Megjelent a Galaktika Magazin 2010. januári száma




A Galaktika magazin januári számában befejezéséhez érkezik Samuel R. Delany Hugo- és Nebula-díjas kisregénye, „Az idő mint féldrágakövek spirálja”. A hónap központi témája a csatatéri élmények emberre gyakorolt pszichológiai hatásait tárgyalja, amihez kapcsolódóan Greg MellorA birodalom védelme” című novellája emberek és idegenek háborúját mutatja be a kibertérben, valamint ennek hatását a családi kapcsolatokra. Clifford D. Simak klasszikus „Hídfőállás”-a egy idegen bolygó dölyfös emberi felderítőit szembesíti olyan körülményekkel, amelyek ellen a teljes körű katonai védelem sem ér semmit.
Antal József tovább folytatja elbeszélés-sorozatát a vénuszlakókról. Az apa és az anya szemszöge után ezúttal kislányukat követhetjük az új történetben. Joe R. Lansdale gőzpunk írása, a „Lekésett vonatok” két vadnyugati hős megváltozott életével illusztrálja alternatív világát. A havi retro ezúttal John Wyndham elégikus novellája a Mars kényszerű telepeseiről.
Olvasható továbbá a lapban interjú William Gibson íróguruval, valamint Hargitai HenrikPlanetológia és SF” című tanulmányának második része, immár konkrét égitestek valóságát viszonyítva tudományos-fantasztikus önmagukhoz. Megduplázott adagban jelentkezik a játékrovat (Borderlands, Machinarium), illetve a filmajánló (Avatar, True Blood), de található még cikk az elektronikus térfelügyelet jövőjéről, egy memóriatárolós tollról és egy klingon billentyűzetről.
A Galaktika 238. számát keresse az újságárusoknál és a Galaktika boltban!

Kapcsolódó cikkek


Megjelent a Galaktika magazin 250. száma
A Galaktika magazin januári számában új folytatásos kisregény indul, Piers Anthony „Fogas kérdés”-e egy földi fogorvosról, aki egy intergalaktikus oktatási intézmény felvételi vizsgáján próbál megfelelni....

Megjelent a Galaktika Magazin 223., októberi száma
A Galaktika októberi számának központi tudományos anyaga egyetlen téma helyett sorra veszi a régebben tárgyalt témák újabb fejleményeit: a NASA jövőjéről, az oroszok új rakétakilövő...

Megjelent a Galaktika Magazin 224., november száma
Az SF régi kellékei már a repülő autók, a novemberi Galaktika tudományos témájául ezek szolgálnak. A hónap központi tudományos anyaga körbejárja, hol tart a valóság...

Szólj hozzá!

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture. Click on the picture to hear an audio file of the word.
Click to hear an audio file of the anti-spam word