Karcos Este Fonyódi Tiborral




A KIMTE és a Karcolat Írói Műhely szervezésében a májusi Karcos Este meghívott vendége,

Fonyódi Tibor (Harrison Fawcett),
Zsoldos Péter-díjas író tart előadást a forgatókönyvírásról és science fictionról.

Időpont: 2009. 05. 23., szombat du. 15 óra.
Helyszín: Sárkánytűz könyvesbolt, Budapest, Ferenc krt. 40.
(…)

…A Katedrális harcosai, a Katedrális legendája, a Korona hatalma a megjelenés óta a Cherubion Kiadó legsikeresebb SF kiadványai közé tartoznak. Fonyódi Tibor az első cherubionos SF író, akinek korábban megjelent írásaiból önálló antológiája jelent meg Best of Brett Shaw címmel.
2003-ban a Jó nap ez a halálra című regényével lezárta SF írói pályafutását. Isten ostorai című történelmi fantasy regénye 2005-ben franciául is megjelent a párizsi Pygmalion Kiadó gondozásában.
Jelenleg a Tűzvonalban című tv-sorozat vezető forgatókönyvírója…

…Pályafutása során tizenhárom önálló kötete jelent meg, köztük a kultikusnak számító Katedrális új, egységes kiadása 2007 végén.
Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) jelölőbizottsági tag, a Magyar Forgatókönyvírók Egyesülete alapító tagja, 2003-tól főállású regény-és forgatókönyvíró*.

Mivel megtudtuk, hogy Fonyódi Tibor néhány éves kihagyás után a kiadók kérésére, hamarosan visszatér az SF-be, kifaggatjuk terveiről, készülő regényeiről.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

*(Életrajzi részlet az Új Galaxis 12. számából)

Kapcsolódó cikkek


Talentum Kulturális Est Fonyódi Tiborral
A KIMTE szervezésében, a rendezvénysorozat áprilisi programjának keretében ezúttal Fonyódi Tibor, Zsoldos Péter díjas író, forgatókönyv íróval és meglepetés vendégekkel találkozhat az érdeklődő 2011.04.16-án, szombaton,...

Író-olvasó találkozó Fonyódi Tiborral és Szélesi Sándorral
A Korona hatalma, talán az egyik leghíresebb, legkeresettebb Mysterious Universe regény újrakiadása alkalmából író-olvasó találkozón vehetnek részt az érdeklődők a Tuan Kiadó Könyvesboltjában 2009 december...

Sci-fi írókkal bővült az Írószövetség
Új tagokkal bővült a Magyar Írószövetség. A mintegy kilencszáz tagot – hazai és határon túli magyar írókat – tömörítő szervezet a közelmúltban kilenc, a tudományos...

1 hozzászólás

  1. Kimte szerint:

    Emlékeztetőül: holnap, szombaton 15 órakor lesz Fonyódi Tibor előadása budapesti Sárkánytűz könyvesboltban.

Szólj hozzá!

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture. Click on the picture to hear an audio file of the word.
Click to hear an audio file of the anti-spam word