Szöllösi Kristóf: Acélszentek című regénye. A fiatal, elsőregényes szerző civilben mérnökhallgató, a technikai érdeklődés meg is látszik a könyvön – a szó jó értelmében. Az Acélszentek a jövőbeli posztapokaliptikus Budapestre vezet, ahol egy fiktív/alternatív világháború után a város romokban hever, nincs központi hatalom, a Futuristák, Szakadár Blokk, Géprombolók, Óbudai Egyházállam, Szabadkereskedelmi Zóna és hasonló csoportosulások osztoznak a városon. A határok keményen meg lettek húzva, miközben ki tudja, kik lapulnak a következő sarkon a romok között. A posztapokaliptikus irodalom jellegzetessége, hogy időben és térben közeli, az olvasó által jól ismert környezetbe helyezi a történetet, attól annyira izgalmas és nyomasztó, hogy a mindennapokból ismerős és a regényben megjelenő defamiliarizált (romos, összezúzott, mocskos, embertől elhagyatott, használaton kívüli…), de azért a felismerhető terek egymásra játszanak. Ahogy ez az amerikai filmekben a Szabadság-szobor vagy a Golden Gate híd, az Acélszentekben többek között a Lehel téri, Kálvin téri metró, a Margit-sziget, és a Westend jelenik ilyen szerepben. Hátborzongató, ugyanakkor mégis élvezetes világot teremt így a szerző. A Budapest-kép idegenségét erősíti, hogy exók járják az utcákat – az exoskeletonok, félig ember-félig robotok, akik általában egy-egy blokk, vagy banda irányítása alá tartoznak, és az emberek egy része istenként tekint rájuk. Az exók között is komoly rangsor van, a szimpla verőlegénytől a két, megerősített lábon járó legendáig, és mindegyik valami fenyegető névre hallgat (Kaszás, Hamvasztó, Pitbull…). Az ellenpontot a géprombolók jelentik, az egyszerűség kedvéért mondjuk, hogy bérgyilkosok, akik pénzért az exókra vadásznak. Az Acélszentek legnagyobb erőssége a világ, amelyet teremt. Ennek a világnak talán ez egyetlen hibája, hogy a szerző mindig mindenhol emlékeztet minket rá, hogy „na, ők aztán már az igazán durva arcok”. Egyfelől elegánsabb ezt dialógusokkal, cselekménnyel érzékeltetni, másfelől a hangsúlyozás itt-ott már paródiának hat. (A Hollószínház Régi szép idők című legendás jelenete jutott eszembe, ahol mindig rá kell tromfolni eggyel ez előzőekre.) Az egész világ nagyon fiús, nem is kifejezetten azért, mert kevés a női szereplő, hanem minőségében: az erő, a harc, a technika, a rombolás a kulcsszavak. Ebben a kicsit Mad Max-es hangulatú, durva világban az Acélszentek egy amerikai filmes típusú történetet mesél el. A főszereplő Ádám gépromboló, aki egy ellopott atomtöltetet akar visszaszerezni, mert fennáll a veszély, hogy egy villanással eljön a világvége (legalábbis sok ember számára). Mellette a háttérbe szorul egy másik fiatal gépromboló, Dani sorsa, amely pont azért lenne érdekes, mert egy klasszikus beavatástörténet – mondjuk úgy, szerencsétlen beteljesüléssel. A cselekményt meghatározza, hogy a főszereplő a nyomokat követve igyekszik összerakni a képet, és közben lehetőleg nem meghalni. Az egyik pont, ahol a regény megbillen, az a nyomozás logikája és ritmusa. Ádám a nyomokat követve bejárja a várost, ám kitérőket tesz, néha mintha a főhős maga is elfelejtené, mire megy ki a játék, mindenki ellen van, de mégsem… Emiatt a cselekmény néhol kusza, ráadásul indokolatlannak érzem egy posztapokaliptikus sci-fiben az okkult elemeket. (Hacsak nincs tervben folytatás! A világban benne van még jó pár történet lehetősége, amelyekben jobban ki lehetne dolgozni a részleteket.) A regény másik billegő bontja az időkeret: négy nap van megállítani a mini atomreaktort ellopó Hamvasztót. Ez gyorsuló tempót, fokozódó feszültséget, egyre feszesebb cselekményt igényelne. Sajnos ezt nem sikerült igazán érzékeltetni, amitől tét nélkülinek érződik Ádám minden küzdelme. Azt azonban el kell ismerni, hogy Ádám hajszája jó okot ad rá, hogy a könyv lapjain megjelenjenek remekül kitalált, válogatottan erőszakos és/vagy különc kretének. Régen olvastam egy helyen ennyi, jó értelemben beteg ötletet arra, mit vált ki az emberi pszichéből egy ilyen világ. Az egészet nehezíti az E/1 személyű narráció. Egyfelől egyszerű, olvasható stílust ad a regénynek, másfelől nem sok lehetőséget teremt a karakterek kikerekítésére. Ádám legény a talpán, mert sokat öl, és szleng szavakat is használ, de nem több ennél; és más szereplők sem járnak jobban. Lehet, hogy egy kemény világ kemény embereket kíván, de nem kell, hogy ez olyan sűrű szósz legyen, amely elfed minden más jellemvonást. A mű nyelvi megfogalmazása illeszkedik a történethez: szleng és keménykedés jellemzi, de kár a benne található fogalmazásbeli sutaságokért, amiket (ha már stílusosak akarunk lenni) kemény kézzel ki kellett volna irtani. Összességében az Acélszentek olvasható regény, amelyben a kitalált világ majdnem ellensúlyozza a cselekmény döccenéseit.]]>