-at, az Age of Ultront követő filmeket – amelyek aztán egy epikus, kétrészes Avengers filmben, az Infinity Warban fognak kicsúcsosodni. Lássuk! Az alábbi képről igazából minden leolvasható: marvel-phase-3    

Captain America: Civil War

Bemutató: 2016. május 6. captain-america-civil-war A fő vonalat részben a nagy sikerű Civil War képregénysorozat adja, ahogy erről korábban beszámoltunk – de lesz azért jópár eltérés. Míg a füzetekben a szuperhősöket kötelezni akarják, hogy egy kormányügynökség előtt fedjék fel valódi kilétüket, addig ez a Marvel Cinematic Universe-ben picit másképp lesz. A mozifilmek és a tévésorozatok eseményei eljuttatják a világot addig a pontig, hogy a világ kormányai felügyelni akarják a szuperhősök tevékenységét. Az Age of Ultronban lényegében a S.H.I.E.L.D. nem létezik (Coulson igazgató csapata addigra nyilván nem fog annyira megerősödni, hogy visszaállítsák a szervezet régi fényét), nincs világbiztonsági tanács, a kormányok így közvetlenebbül be akarnak majd avatkozni.  Emellett a film elkezd megalapozni egy jövendőbeli szuperhősnek, Black Panthernek.  Wakanda királya feltűnik Amerika Kapitány új kalandjában, méghozzá Chadwick Boseman alakításában.

Doctor Strange

Bemutató: 2016. november 4. Kevin Feige nem erősítette meg, és nem is cáfolta, hogy Benedict Cumberbatch-csel tárgyalnának a címszerepről. Annyit mondott csak, hogy ha megerősíthetne bármit is, akkor már bejelentették volna, hogy ki fogja játszani a legújabb szuperhőst.

Guardians of the Galaxy 2

Bemutató: 2017. május 5. Erről a filmről sem tudni egyelőre sokat. James Gunn már dolgozik a forgatókönyvön, és annyit elárult, hogy a képregényekből legalább egy újabb Őrző csatlakozik Star Lord csapatához. Egyes feltételezések szerint ez a valaki Adam Warlock lesz, mivel a bábját mind a Thor: The Dark Worldben, mind a Guardians of Galaxy-ban látni lehetett a Gyűjtő gyűjteményében.

Thor: Ragnarok

Bemutató: 2017. július 28. Nem nagy meglepetés, de mindenki kedvence, Loki visszatér. A Phase 3-ban viszont a Ragnarok pontosan úgy fel fogja forgatni az MCU világát, ahogy azt a Winter Soldier tette idén. A spekulációk szerint ebben újfent fontos szerep jut majd Loki jogarának: már csak azért is, mert a fegyver, mint kiderül, egyike az ún. Infinity Gemeknek vagy Infinoty Stone-oknak, amik összegyűjtése Thanos legfőbb célja (eddig egy sincs meg neki, szóval jól csinálja…). Pletykálnak még a Fire Demon és Surtur felbukkanásáról, valamint egy flashback erejéig visszatérne Anthony Hopkins, hogy láthassuk, hogyan öli meg Loki Odint. Hangsúlyozom, mindez eddig rajongói spekuláció. Az viszont biztos, hogy ez a film kulcsfontosságú lesz a Phase 3-ban, és az idevezető szálak már az Age of Ultronban megnyílnak.

Black Panther

Bemutató: 2017. november 3. Mint írtuk, feltűnik majd a Civil Warban, méghozzá a saját jelmezében, és komoly szerepe lesz a történésekben. Illetve tudjuk még, hogy Chadwick Boseman öt filmben fogja alakítani a Fekete Párducot, így feltehetően nem csak lesz több része a Black Panthernek, de esetlegesen ott lesz a többi Avengers-filmben is.

The Avengers: Infinity War, első rész

Bemutató: 2018. május 4. Ezzel a résszel kapcsolatban jönnek a legvadabb pletykák. Több forrás is állítja, hogy az Infinity War első fele nem az eredeti Avengers gárdára fog fókuszálni elsősorban, hanem a csapat újabb tagjaira. Tekintve, hogy az Age of Ultronban is lesznek új hősök – mint pl. Quicksilver és Scarlet Witch -, plusz ugye addig megismerjük Doctor Stranget és Black Panthert, nem is elképzelhetetlen a dolog. Már csak azért sem, mert bizony több színésznek, pl. Chris Evansnek is kezd kifutni a szerződéses ideje – és elképzelhető, hogy a stúdió inkább a nagy fináléra tartogatja őket. Bár ennek némileg ellentmondani látszik, hogy Tony Stark és Bruce Banner biztos szerepelni fognak, és Thanos is komolyabb szerepet kap. A kiadott koncepció rajzon már jól láthatóan nála van az Infinity Gauntlet, benne az öt Infinoty Stone-nal – a képet láthatjátok az alanti trailer végén.

Captain Marvel

Bemutató: 2018. július 6. Feige szerint pillanatokon belül elkezdődnek a szokásos pletykák, hogy ki fogja játszani a címszerepet, sok-sok hollywoodi színésznőt hírbe fognak hozni ezügyben. De először a forgatókönyvírókat és a rendezőt fogják bejelenteni, azt viszont elég hamar – ígérte.

Inhumans

Bemutató: 2018. november 2. Erről csak annyit tudni biztosan, hogy ez lesz a 20. film a Marvel Cinemtatic Universe-ben. A pletykák szerint a csapatot Black Bolt, Medusa, Crystal, Karnak, Gorgon és Triton alkotják majd, a főellenfél pedig Skrulls lesz.

The Avengers: Infinity War, második rész

Bemutató: 2019. május 3. A nagy finálé, ami persze nem jelenti a MCU végét. A legvalószínűbb az, hogy itt végre összefognak a Bosszúállók és a Galaxis Őrzői, hogy egyszer és mindenkorra megértessék Thanos-szal, hogy hova dugja fel azt a kesztyűt, amivel le akarja győzni az egész univerzumot. Hogy az Infinity War két részét vajon Joss Whedon fogja-e rendezni, az még kérdéses: nincs hír arról, hogy az Age of Ultron utánra is van-e szerződése. Ezzel párhuzamosan viszont felerősödtek azon pletykák, hogy Anthony és Joe Russo valamilyen formában – akár a rendezői szék birtokosaként is – részt vennének a forgatáson. A Captain America: Civil War után mindenesetre pont lenne idejük ezzel foglalkozni, és a Winter Soldier miatt biztos, hogy a stúdió 100%-os támogatását élvezhetik. Mindenesetre addig itt egy telefonnal felvett teaser: https://www.youtube.com/watch?v=Uv2NRpG76Pg    ]]>