Irodalom

Hogyan írjunk rossz science-fictiont…


Bevezetés, megokolás.

Ha megkérdezel pár embert, aki írással foglalkozik, hogy milyen lesz az a novella vagy regény, amit írni fog, a legtöbbször az a válasz, hogy jó, sőt! Ebből pedig ugyebár az következne, hogy az olvasók csak jó írásokkal találkoznak.

Valami módon azonban érdemes lenne e tömegből kiemelkedni, mert borzalmas érzés az, ha az embert csak kitűnő művek veszik körbe… Ezért határoztam el, hogy összegyűjtöm tanácsaimat. (Sok írást olvastam már, van miből gyűjtenem.)

Te pedig, kedves író barátom, csak írj rossz science-fictionokat, hogy kitűnjél és észrevegyenek! Mert egy-két két rossz írás is számít ám! Ha ezeket a tanácsokat követed, ígérem, hogy biztos a „siker”.

Vásárhelyi Lajos Arany Meteor

A tanácsadó: Vásárhelyi Lajos

Az első és legfontosabb tanács, minden más csak ez után következik: csak neked lehet igazad, régen, most és a jövőben is. Ebből nem szabad engedni egy tapodtat sem, mert akkor összeomlik minden.

Ha nem megy a science-fiction – mert valami nem akar működni –, próbálkozz fantasyval, rémtörténettel, vagy esetleg krimivel!

Az a fontos, hogy szinte bármi áron, de frappáns legyen a befejezés. Eközben nem kell a szereplőidre figyelni, elég, hogy az olvasó is a jó (boldog?) véget díjazza. Kimondottan erőpróbáló a műfajok közti vándorlás egy történeten belül.

A legfontosabb a poén.

Ha van egy jó poénod, semmi mással nem érdemes foglalkozni, mert tönkre teheti azt az isteni és fantasztikus befejezést, amiért minden történik. Hiszen a vicceken is a jó poénok miatt nevetünk. Ne hallgass azokra, akik azt mondják, egy novella nem vicc. Ők csak el akarnak téríteni a helyes iránytól.

Legyen jó sok mottó.

Az izgalmas és olyan „írós”. Egyrészt a nagyok is így csinálták, másrészt az olyan tudományosan irodalmi, vagy irodalmian tudományos, harmadrészt látványnak sem utolsó: többféle betűtípussal lehet szedni… Nem mellékesen ez a formai „bravúr” eltakarja a tartalom estleges hiányosságait. De nagyon vigyázz, mert soha sem az összeset!

Ha nem találsz magadnak tetszetős mottót, találj ki egyet! Legyen nem létező régi kínai író, soha meg nem írt művéből. Úgysem néz utána senki. A mottókat csak ritkán olvassák el figyelmesen, inkább grafikai elemnek tekintik.

Valami olyan nagy keletei bölcsességre gondolj, mint amit Karinthy írt az egyik novellájában, hogy: „A hegyeken a csúcsok felül vannak.” „Minden túlsó partnak, van egy innenső partja.” Máris lehet érezni, az időtlen bölcsesség áradását.

Ugye észrevetted, hogy ezzel a tanáccsal milyen sok legyet lehet ütni egy csapásra?

A világ, ahol történik.

A világok teremtése, ábrázolása közben nem szabad nagyon elrugaszkodnod, mert az olvasó esetleg nem tud követni. Vagy ne adj’ isten, neked nem megy a leírás… Nem kell semmit kitalálni, már sokan és sokszor megtették helyetted. Nézz zsékategóriás filmeket, nagy lehetőségek vannak bennük, amik meg tudják mozgatni a virtuális képzeleted.

Ha valami nagy, az nálad legyen hatalmas. Ha valami kicsi, az legyen nano – az most úgy is divat –, a bonyolult egyszerűen átláthatatlan. Az ellenség pedig kiszámíthatatlan és gonosz. Gondolj bele, ha csak annyit teszel az olvasó érdekében, hogy egy bokor krumplit városméretűre növesztesz, már mennyire fantasztikus! Az ellenállók pedig a krumplikba vájt labirintusokban bujkálnak. Már a konfliktus is megvan, csak lendülni kell a befejező poén felé.

Az ég soha ne legyen kék, mert az snassz. És legalább négy hold látsszon rajta éjjel nappal. Ettől lesz tudományos-fantasztikus.

Nem kell környezet, és jellemábrázolás, elég, ha lőnek, és sodor a cselekmény.

Gondolj arra, ki olvas ma el egy hosszú „jókais” bevezetést. Hiszen a régi regényeket is átírják modernre. Te előzd meg ezt! Semmi felesleges, csak a lényeget! Nem kell pepecselni a főhős vajúdó lelkével, fontosabb a cselekmény, a vajúdó lelket majd megoldja saját kútfőből.

És gondolj arra, hány sf filmben „lettek már megmutatva” tájak, gépek, városok és maga a Kozmosz is. Minek ismételni, mindenki gondoljon arra, és olyanra olvasás közben, ami neki kedves volt.

Hogy azért valami történjen is a poén utáni hajsza közben, ilyenkor, érdemes lőni. Előbb a gonoszok a jókra, majd a vége felé a jók a gonoszokra. Ha egy gonoszt találat ér, részletesen írd le a kínjait, kínlódását. De vigyázz, közben hangsúlyozni kell, hogy ő a gonosz, mert az olvasó majd még esendő embert lát benne, és megsajnálja. Sajnálni csak a jókat lehet, de őket is csak a regény legvégén.

Ha a szereplőid harcolnak, vagy…

Ha harcolnak az nagyon hősi, akár régi csata legyen, akár egy kozmikus összecsapás. Azt regéld oldalakon keresztül, minél részletesebben és véresebben.  Ha nem megy másként, nézz meg valami karatefilmet vagy valami egyéb verekedőset, ami illik az aktuális művedhez. Légy merész, omoljanak a belek és a zsigerek, robbanjanak a testek a vákuumban. Egy kinyomott szem nem hatja meg az olvasót! És ne törődj a gyomrával, miért van neki olyan érzékeny! Meg aztán úgy is eszik, ha éhes lesz.

Ha azonban a szereplőid (ne adja ég!) szeretik egymást, hiszen ilyesmi egy másik bolygón is megeshet, arra bőven elég öt szó is. A Bibliában is csak annyit szoktak írni, hogy „és ösméré az ő feleségét”. Ezt a szeretet ábrázolására értem, és ha nem tartod be ezt a tanácsomat, nagy bajba kerülhetsz… Hiszen innen már csak egy lépés a költészet, meg az elgondolkodás, az pedig csak zavart okozna az olvasó fejében, mint eddig párszor említettem volt.

Más a testiség, azt lehet bőven adagolni. (És micsoda lehetőségek: egy idegen egy földi szőkével…) A testiségnek most egyre jobb(?) és részletesebb ábrázolása jön divatba. Gondolj arra, hogy derékon alul az olvasónak sem az eszét tartja, és ott is lehet rá hatni. Nagyon is. Itt talán még részletesebb leírásokba lehet bonyolódni, mint a harcok ábrázolásában.

Ha nincsen elég elképzelésed vagy tapasztalatod, nézz meg pár jó kemény pornót, és írd le részletesen. Az olvasó boldog lesz, a többi író meg irigy.

A szereplők jelleme.

Sokan arról beszélnek, hogy ez mennyire fontos, de nem igaz. Ha nem írod meg, az olvasó akkor is oda gondolja… És olyat képzel el, ami neki tetszik. Hiszen ő is gyűjtött már elég klisét a filmekből, ponyvából, tehát felesleges ezzel pepecselni. Csak az idődet vesztegeted. Amire hivatkozni szoktak, az a szépirodalom, ami egészen más.,. Te science-fictiont írsz.

Ha a szereplő gondolkodik, az bekavarhat.

Ez ugyanis téged is arra kényszeríthet, hogy esetleg valamit végiggondolj. Vagy kiderülhetnek a saját gondolataid, véleményed a világról, ezek pedig csak megzavarják az olvasót. Képzeld el azt a hőst, aki a cél előtt leül és elgondolkodik azon, mért is teszi ő azt, amit tesz… Oda a lendület. Vagy esetleg „felbuggyan” a hős személyisége és mást akar cselekedni, mint amire te teremtetted. Ilyenkor közel a katasztrófa. Ingoványos terület, legjobb elkerülni. A szereplők, hősök arra valók, hogy a te szócsöveid legyenek. De ezzel is bánj csínján, mert még valamelyik elszabadul, és önálló gondolatokra vetemedik, képes szétfeszíteni, vagy ronggyá szaggatni a szövegedet.

Ezt a katasztrófát legkönnyebben úgy előzheted meg, hogy a Bölcsességek Könyvéből vagy más ismert helyekről idézel mondatokat, és azokat a szereplőid szájába adod. Ez ráadásul igen hatásos is. Majd úgy a huszadik kiadott könyv után úgy mennek neked is az ilyen mondatok, mint Coelhónak…

De az mindig látsszon, hogy ezekkel a mondatokkal sem te, sem a szereplőid nem vállalnak közösséget. Ahogy mondani szokás: „lóg rajtuk, mint tehénen a gatya”. Mindezeket figyelembe véve állapodjunk meg tehát ebben: legjobb, ha a szereplők nem gondolkodnak, csak cselekszenek. Lőnek, szeretkeznek, és hasonlók, csak a pörgés le ne álljon!

A szereplők nyelve, beszéde.

Ha szereplőid nem tudnak mit mondani, akkor káromkodjanak! Hiszen az olyan „férfias”! Egy férfiasan kinyögött „izé” fontosabb, mint bármilyen nyakatekert filozofálgatás. Kevés szóból is ért az olvasó.

Az is lényeges, hogy konyhalánytól az elnökig mindenki ugyanazt a nyelvet beszélje! Hiszen ugyanabban a világban élnek. Ha esetleg az idegenek is megszólalnak, azok is… (Rendes idegen kis gyakorlás után már tud angolul.) Csak annyi a könnyítés, amit megtehetsz – ezt mások is követik –, hogy butább a nyelvtani szerkezet, amit használnak. Esetleg a szereplő egyes szám harmadik személyben beszél magáról. Ettől nagyon idegen lesz. És ebben a formában szinte képtelen magvas gondolatokat kifejteni, tehát zavart sem okozhat.

A káromkodást – ha jól választod meg és eléggé ízessé teszed – esetleg visszatérő fordulatként is alkalmazhatod, izgalmassá, mondhatni már-már „irodalmivá” teszi a szövegedet. Nem durváskodni kell, hanem a kis szösszeneteket úton útfélen elszórni. Különlegessé emelik a szöveget. A cél: „ne múljon el bekezdés, káromkodás nélkül!” Ha hölgy a szereplő, akkor egy-kettő is megteszi oldalanként.

A szövegbeli egyeztetések hiánya.

Néha megkócosodnak a mondataid – kinek nem –, de ez nem baj. Az olvasó majd kibogozza őket. Helyre teszi, és úgy olvassa, ahogyan szeretné. Neki is kell egy kis szabad tér… Ha fel lesz a macska mászatva a fára az nem olyan tragédia, az olvasó már hozzá van szokva. Egyébként is ugyebár, mi van a szerzői szabadsággal? Hiszen például Tersánszky J. Jenő is milyen mondatokat írt le a regényeiben, és mégis olvassuk, sőt élvezzük.

Kezeljük a tudományos tényeket nagy szabadsággal.

Ami már régen divatba jött: a hangos robbanások a vákuumban és a felcsapó lángok. A súlytalanság túlhangsúlyozása (már csak azért is, mert nagyon jól mutat, főleg lassításban). Bár ez írás közben kicsit körülményes, de érdemes vele próbálkozni.

Rengetegféle űrhajót írj le, hatalmas flottákat, amelyeknek az előállítására senkinek sem volna pénze, de mi így leszünk hatalmasak, az idegenek meg baljóslatúak. A részletekkel itt se pepecselj! Ha azt írod, hogy egy óra alatt eljutottunk a Marsra, fával fűtött űrhajóval, akkor az úgy is van. Aki nem hiszi, vegye figyelembe az első pontot!

Azt is nyugodtan leírhatod, hogy az űrhajónak csapkodó szárnyai vannak. Értelme ugyan semmi, hiszen vákuum van, de olyan jól mutat. Aztán írjál tér meg energia kapukról, féregjáratokról. Minél gyorsabban eljutni egyik helyről a másikra! Gondolj bele, ha egy évig utazunk egy zárt hajóban – még sétálni sem lehet kimenni –, hát mi a fenét lehet ebből kihozni? Gyorsan és célratörően!

A dramaturgiai ívet nem kell szerkeszteni, jön az magától.

Ha nagy vonalakban megvan a történet és a poénos befejezés, már csak írni kell. A gondolkodás, elmélkedés csak zavart okozhat. (Lásd fentebb.) Néhányan – eléggé el nem ítélhető módon – szoktak ugyan a dramaturgiára, a történet ívére hivatkozni, de ez a szöszmötölés csak elveszi a lendületet, és az olvasót is zavarja. Úgy jó minden, ahogyan van.

Szerkesztő, szerkesztés.

De most őszintén, ki tudja legalább két szerkesztő nevét felsorolni? Névtelenek, és mindig a háttérben vannak. Igazából nem is fontosak, csak fontoskodnak. Te ne is törődj velük! Csak a te segítségeddel szeretnének sütkérezni a rád eső fényben. Arról beszélnek, „ha itt meg ott másképpen oldanád meg, más jelzőt, szavakat használnál, mennyivel jobb lenne minden”. De ez nem más, mint fontoskodás. Mint már említettük ez a történet a tiéd, te találtad ki.

Nem jó, ha valaki belebeszél.

De tényleg. Legyél mindig a tudatában annak, hogy az általad kitalált történetnek úgy kell történni, ahogyan azt te elképzelted. Elvégre a meseszövés a tied, te írod, és a szereplők is azt teszik, amit te akarsz. Ez a te történeted, te találtad ki, és te tudod azt is, hogy mit akarsz belőle csinálni. Ebben a világban te vagy az isten.

A többiek véleménye csak összezavarná a gondolataidat. Ők a saját történeteikkel foglalkozzanak, ne a tiedet babrálják! Majd te megoldasz mindent. Gondolj az első pontra!

Ne olvassa el senki, oda a meglepetés!

Különösen ne a befejezése előtt. Ne higgy az úgynevezett „bétázásban”. Ők csak mindenbe belebeszélnek, és rád akarják erőltetni a saját ötleteiket. A végén megtörténhet, hogy már te sem tudod, mit is akartál… Ezért ne hagyd magad megzavarni! Csak akkor add ki a szöveget a kezedből, ha teljesen készen van! Akkor mindenki meglepődik. (Még esetleg te is.)

Egyebek.

Lehetne még arról beszélni, melyik kiadónál add ki a könyvedet, milyen legyen a borító, és hasonlók, de ezek már tőled független dolgok. Azért ha van elképzelésed, ahhoz ragaszkodj! Gondolj az első pontra!

Hát ezek után kívánok jó irodalmi munkálkodást. Ha segítettem, akkor gondolj rám! Ha hozzá segítettelek a bukáshoz, akkor pedig emlegess!

Türelem és kitartás.


5 hozzászólás on Hogyan írjunk rossz science-fictiont…

  1. Aljas

    Mint szárnyaimat bontogató “író”, jót nevettem a poszton, tényleg megragadott egy-két kötelező elemet 🙂
    Az egyetlen dolog, amin elgondolkoztatott a cikk, az a boldog befejezésre utaló rész. Ritka az olyan mű (film, könyv, vagy az általam jelenleg kóstolgatott anime), amit egy happy end-el el se tudnék képzelni, de azok aztán az igazi, – könnyfacsaróan – tökéletes befejezések, bár ez ízlés kérdése.

  2. sheenard

    Én szeretem a boldog befejezéseket olvasni… bár íróként leginkább nem jön össze 🙂

  3. Han Solo

    Tényleg nem jó, ha valaki belebeszél egy történetbe. Mivel nincs hozzá elég információja. A könyvhöz írt vázlataimat ugyanis nem olvassa el. Egy átlagos regényemhez 40-50-60 oldalnyi vázlatot szoktam készíteni (a rekordom eddig 100 oldal volt egy 300 oldalas könyvhöz!), amiben az összes fontos háttérinformáció fel van sorolva, hogy menet közben onnan lehessen átemelni a szövegbe, illetve egyeztetni lehessen az apró részleteket. (Akkor most barna a szeme vagy zöld annak a fickónak? Ez a lézersugár zöld vagy piros? Ha délelőtt adott irányba megy a szereplő, akkor merre áll az árnyéka a talajon? Adott sebességgel adott távolságot mennyi idő alatt lehet reálisan megtenni? Kinek mekkora a testmagassága és a súlya? stb.)
    Mindezek miatt tényleg csak akkor szabad kiadni a gépről egy szöveget, ha már teljesen készen van. És előtte tilos bárkinek fecsegni róla. De kérdezni belevaló tudnivalókat azért lehet másoktól.
    Egy szöveg nem akkor van kész, ha kiírtad, hogy vége. Utána még legalább 2 teljes újraolvasás és több száz javítás, módosítás, bővítés következik, majd jön a pihentetés és a megfeledkezés róla, hogy tisztuljon az agy. És aztán jöhet az újabb 2-3 újraolvasás és több száz javítás, módosítás, bővítés vagy szűkítés. És utána lehet rá azt mondani, hogy első változatnak talán jó lesz. Ezen később még legalább 2-3 alkalommal kell majd változtatni, akár a megjelenés után is. De az elektronikus kiadásnál mindez nem számít. Csak a papírkönyveknél, mert ott szinte kizárt az újranyomás a szerzők 99%-ánál egy ilyen kicsi piacon.
    Viszont a túl sok javítás sem jó. Az eddigi tapasztalataim alapján max 8-10-szer szabad javítani egy szöveget. Ha 12-szer vagy 20-szor javítom, attól már nem lesz érdemben jobb, mert elér egy misztikus határt, ami után már csak maszatolni lehet vele és szétbarmolni azt, ami addig jónak tűnt. Mivel a nyelv nem tökéletes, a szöveg sem lehet az.

  4. Book of "Am I Idiot?"

    Nemvok író, csak az “a képzeletbeli íróasztal fiókomnak író” típus és igen még így is volt, ahol magamra ismertem egykét bejegyzésnél….
    Mondjuk vázlatokat írok, hogy ne kelljen újra feltalálni a történeteket 2 év múlva, mert annál idegesítőbb nincs is.

    De azért biztos vagyok benne, hogy vannak olyan manage-elésű (meneddzselésű) írási folyamatok, ahol ez szükséges lehet meg az író alapvető elképzeléseivel is gond lehet, szóval a másnak való belebeszélése kifejezetten hasznos…
    Mert amikor egy hallhatatlan főszereplő(illetve nagyonkörülményes módon lehet csak kicsinálni és egyszerűen nem éri meg az erőfeszítést) problémáját úgy oldod meg, hogy mellékszereplővé teszed egy másik történetben…nos…elég elcseszett megoldás és valaki igazán közebebeszélhetne, hogy ez mekkora baromság már kérem szépen 😛

  5. sheenard

    “Mivel a nyelv nem tökéletes, a szöveg sem lehet az.” – De törekedni kell rá. Csak azért nem állok le a javítással, mert a “nyelv nem tökéletes” 🙂
    Ez…khm… hülyeség… Bocs 🙂

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük