Garbo Kiadó – Ígéretek pályázat




A Garbo Kiadó elsősorban kortárs szépirodalmi művek kiadását részesíti előnyben. Ennek érdekében Irodalmi pályázatot ír ki, melyre képzettségre, korra és nemre való tekintet nélkül lehet beküldeni novellákat és verseket.



Hirdetés

2009-ben, a nyertes pályaművekből elkészült Ígéretek c. antológia a könyvhétre jelent meg.
Ebben a kötetben negyvenkét szerző mutatta be magát és írását. A szerzők között szerepel kisgyermek, és háborúkat megjárt katona. A szerzők többségének ez első, papíron megjelenő írása, de vannak köztük több kötettel rendelkező írók is.
A megjelent válogatás nem várt, csak remélt gyorsasággal fogyott.

Az antológia sikerén felbuzdulva a Kiadó folyamatossá tette a pályázati határidőt, és idén februárban megjelenik az Ígéretek sorozat 2. kötete.
Ebben ötvenhat szerző mutatkozik be, jobbnál-jobb írásokkal. Közöttük többen már az előző antológiában is megjelentek, de az eddig ismeretlenek sem maradnak le mögöttük.

A harmadik kötetet a tavaszi Ünnepi Könyvhétre tervezzük megjelentetni. Részletek: www.garbokiado.hu

A Garbo Kiadó nem csak a kötetben ad megjelenési lehetőséget a szerzőknek, hanem a Lilaköd irodalmi kávéházában dedikálásokat, szerzői esteket, képzéseket, továbbképzéseket tart.

Az Ígéretek 2 antológiának 4 könyvbemutatót szervez a Kiadó a Lilaköd Könyveskávézóban (XIII. Tátra utca 22): február 25. és 26. 18:30 óra, február 28. és március 6. 15 óra, melyekre szeretettel hívnak és várnak minden érdeklődőt.

A két kötet bebizonyítja számunkra, és remélhetőleg mindenki számára, hogy vannak Magyarországon és környékén kortárs próza- és versírók, akiknek született tehetségét már most érdemes megmutatni, továbbképzésükkel foglalkozni kell.

Nincs kapcsolódó bejegyzés

Szólj hozzá!

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture. Click on the picture to hear an audio file of the word.
Click to hear an audio file of the anti-spam word