Részlet

Galaktika Magazin 263 – Colin Kapp: Felhőépítők [kisregény részlet]


A Galaktika magazin februári számában új folytatásos kisregény indul, a „Felhőépítők” kalandos története Colin Kapp tollából. A központi téma azt vizsgálja, érkezhetett-e a földi élet az űrből, más bolygóról, vagy akár egy másik csillagrendszerből. A filmrovat is ezzel a kérdéssel foglalkozik.

A novellák többsége az élet extrém formáit idézi meg, Stehen Baxter például menekülő embereket kísér el útjukon fényévek és évek millióin keresztül; Peter Watts John Carpenter klasszikus horrorját idézi meg „A dolgok” című írásában; Isaac Asimov pedig kései utódainkat mutatja be. Antal József lezárja „Vénuszlakók”-ciklusát, Kjell Johansson a szórakoztatás jövőjéről vizionál, és a Tilos Rádió pályázat-nyertese, Hack-Handa József is bemutatkozik díjazott elbeszélésével. A havi retro Hayford Peirce humoros írása.

Exkluzív sztárinterjú szólaltatja meg Angelina Jolie-t, a „Lara Croft”-filmek hősnőjét, az Intelligens dizájn a cosplayről ír, a tudományos hírek között pedig olvasható még cikk a szupergyors internet kockázatairól, egy LEGO Star Wars ébresztőóráról, iPhone-nal irányítható modellautóról és a szobakerékpárok új nemzedékéről.
A Galaktika 263. számát keresse az újságárusoknál!

Colin Kapp

FELHŐÉPÍTŐK

(részlet)

– Isten hozott Catenorban! – Az első szekéren érkező ember magasra emelte munkától bütykös kezét. – Későbbre vártunk.

– Kegyesek voltak az istenek – felelte Jacobi. – Én is úgy hittem, hogy Annonaytől idáig legalább három nappal hosszabb lesz az út.

Megérkezett a második szekér is, s nekiláttak, hogy felpakolják a ballont, a gondolát és a hozzá tartozó felszerelést.

– Milyen az élet Lyonsban mostanában? – kérdezte a munkás.

– Virágzó, de zűrzavaros. Amilyen mindig is volt. Talán bizony ismerős vagy arrafelé?

– Ott inaskodtam, mielőtt erre a földre jöttem.

– Aha! Már értem, miért a céhes módi szerint pakolják fel az embereid a hajót. Nem hiányzik az ottani élet?

– Nem. – Beszélgetőtársa ujjaival végigsimított tüskésre nyírt haján. – Nem rossz hely Lyons, de nem olyan ígéretes, mint Catenor. Legfeljebb a fosztogatások miatt rossz most itt.

– Fosztogatások?

– Felhőkalózok. Valahonnan a hegyek mögül. Évente egyszer-kétszer rajtaütnek a falvakon, állatokért, gabonáért vagy bármi másért, ami megtetszik nekik. Az utolsó néhány alkalommal egészen Catenorig és a műhelyig jutottak. Most már nekünk is van milíciánk, de ők sem tudnak mindenütt azonnal ott teremni. Mire az embereink a támadás helyére érnek, a fosztogatók elragadták, amit akartak, és újra a felhőkben járnak.

– Szomorú – bólintott Jacobi. – Milyen hajókkal jönnek?

– Mindenfélével. Amit Európában össze tudtak rabolni. Van köztük jó is, rossz is, és azt beszélik, motor is akad egynémelyiken.

– Motor? – Ez már érdekelte Jacobit. – Hallottam róluk. Él egy felhőmester az Urálban, aki motort épít a hajóiba. De azok olyan nehezek, hogy igazából nincs sok előnyük.

Eddigre mindent felpakoltak. A türelmesen álldogáló igáslovakat újra életre ösztökélték, és Jacobi felugrott az első szekérre. A szeme megakadt a catenori földekről felszálló füstoszlopokon. Kérdőn nézett útitársára.

– Ja, azok? – mosolygott a munkás. – Tüzeket gyújtanak épp: ökröket sütnek a nagy eseményre. Ma este díszvendég leszel a város ünnepén. Olyan mulatság vár, amit nem felejtesz majd el könnyen.

– Megtiszteltek. Minden utazót így fogadtok?

Az útitársa nevetett.

– Ritkán! De először Timorhoz kell vinnem téged. Ha elfogadsz egy tanácsot, ne hajolj meg előtte. Azokat fogadja a szívébe, akik tudják, mennyit érnek és mit gondoljanak. A butákra nem pazarol se időt, se érzéseket. Kemény ember, de nincs nála különb felhőmester.

– Így hallottam én is.

– És a te segítségeddel egy nap jobb felhőhajókat építünk majd Catenorban, mint amiről Annonayben valaha is álmodtak.

 

 

Timor arca cserzett bőrből volt, ráncai vasakaratról árulkodtak. Először átvette Jacobi okleveleit, és alaposan megvizsgálta rajtuk a pecséteket, csak azután tette melléjük a magáét. Az iratok elfogadása után Jacobi, ahogy a céhes regula kívánta, átnyújtotta neki a tőrét. Timor kérges arcán csodálkozás suhant át. Kinyújtotta kezét a tőrért, azután inkább megrázta a fejét.

– Tartsd ezt magadnál, utazó! Szükséged lehet rá, ha a fosztogatók újra rajtunk ütnek.

– Tudod, hogy én nem harcolok, felhőmester. – Jacobi határozott volt. – A Céh szabályai azt kívánják, hogy kezedbe helyezzem a tőrömet. Törvény szerint, míg ki nem telik a szerződés, a szolgád vagyok, és te a védelmezőm. Ez áll a kontraktusban, és te meg a Céh is ráütöttétek a pecséteteket.

– No persze! – Timor szeme összeszűkült. – Csakhogy ami jó törvény Annonayben, az értelmetlen lehet Catenorban. Ha a fosztogatók jönnek, fegyvert adok a kezedbe, és elvárom, hogy használd is. Vagy elfogadod ezt így, vagy viheted a csodás szerződésedet vissza a Céhnek.

– Talán zsoldost kellett volna fogadnod, és nem utazót.

– Zeusz! – Timor arcát elfelhőzte a düh. – A felhők emberének nevezed magad, és még azért se fognál kardot, hogy védekezz? Miféle gyáva népség él mostanában Annonayben? Az én műhelyeimben nincs helye fegyvertelen, nyafka kölyköknek!

– Ezt a Céh véneivel vitasd meg, ne velem! – felelte halkan Jacobi. – Ha jönnek a fosztogatók, melyik a nehezebb? Karddal a kézben vagy karba font kézzel fogadni őket?

– És mi értelme annak?

– Egy utazó dolga csak annyi, hogy megfeleljen elhívásának. Akárki felbérelheti, aki fizetni tud a Céhnek. Sosem válhat elfogulttá. Legközelebb tán a te mostani ellenségeddel szerződik.

– Akkor is, ha az felhőkalóz?

– Bárkivel, akinek elég pénze van hozzá. A Céh szabályai nem ismernek különbséget a férfiak között.

Timor kapuja mögött vitáztak, ott senki nem zavarhatta őket. Magányuknak mégis véget vetett a kívülről jövő zsivaj: a fogadóküldöttség a ház elé ért. Jacobi egyenesen vendéglátója szemébe nézett.

– Felhőmester, elfogadod a szerződést vagy forduljak vissza Annonaybe?

Odakinn valaki Jacobi nevét kiáltotta. Néhány kuncogó lány nagy bátran befelé leselkedett. Minden készen állt az ünnepre.

Timor összeszorította száraz ajkait.

– Természetesen maradj! Nem hiszem, hogy ha most visszaengedlek Annonaybe, a Céh küld helyetted valaki mást. Hogy Nemeszisz ragadja el őket! Az én hibám ez. Én ragaszkodtam keményfejű, erős karú utazóhoz. Most már látom: nehezen viselem az ilyen embert, és nem tudom használni a másmilyent. – Barna arcán kis mosoly jelent meg. – Isten hozott Catenorban, Jacobi! Ha a szerződés többi pontját is ekkora becsben tartod, azt hiszem, elégedett leszek.

 

Dési András György fordítása

 


Comments are closed.