Filmajánló: Star Wars – A klónok háborúja
A Jedi lovagok a rend fenntartásáért és a béke helyreállításáért harcolnak, ennek ellenére a galaktikus köztársaság mindinkább a szeparatisták és droidhadseregük uralma alá kerül. A háború frontvonalában Obi-van Kenobi és Yoda mester a hatalmas klónhadsereg élén hősies harcot vív, hogy ellenálljon a sötét oldal erőinek, miközben az ifjú Skywalker padawanjával Jabbán próbál segíteni…
Hirdetés
2005-ben A Sith-ek bosszúja élőszereplős moziváltozatával a csillagközi saga a végéhez ért. George Lucas és a Lucasfilm Animation mesemondói azonban úgy vélték, vannak még történeteik erről a „messzi, messzi galaxisról”. Eddig a klónháborúkat csak futólag érintették a második és harmadik részben. Az esemény azonban óriási jelentőséggel bír a Star Wars-univerzumban: ez vezet el a köztársaságtól a birodalomig, majd a polgárháborúig.
„Az emberek hosszú évek óta kíváncsiak rá, mi lehetett a klónháború, melyre mindössze ez a rövid párbeszéd utalt – mondja Dave Filoni rendező. – Az eddigi filmek a Skywalker családról szóltak, így erről a konfliktusról sohasem kaptunk teljes képet.”
Ám most, az új animációs film révén a közönség végre megismerheti a galaxist megrázó háború történetét, mely kitágítja a Star Wars világának eddig ismert határait, és új szereplőket, új drámai eseményeket és kalandokat mutat be. (A történet időben a 2. és 3. rész között játszódik.)
„A klónháború lehetőséget kínál, hogy elmeséljük azt a küzdelmekkel teli folyamatot, melynek során a köztársaságból birodalom lett. Ez a háború vezetett el a későbbi polgárháborúhoz, melynek során végül sikerült kivívni a szabadságot az egész galaxisban. Rövid időt fog át a történet, ám egy galaktikus háború kiterjedt jelenség, sok minden elfér benne – hősök, gonosztevők, cselszövések, kalandok. Ezek mind részei az ismert történetnek, de idáig csak a háttérben voltak jelen.”
A filmre vitel legelső lépése a helyes kiindulási pont megtalálása volt. A korábbi filmek a Skywalkerek történetére szorítkoztak, de a klónháború korlátlan új lehetőségeket teremtett. „Egy háború természetszerűleg magában hordoz egy sor eddig el nem mondott történetet - mondja George Lucas. – Engem az foglalkoztat, hogy vannak emberek akik a nagy horderejű eseményeket előidézik, és hogy gyakran ők szorulnak háttérbe a film egyéb eseményeivel szemben. Eddig is tudtuk, mi történt a galaxissal, de nem tudtuk pontosan, mindez hogyan zajlott. Ezek további történetek a fő történetszál mögött.”
Lucas teljesen új módon akart közelíteni a sorozathoz, és olyan vizuális stílust létrehozni, mely egyszerre idézi fel az eddigi filmek jól ismert atmoszféráját, mégis egyedi, csak az új animációs filmre jellemző. „Nem akartunk fényképszerűen realisztikus látványt – mondja Lucas. – Ha már egyszer animációval dolgozunk, akkor ki kell használni a formátum adta lehetőségeket. Ez azt jelentette, hogy kicsit át kellett állítani a gondolkodásunkat. Ez teljesen más történetmesélési mód, és általa megvalósíthatunk olyan dolgokat, melyek az élőszereplős filmekben nem lehetségesek.”
Lucas ezúttal executive producerként vett részt a munkában, a rendezői széket pedig Dave Filoninak ajánlotta fel, akinek nevéhez többek között az „Avatar: The Last Airbender” és más animációs projektek fűződnek. Filoni azért is bizonyult szerencsésnek választásnak, mert ő maga is megszállott rajongó és szinte lexikonszerű tudással bír az egész Star Wars-univerzumról. „Gyerekkorom óta meghatározó ez az élmény – meséli Filoni, – a bátyámmal Star Wars-játékokkal játszottunk az udvaron. Részt venni egy SW-film elkészítésében túl van mindenen, amit egykor el tudtam képzelni. Csodálatos dolog azon a világon dolgozni, amit annyira szeretek, és mindezt George Lucasszal együtt.”
Azzal együtt, hogy a történet vadonatúj, Filoni szerint a film hű marad az eddigiekhez, mégis újfajta kalandokkal és izgalmakkal járul hozzá a Star Wars-univerzumhoz. „Tudtuk, hogy egyvalami fölötte áll minden más szempontnak: Star Wars-mozit kell csinálnunk. A karakterek jellegzetesen stilizáltak, míg a környezetük realisztikus módon kel életre, létrehozva azt a fajta magával ragadó világot, melyet az emberek látni szeretnének egy SW-filmben.”
Kapcsolódó blogbejegyzés: Clone Wars képregények @ StarTales
Star Wars: A klónok háborúja
Forgatókönyv: Henry Gilroy, Steven Melching, Scott Murphy
Producer: Catherine Winder
Executive producer: George Lucas
Zene: Kevin Kiner
Rendezte: Dave Filoni
Kapcsolódó cikkek
Főzzünk együtt egy vukival – Star Wars Holiday Special
Volt George Lucasnak rosszabb Star Wars kiegészítése is, mint az előzménytrilógia – ez a tévében egyetlen egy alkalommal leadott Star Wars Holiday Special volt. Azóta...
Sorozatajánló: Star Wars – A klónok háborúja
A tavaly egy mozifilmmel útjára indult sorozat a múlt héten a második évadába lépett. S mint idén annyi más sorozat, ez is lendületből duplaepizóddal nyitott....
Star Wars MMO: Böngészőben támadnak a klónok?
Egy évadot már letudtunk, és október 2-án indul a második évad is az animációs Klónok háborújából. A rajongókat megosztja ugyan, de a sikere és népszerűsége...


Szombaton megsasolom
Kíváncsi vagyok, milyen lett. Ha már a Clone Warsnál jobb, akkor örömmel fogom nézni a sorozatot.
De azért szerintem azt fontos leszögezni, hogy ez nem mozifilm, csak moziban adott pilot epizód, vagy talán inkább mini series. Egyrészt, mert a The Clone Wars sorozat első három részét nyirbálták össze, másrészt, mert már azelőtt elkészült TV-re, hogy kitalálták, menjen moziba, és senki sem rendezte újra (márpedig TV-filmből/epizódból nem lesz mozifilm néhány új vagy eltávolított jelenettel).
Nem a te korosztályodnak készítették…
szerintem
Majd hétvégén megírom róla a véleményem, addig elöljáróban annyit, hogy:
a., tök jó Star Wars hangulata van
b., viszont inkább értékelhető egy másfél órás trailernek, aminek a célja, hogy eladjon egy frankó fénykardozós-száguldozós számítógépes játékot.
Fiam kedvenc filmje