James Gunn tálalásában a Guardians of the Galaxy. Akkor az év legviccesebb sci-fi filmjének tituláltam – a folytatás pedig méltó ehhez. Én vagyok Groot.  Ezzel egyébként mindent le is írtam a második epizódról: továbbra is vicces, de lényegében semmit nem ad hozzá az elődhöz. Az első rész elkészítése egy nagyon bátor húzás volt a Marvel részéről – a második felvonás viszont már inkább egy biztonsági játék. Ha jól működött a recept, akkor ne változtass rajta, így is kajálni fogja a nép. Én vagyok Groot. Ha újdonságértéke nincs is a filmnek, attól még persze el is lehetett volna cseszni – de James Gunn, ahogy korábban is, most is remek érzékkel adagolja a hozzávalókat. Csipetnyi dráma, egy-egy jól elhelyezett, kissé beteg dialógus, néhány meglepő és mulatságos akciójelenet… meg olyan karakterek, akik meglepő módon valami miatt működnek. A fő történetszál emiatt egy picit el is sikkad, holott pedig nagyon is fontos – az első rész egyik lényeges kérdésére ad választ. Méghozzá, hogy kicsoda is Star-Lord apja, és miért is tudta az első rész fináléjában használni a Végtelen Követ. Mégis, hangsúlyosabbak a szereplők egyéb problémái, például az, hogy Gamora és Nebula végre lerendezzék a viszonyukat. Nem túl meglepő eszközhöz nyúltak a készítők, amit annyi sci-fi filmben vagy sorozatban láthattunk már: ha egy csapat nagy nehezen összerázódott, akkor tegyünk róla, hogy némileg szétessenek… hogy aztán rájöjjenek arra, hogy együtt mégiscsak jobb. Emellett még – nagyon helyesen! – szántak időt arra is, hogy Yondu karakterét elmélyítsék. Az öreg, fütyürésző űrkalóz az első részt is remekül színesítette, de most végképp remekelhet. Sok apróbb mellékszál van tehát, amik miatt a központi történet kicsit haloványabb. Mindez azonban az elsőtől az utolsó percig roppant szórakoztató, rekeszizom edzésre tökéletesen ajánlott filmet láthatunk. Néznék még belőle többet is – sajnos a harmadik részre sokat kell várni, hiszen előbb az Avengers csapatával lesz a Galaxis Őrzőinek egy randevújuk. Mondjuk a beszólogatós mosómedvétől szerintem Tony Stark is le fog hidalni, és remélem, lesz izgalmas beszélgetés a pofázógép Pókember és az egysoros Groot között is. Értékelés: Én vagyok Groot.]]>