dec
19

Hipergalaktika 3. – a cikkek

Írta / Feltöltötte: adeptus


A digitális esélyegyenlőség a 3-as Hipergalaktika témája, ezzel rövid oktatásügyi kitérő után visszatértek a szerkesztők az informatikai vonalhoz. Talán nem is baj ez, napjaink világát rendkívüli mértékben meghatározza a számítástechnika, és ha csak valami globális katasztrófa nem következik be, a jövőben ez mégi nkább így lesz.

A kötet borítója vonzza a szemet, az ezüstös-világos háttér jó választás volt. Kevésbé nyerte el a tetszésemet, hogy alig nyitottam ki a könyvet, máris egy duplaoldalnyi reklámba ütköztem, és később is kicsit túl volt zsúfolva a kiadvány “spammel”.

Bár a tudományos, illetve inkább ismeretterjesztő cikkek elvileg egy egységet képeznek a hozzájuk társított novellákkal, most mégis különválasztanám a két részt. És mivel meggyőződésem, hogy e cikk olvasóinak többsége inkább a novellák értékelésére kíváncsi, az ismeretterjesztő cikkekkel kezdem.


Kovács Győző cikke a magyarországi számítástechnika történetéről igazi kuriózum, főleg, ha érdeklődünk a kultúrtörténet iránt. Gyermekkoromban a Commodore-64 volt A Gép, és nekem is különös látványt nyújtanak a cikk illusztrációiban bemutatott monstrumok, hát még azoknak, akik talán már laptop formájában találkoztak először a számítógéppel.

Dragon György írása az ember-gép kommunikációról igazából csak a felszínt kapargatja, izgalmas lett volna néhány ma kísérleti stádiumban lévő alkalmazást alaposabban megnézni, így a cikk igazából csak az érdeklődés felkeltésére volt alkalmas.

A vallás és az internet kapcsolatát elemző Mund Katalin-írás sok újat mondott nekem, viszont meglepett, hogy amerikai prédikátorokról nem esett benne szó, pedig a tévé után erősen valószínű, hogy ezt a kommunikációs csatornát is megtalálták maguknak. Szó eshetett volna még a különböző egyházak által épített online adatbázisokról is, például a mormonok ambíciózus projektjéről, az összes fellelhető anyakönyvi adat elérhetővé tételéről is. De ne legyünk telhetetlenek.

Bódi Zoltán cikke a vezeték nélküli kommunikációról Dragon György írásához hasonlóan inkább csak felvetette a problémákat, új információt keveset adott. Ami viszont dicséretes, hogy a problémafelvetéseket teljesen érthető, követhető stílusban fogalmazta meg.

Szilágyi Árpád Gondolatvezérlés című cikke végre ténylegesen új, izgalmas információkat közölt, ráadásul egy olyan terület fejlesztéséről, ami a science-fictionnek is kedvelt témája.

Képes Gábor cikke Kovács Győzőével állítható párhuzamba, ezúttal a korai informatikai oktatás kultúrtörténetét vizsgálva. Hasonóan izgalmas és tanulságos írás ez is.

Juhász György tanulmányában nem tett merész jóslatokat: az említett lehetőségek mind-mind hozzáférhetőek napjainkban is: Akik kevésbé járatosak az internet és a távközlés világában, biztosan sok új ismeretet szerezhettek belőle, igaz, nekik értelmezési gondjaik lehettek vele.

Dr. Bágyi Péter tanulmánya a digitális diagnosztikáról sajnálatos módon túl tudományosra sikerült. Bár kétségkívül vannak benne izgalmas részek, komolyabb természettudományos képzettség nélkül csak a benne foglalt tudás töredékét érti az olvasó. Kár érte.

Kovács “Tücsi” Mihály Rések a falon című írása a téma súlyosságához képest meglepően rövid. Hiszen kártevőkkel tele van az internet, és bár egy féreg többnyire nem bolondítja meg a szívritmus-szabályzókat, de könnyen zombit csinálhat számítógépünkből, így akár mi is a webszemét terjesztői lehetünk.

Azért leszögezném, hogy egy csak a fenti cikkekből álló kiadványt eszembe sem jutott volna megvenni, de azért két novella között jó volt egy kicsit kiokosítani magam. A novellákról majd a következő cikkben.

Kapcsolódó cikkek


Hipergalaktika 3. – a novellák
Elérkeztünk a második – számomra lényegesebb – részhez. Négy külföldi és hat magyar novella kapott helyet a kiadványban, lehetne vitatkozni azon, megfelelő-e ez az arány,...

Megjelent a harmadik HiperGalaktika
196 oldalon megjelent a Metropolis Media kiadó gondozásában a  Galaktika magazin extra kiadványa, a HiperGalatika 3. A HiperGalaktika 2009-es kötete a megszokott formában novellákon és...

Új Galaxis és Hipergalaktika bemutató képekben
Január 16-án, pénteken a Galaktika Magazin és az Új Galaxis stábja bemutatót tartott a Magyar Írószövetségben. Az SF Irodalmi szakosztály keretein belül az Új Galaxis...

Hozzászólás írása

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture. Click on the picture to hear an audio file of the word.
Click to hear an audio file of the anti-spam word