Japán is űrliftet szeretne
A NASA már két éve megterveztette, kiszámolta mennyit spórolna és azt is, körülbelül mikorra készülhetne el. Most japán tudósokon a sor, hogy átgondolják a problémát: hogyan lehetne űrliftet építeni a Föld fölé.
Hirdetés
Brad Edwards amerikai fizikus elképzelése szerint az egyenlítőről, a Csendes-óceán felszínéről indulna az a 36 ezer kilométer hosszú huzal, amely a világűri fogadóállomást kötné össze a Földdel. A NASA szerint 2031-re meg is lehetne építeni potom 10 milliárd dollárból. Az ár azonban megtérülne, egy kilónyi akármi felvitele ezer dollár lenne onnantól, nem pedig 22 ezer, mint most.
Japán tudósok is komolyan veszik az ötletet, ezért aztán novemberre konferenciát szerveztek az űrlift kivitelezhetőségéről. Sok problémát kellene elméletben megoldani, a legnagyobb természetesen az, hogy miből legyen a kábel. Könnyűnek és erősnek kell lennie, a jelenleg előállítható szupererős fémötvözetnél még négyszer erősebbnek.
Az amerikaiak szerint egy 200 kilowattos lézerágyú hajtaná a liftet, annak segítségével jutna át a légtéren, és ki a Föld gravitációs teréből. Hogy a japánok milyen megoldást fognak találni erre és a kábel megvalósítására, talán hamarosan kiderül.
Egyvalami azonban bizonyos: pár évtizeden belül nem csupán a rakétameghajtású űrturimus fog mindennapossá válni a Földön. Arthur C. Clarke ebben a témában is látnoknak bizonyult.
Kapcsolódó cikkek
Vegyél alig használt űrrepülőt!
Eladja meglévő űrrepülő flottáját a NASA, írja az Index. Minthogy újgenerációs szállító eszközöket szeretne hamarosan (értsd, 2010-2020 között) üzembe állítani a NASA, ezért a megmaradt...
Február 7-én startol a Dragon
Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA pénteki tájékoztatása szerint 2012 február 7-én kerülhet sor a SpaceX (Space Exploration Technologies Corp.) kaliforniai űrvállalkozás legújabb indítására, amikor...
Arthur C. Clarke – Az Éden szökőkútjai
Régi klasszikust vesz elő most Acélpatkány a blogjában – Arthur C. Clarke egy remekművét, Az Éden szökőkútjait, amelyben Clarke egyik tudományos ötlete, az űrlift játsza...


Sok sikert mind a két félnek. De előbb hagyják abba a háboruskodást. Amerika. A japánoknak tobb sikeruk lesz. Nekik drukkolok,
Nem hiszem, hogy ez úgy működne, hogy, “na, ma kivonulok Irakból meg Afganisztánból”, és akkor a terroristák is békén hagynak
Nem mintha a bevonulás látványos előrelépést hozott volna…
Hasonlót már írtak a galaktikában. Hogy ilyen dolgot csak békében lehet csinálni.