Fumax

Fekete Tom és a világ elpusztítása


Vékony kis könyvecske a Fekete Tom balladája, és sietek leszögezni, hogy első félelmem, miszerint önmagában élvezhetetlen lesz, mert el kell hozzá olvasni H. P. Lovecraft The horror at the Red Hook című novelláját – nem bizonyult helytállónak. Kerek történetet kapunk LaValle-tól, ami ugyan Lovecraft említett művén alapul, mégis érthető, élvezhető nélküle. Sőt, egy lépéssel tovább megyek: a Fekete Tom balladája Thomas F. Malone nyomozó és Robert Suydam történetének egy élvezhetőbb változata, mert Victor LaValle jobban hozza azoknak az utcáknak és kornak a hangulatát, ahol és amikor H. P. Lovecraft élt, mint maga Lovecraft.

A történet maga 1924-ben játszódik New Yorkban, „ebben a lármázó, tolongó, kifelé pénzéhes, befelé istentelen tömegben” (Lovecraft). Charles Thomas Tester itt él, Harlemben, és kisebb-nagyobb svindlikből tartja fent magát. Apja-anyja becsületes kétkezi munkások voltak, de anyja halott, apja pedig túl a negyvenen éppen csak járóképes; Thomas nem akarja a példájukat követve ilyen fiatalon bevégezni. Ezért elvállal ezt-azt, s ha éppen nem adódik semmi ügylet, jól nevelt feketeként a fehérek között, azok zsebéből csalja ki a pénzt apja régi, kopott gitárjával.

Őt lepi meg aztán a legjobban, amikor egy aranyfejes sétapálcával járó öregúr meginvitálja a rezidenciájába egy partira zenélni. Robert Suyden. ez az idős úr, felfedezi Thomasban a maguk közül valót, azaz az olyan embert, akinek természetes érzéke van a mágikus dolgok meglátásához, észleléséhez. Thomas annak ellenére elvállalja a munkát, hogy csupán három számot tud eljátszani. Ezzel egyszer és mindenkorra olyan erőkkel köti össze a sorsát, amelyek az egész világot uralni szeretnék.

Ismerős a történet a Lovecraft-novellából? Naná, hogy nem, ami nem meglepő, mert a harlemi Charles Thomas Tester „csupán” Victor LaValle kreálmánya, köze sincs Lovecrafthoz. LaValle újítása, hogy a régi történetbe egy új szempontot hoz be, s azzal együtt egy új sorsvonalat, új eseményeket. És nem is akármilyet, hanem a társadalom legalján élő, afroamerikai bevándorlók (behurcoltak leszármazottai) szempontját, életét, sztoriját. Azok közül emel ki egyet egyet, akik a Lovecraft-novellában csak mint táncoló és kántáló tömeg szerepelnek. Így a természetfeletti Lovecraft-féle, kissé steril misztériumát érzelmileg közel hozza az olvasóhoz, és ebben a pillanatban ez már nem Suyden és a Suyden után nyomozó Malone története, hanem Testeré. Még akkor is az övé, amikor a vékonyka kötet felénél hirtelen Malone nyomozó karakterére ugrunk át, és őt kezdjük követni…

Itt Európában a faji megkülönböztetésnek azt a mély gödrét sosem érezhettük (persze megvoltak/vannak a saját rasszista eredetű szörnyűségeink), amit az amerikaiak, s ezt LaValle zseniálisan festi fel, s adja át a szituációkkal, odavetett félmondatokkal. Ebből a szempontból Suyden akár egy bogaras öregember is lehetne, s minden, ami történik, az játszódhatna Malone zavart elméjében, mert az, ami körülveszi őket, van olyan érdekes, mint maga a varázslat, s míg a varázslat kitaláció, a húszas évek Amerikájának ez a szelete nagyon is létezett.

(Zárójelesen jegyzem meg a Lovecraft-írásban található rasszista felhangokat boncolgatók kapcsán, hogy Lovecraft a Red Hook-ban az egész emberiségről van rossz véleménnyel, nem csupán a más bőrszínnel rendelkező bevándorlókról, amikor ekképpen nyilatkozik: „ha a modern ember kívül kerül a törvényesség szabályozórendszerén, akkor mindennapos életében, ünnepi rítusaiban hajlamos a primitív félmajomi lét legősibb és legsötétebb ösztönmintáit követni”.)

Persze nem Malone elméje a sztori színtere, ezt gyorsan leszögezem. A Fekete Tom az urban fantasy és a mágikus realizmus határvidékén lebeg. A mágia finoman szövi át a valóságot, alig érezhető rezgései, sötét sarkai nem nyilvánvalóak mindenki számára, de ott vannak a világban.

Ám nem akarom hasonlítgatni Lovecraft és LaValle írását egymáshoz, már csak azért sem, mert a két történet egy bizonyos ponton valóban elágazik, és ha a Fekete Tom balladájában olyan bugyuta ördögidézésre számítanánk, amilyenről The horror at the Red Hook-ban olvashattunk, akkor jókorát tévednénk. Nem, a lavalle-i szörnyeteg nem kicsit félelmetesebb, mint Lovecraft pokolbéli teremtménye. A Fekete Tom saját jogán lesz jó regény.

Összességében a szereplők személyes szemszöge, az elbeszélésmód és a világ felépítése együtt adja ki a regény különleges auráját. A vége pedig igazán meglepő és borzongató, és nem attól, hogy nem bírjuk elképzelni a csápos szörnyet, hanem attól, amit tesz…

Igazából egy dolgot sajnáltam: teljesen fölösleges volt Cthulhut emlegetni. Minek is?! Sőt meg merném kockáztatni, hogy ha LaValle nem úgy hívja a főhőseit, hogy Malone és Suydam, és New York helyett a húszas évek Chicagójába helyezi, akkor kevesen kötik össze a Red Hook-kal. Hogy aztán lelke legmélyén tisztelgésül vagy azért nevezte őket így, hogy a Lovecraft-rajongók népes táborának tagjai is kézbe vegyék a Fekete Tom balladáját – azt fedje jótékony homály.

(A Lovecraft-idézetek Kornya Zsolt fordításai)

The Ballad of Black Tom
Fumax, 2017.
Fordította: Rusznyák Csaba
128 oldal, 2200 Ft.