Könyvkritika

Képes-képtelen mesék Kaméleon-módra


A Kaméleon Komix támogatandó kísérletbe kezdett tavaly év végén: megjelentetett egy magyar szerzők által jegyzett antológiát, azt kutatva, létezhet-e átjárás a kilencedik művészeti ág és a próza között. A képregények kiadásával foglalkozó kiadónál Szűcs Gyula végezte a #1 jelöléssel bíró sorozat szerkesztését, s az előszóban megindokolja nem csak a Képtelen történetek – másvilági mesék címét, de a szerzők beválogatásának gyakorlatába is bepillantást nyújt.

A kötet végül hét novellát és két képregényt fog össze 214 oldalon, és alkotói mind a képregény nem is oly távoli vidékéről rándultak át az irodalom mezsgyéjére. A válogatás sokszínű és hangulatos, posztapokaliptikus sztori épp úgy belefért, mint historikus kísértettörténet.

Lakatos István (Lencsilány, Mesék az ágy alól) a Buta kis kövér kutyával nyitja a kötetet. Írásában a címszereplő kiskutya valami nagy és csápos dologtól igyekszik megmenteni a megmentésre érdemtelen világot. A novella minden csápos szörnyeteg szülőatyjának, a tiszteletreméltó H. P. Lovecraftnak a hatásait tükrözi, és nem akar több lenni annál, ami: egy aprócska, szomorúan fájdalmas hangulatkép a világvége előttről. Indításnak, első falatnak tökéletesen megfelel..

Varga Péter (Srtroboscopa, Bábel verme) Az Elefántember legendája című műve a londoni sikátorok mélyére vezeti el az olvasókat, ahol két főhőse a legendás Elefántembert keresi, tudván, hogy az biztosan nem lehet a legendás, több mint száz éve elhunyt Joseph Carey Merrick. A történet klasszikus vonalvezetésű, a beavatott és a tudatlan kívülálló egymásra találásával indul, akik aztán együtt vágnak neki a borzasztó vagy éppen izgalmas igazság kiderítésének. A hangulatosan komor novella Európától messzire visz, egyetlen problémája, hogy a hosszú felvezetés után túlságosan gyorsan csapja le a szerző a végét. Egy kis harc, egy kis fordulat még belefért volna a sztoriba, amely megérdemelte volna a kikerekített befejezést.

Amint az előszóból megtudjuk, Németh Áron (Bürokraták) A Bürokrata novellája a Scriptorium írókörös munkájából származik, főszereplője két démon és az aktatologatók mintapéldánya, az ízig-vérig bürokrata férfi. Az egy szituációra épülő írás lényegében komoran szórakoztató mese arról, hogy az ész és a mindent lebíró rutin hogyan győzedelmeskedik a pokol teremtményei felett. Szóval a bürokraták bizonyos értelemben rosszabbak magánál az ördögnél is…

Wajzer „Chavez” Csabától (Paneldzsungel) A pofon nem több, mint amit a cím ígér: egy mindent megváltoztató pofon nyúlfarknyi története. Az alapsztorit olvashattuk már máshol, szóval nem fogja megváltani a világot, de ebben a novellában is elsősorban a megteremtett atmoszféra a lényeg. A rablás, melybe a főhős belesodródik elkerülhetetlenül vezetne a boldogtalan véghez, ha…

Tálosi András (Charax, Bóni és Tim, EpicLine) Pokol a tanyán novellája a kötet leghosszabb írása. Jól felépített történet 1894-ből, amikor is egy kisfiú testébe beleköltözik… valami. A pörgős sztorit leginkább a szereplők dialógusai viszik előre, ami a jól átgondolt karakterek miatt élvezettel követhető, és nagyon jót tesz az írásnak a leheletnyi humor is, ami átszövi. A probléma mindössze a nyelvi megformálással van: gyakorta döccennek a mondatok, és mintha a sok nézőpont között elveszne az író, akire néha rátalálunk a szövegben. Egy erőteljes kezű lektor segíthetett volna az egyiken, egy kicsit alaposabb átgondoltság a másikon.

Varga Bálint Bánk (Nekronin, A Hegy) Vérvörös szilveszter című novellája lényegében Zoocity-be visz el bennünket, ahol egy nyomozóként szolgálatot teljesítő kakas egy estéjét követjük nyomon. Állatok emberként a nagyvárosban nem új ötlet (mint az előszóból kiderül, számítógépes játék készül belőle Chicken Police címmel), ám ami a novellát egyedülállóvá teszi az a zseniális noir-hangulat, amit a szerző nagyszerűen ragadott meg, minden sorából szivárog. A novella hátránya az, hogy ez egy nagyobb detektívtörténet első fejezete vagy egy hosszabb novella első fele-harmada, tehát lezáratlanul, befejezés nélkül marad. Ez a félbetörtség a végén azért kicsit fáj, a krimi-zsáner agyonütése… Szívesen olvastam volna végig a kicsit szürreális hátterű nyomozást, egészen a tettes elkapásáig.

Szűcs Gyula Gyula (Cafe Postnuclear) Sarló, kalapács, boszorkányság novellája zárja a kötetet, és azt kell mondjam, igazi desszert a végére. Különös élményt ad mindazoknak, akik a sci-fivel és a fantasyvel a nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején ismerkedtek meg: a tucatnyi popkulturális utalás nem csak színesíti a történetet, hanem a részévé is válik. A történet egy mágikus apokalipszis után játszódik, és a VICO-filmeken és Cherubion-könyveken szocializálódott, börtönt megjárt főszereplője elfogad egy megbízást, amely szerint meg kell szereznie Csonti becenevű barátjával a Necronomikont a Budai vár könyvtárából. Laza, oldott, humoros, rengeteg áthallással.

A kötet hét képtelen írását egy képregény kockái kötik össze. Chavez beleszőtte horrorisztikus sztorjába a novellákat is, így a Békefi Tamás keze nyomán kikerekedő képregény egyedi kerettörténetet nyújt az írásoknak. A Képtelen történeteket végül mégis egy „képes történet” zárja: Békefi Ákos A katlan című munkájában az első világháború borzalmait idézi meg. A lövészárkok mélyének borzalmai inspirálták a rajzolót, és természetesen itt sem ússzuk meg horrorisztikus kreatúra nélkül. Nekem bejött ez a „bonus track”.

Összességében örömmel mondom, hogy várós a #2-es jelölésű Kaméleon-kötet…