Mozi

Jupiter holdja – a világ fantasztikus mivoltáról


Bár van benne repülő ember, a Jupiter holdja nem scifi. Gondolkodtam is, hogy az sfportal oldalára “kifér-e” egy filmkritika, de aztán arra jutottam, hogy miért is ne. Pókcsípéstől szuperhőssé váló fiúk vagy éppen nagyot ugró amazon hercegnők mellett Mundruczó Kornél új filmjének is bőven jut hely az oldalon – még akkor is, ha a fantasztikus rész a filmből nem más, mint katalizátor, egy ember, a helyzet, a mese elindításához szükséges elem.

Mert a film főszereplője, a Jéger Zsombor alakította szír menekült fiú tulajdonképpen semmi más “tudással” nem rendelkezik, csak lebegni tud. Ami fent, az lent, ami lent az fent, és a világ körbefordul körülötte. Ő a középpont, amelyhez igazodva minden a feje tetejére áll – remek kamerakezeléssel és képi világgal. Nem csap ki lézerfény a szeméből és nem hajigál autókat. A film elején lelövik, lényegében meghal, majd feltámad, s ezután lebegni kezd – így több lesz a világ számára egy embernél… valakinek a fiánál vagy éppen egy menekülő migránsnál. Csak lebeg, ám nem kell több: már a létezésével felborít mindent, amiben hiszünk.

Nem kapunk sem racionális, sem irracionális választ, hogyan történhet meg mindez, és nem tudjuk meg azt sem, Aryan mivé vált.  A fiút felkaroló, Merab Ninidze megformálta magyar orvosnak, dr. Stern-nek, persze van magyarázata. hogy mi is a védence tulajdonképpen, viszont ez sem tartja vissza attól, hogy kihasználja. Az ő megoldása kevéssé tudományos, mint inkább misztikus; ráadásul a magyarázat csak az övé, a néző szabadon dönthet, elhiszi-e vagy sem. Amúgy sem kapunk válaszokat a Jupiter holdjában, csak kérdéseket.

Kérdésből viszont van elég. A Jupiter holdja lassan építkezik, s közben sok témát felvet. Nem törekszik teljességre, néhol tablószerűnek hat a valóságábrázolása: egy kicsi innen, egy kicsi onnan. Ennyi azonban elég ahhoz, hogy a film alatt rácsodálkozzunk, kik is vagyunk, és ez a rácsodálkozás a saját budapesti, kocsmatermi vagy utcaszintű nézőpontunkból is éppen olyan mesésének hat, mint a berlini Siegessäule magasából. Amúgy sem nézünk felfelé… ugye?

A film remek kameramozgása, kiváló színészi játéka, tökéletes zenei aláfestése, feszes rendezése komplett élménnyé áll össze. Jed Kurzel zenéje méltó párja Rév Marcell operatőri munkájának. Mint egy folyó: a lassú, hömpölygő képeket gyors sodrású, pörgő szakaszok váltják, majd ismét minden visszatér a megfontolt kerékvágásba. A forgatókönyv egy-két jelenetben hajlik ugyan a didaktikus feltárásra, de még ez is belefér a mesébe. A már említett két szereplő – dr. Stern és Aryan – mellett Cserhalmi György pitbullszerű alakja kis híján átveszi az irányítást a történet felett. Kísértetiesen nyers figura lett, aki szelet vet és vihart arat.

Érdemes a mozinézők figyelmére a Jupiter holdja. Azokéra, akik szeretik a misztikus történeteket vagy akik szeretnek egy-egy művészeti élmény hatására elgondolkodni a minket körülvevő mindennapi valóságon, törvényszerűségeken, erkölcsi kérdéseken. Vagy akik csak a mesét szeretik, még ha az nem is mindig hercegekről és királyokról szólnak, hanem adott esetben egy kirúgott, elkopott lelkiismeretű orvosról és egy migráns fiúról, aki a háborúból éppen hozzánk menekült.

A csoda mindenkit megváltoztat, de miért is kell csoda ahhoz, hogy megváltozzunk, kérdezem én. Remélem, elég egy film is, talán éppen ez.

(Utószó: egyetlen apróság azért zavart annyira, hogy szóvá tegyem. A film legelején a Jupiter holdja címet pár sor igyekszik dimenzióba helyezni. Ebben van egy apró fogalmazási hiba: Az Európa – mármint a Jupiter-hold – jeges felszíne alatt meghúzódó sós vízkészlet nem bizonyítja az élet jelenlétét, hanem feltételezi.)