A háborúk sokak szerint egy szempontból hasznosak tudnak lenni – fel tudják pörgetni a gazdaságot. Paul Krugman, Nobel-díjas közgazdász szerint a mostani gazdasági válságból kiutat jelenthetne, ha elkezdenénk felkészülni az idegenek inváziójára. Az 1929-es nagy gazdasági világválságot az Egyesült Államok akkori kormányzata komoly pénzköltéssel igyekezett megoldani. Krugman szerint maga a második világháború, illetve az USA belépése a harcokba volt az, amelyik véget vetett az akkori válságnak. Az egyébként sci-fi rajongó közgazdász szerint valami hasonlót kéne csinálnia most is a kormányzatnak – kitűzni valami olyan komoly, mindenki által támogatható célt, ami miatt eltekinthetünk a szigorú költségvetési korlátoktól. Ilyen lehetne például az, ha felkészülnénk az idegenek inváziójára. A közgazdász felidézett egy Twilight Zone epizódot is, melyben a tudósok kitalálnak egy idegen inváziót, hogy elérjék a világbékét – mint megjegyzi, igazából nincs szükségünk a világbékére, elég lenne, ha csak stimulálnánk kicsit a gazdaságot egy ilyen fenyegetéssel. Hasonlót javasol Krugman: kezdjünk el felkészülni egy idegen invázióra, és kormányzati forrásokból költsünk erre a célra komoly összegeket, melyek felpörgetnék a gazdaságot. A Huffington Post kérésére néhány szakértő eljátszadozott a gondolattal, hogy egyáltalán lenne-e értelme (a gazdasági hatásokon túl) egy ilyen tervnek. Seth Shostak, a SETI munkatársa szerint nem sok – ha egy idegen faj megtámadna minket, akkor valószínűleg évszázadokkal előrébb járna technológiailag, mint mi. Olyan lenne, mint ha a neandervölgyiek próbálnának felkészülni az Egyesült Államok légierejével való ütközetre – nem sok esélyük lenne a harctéren. Bár lehet, hogy a neandervölgyi gazdaságra jótékony hatással lenne a dolog. Fife Symington, Arizona állam egykori kormányzója, a Légierő egykori tisztje szerint sincs túl sok értelme egy ilyen projectre költeni a pénzeket. Az ex-kormányzó, aki 1977-ben bevallása szerint egy óriási UFO-t látott Phoenix felett úgy gondolja, hogy ha lennének támadó idegenek, akkor komoly technológiai fölényben lennének. Szerinte valami hasznosra kellene költeni – mint például mondjuk a Mars meghódítására. Stanton T. Friedman atomkutató szerint viszont a Földön a nagyobb államok így is több trillió dollárt költenek évente katonai programokra; mint elmondta, Krugman még több hazugságot javasol, mintha nem lenne ilyenből már így is épp elég. Mi lenne, ha inkább mindenki megfelezné a katonai költségvetését, és inkább az embereket etetné? – teszi fel a költői kérdést.  ]]>