Irodalom

Fajzatok közöttünk – Moskát Anita: Írha és bőr


A filozófia egy alapvető kérdése, hogy mitől ember az ember, mi választja el más értelmes életformáktól. A science fictionben a kérdés sokszor robot és ember közötti határvonalnál jelenik meg (Asimov robot-történetei, Data), de például a Majmok bolygója filmek az ember és állat közötti különbségről vallanak, vagy ott van Vercors Tropi komédiája… és a sort a végtelenségig lehetne folytatni. A közös bennük, hogy nyilvánvalóvá teszik, a kérdés bár banálisnak hangzik, egyáltalán nem az.

Moskát Anita harmadik regénye, az Irha és bőr ebbe a diskurzusba lép be, és ad hozzá nem is egy, hanem rögtön több új nézőpontot. A világban húsz évvel a történet kezdete előtt állatok milliói bábozódtak be, hogy aztán félig (harmadig, negyedig, kilencvenkilenc százalékig, kinél-hogy sikerült a folyamat) emberként bújjanak elő. A fajzatok létrejöttére hiányos a magyarázat. A regény láthatóan nem akar elmenni a teremteni akaró, de adott esetben szörnyet kreáló frankeinsteini toposzok irányába, sem belefolyni a biológia kérdéseibe. Ehelyett a húsvéthoz kapcsolódó szimbólumokat (újászületés, bárány, áldozat stb.) használja fel, hogy talán a tudományos magyarázatnál is mélyebb, általánosabb értelemzést adjon a fajzatok megjelenésének.

A regény központi kérdése, hogy az így létre jött lények, az ember és állat keveredéséből létrejött szörnyetegek (amelyre bőven van példa a horrorban) mennyiben különböznek jobban az emberektől, mint valaki, akinek mondjuk testi fogyatékossága, mondjuk nyúlszája (ez mennyire csúnya fajizmus!) van. A téma a mai Magyarországon, Európában aktuálisabb mint valaha, és kellemetlenül szembesít minket olvasókat azzal, hogy hogyan viszonyulunk ahhoz, aki nem illik bele az elképzelt rendbe.

A regényben felmerülő társadalomelméleti kérdések tökéletesen tükrözik, milyen problémával szembesül egy mássága miatt a többségi társadalomból kiszorult közösség. Mi a jogi státuszuk, jár-e nekik minden szabadságjog, ami az embereknek, vagy teljesen rendjén van gettóba zárni őket, kényszeríteni a másságuk (állati énjük) levetésére, megfosztani a szavazati jogtól stb.

A cselekmény a fajzatok (jogi és valóságos) helyzetének tisztázása köré szerveződik, és az ő nézőpontjuk határozza meg. A konfliktus nem abból ered, hogy egyáltalán kell-e a fajzatok helyzetén változtatni (erre a válasz a teljesen egyértelmű igen lenne), hanem abból, hogy erről ki demokratikusabban, ki radikálisabban gondolkozik. Ennek köszönhetően Írha és bőr egy pillanatig sem leegyszerűsítő vagy kiszámítható.

A központi konfliktus mellett a fajzatok révén megjelenő társadalmi kérdéseket a regény a főszereplők identitásproblémáin keresztül ragadja meg. Az első és legfontosabb, hogy az állati vagy az emberi énjük határozza-e meg létüket. Míg a rendszer arra kényszeríti őket, hogy a lehető legszigorúbban kövessék az emberi elvárásokat, és a központokban igyekeznek megtanítani nekik a megfelelő viselkedést, az ő viszonyulásukat két kifejezés írja le. A fajzatok között a „hagyományőrzők” az állati énjüket tekintik meghatározónak, és azokat, akik igyekeznek a lehető legjobban az emberekhez idomulni, azokat „városkórban szenvedőnek” titulálják. Mindkét kifejezés pejoratívan nyilatkozik a másként gondolkozókról – az is a regény fájó realitásához tartozik, hogy a fajzatok egymással sem elfogadóak.

A regény nyelvezete is tükrözi a történetben felmerülő, mássághoz kapcsolódó kérdéseket. Elsőként már a fajzatok politikailag korrekt megnevezésében (fajzat, kiméra vagy bármi egyéb), majd még nagyobb hangsúlyt kap főként az őzfajzat Kirill megnyilvánulásaiban. Ez az első fejezetben kizökkentő, megnehezíti az olvasást, de aztán jól használva észrevétlenül egy fontos eszközévé válik a fajzatok ábrázolásának.

A regényben Kirillnek komoly belső küzdelmet jelent, hogy fenntartsa-e a sutákkal a szimbiotikus, biztonságot jelentő közösséget, vagy adja fel az őzségének ezt az elemét, ami egzisztenciális bizonytalansággal jár. August, a Nemzetközi Fajzatügyi Szervezet kampánymenedzsere rejtegeti az identitását. Számára a probléma abban testesül meg, mikor (és milyen céllal) vállalja fel, ki is ő valójában, és mik ennek a következményei. Pilar, a borzfajzat a világtól elzárva nő fel, gyakorlatilag a média (a televízió) neveli fel. Ennek következtében nincs kialakult identitása, az határozza meg (és teszi kihasználhatóvá-felhasználhatóvá), hogy egy ideálnak akar megfelelni, tökéletes akar lenni. A regény mintegy mellékesen találó és pont ezért nyomasztó képet fest arról, milyen mértékben képes a média eltorzítani valóságról és önmagunkról alkotott képet, főleg ha valaki védtelenebb, sebezhetőbb az átlagosnál – mint mondjuk egy gyerek.

Attól, hogy az Írha és bőr a nagy társadalmi, politikai kérdéseket nem csak egyszerűen a fajzatok nézőpontjából mutatja meg, hanem egyes fajzatok sokszor önmagukkal folytatott küzdelmén keresztül, a regény kivételesen emberivé, húsbavágóvá válik. Ezt csak fokozza, hogy a történet napjainkban játszódik, és nem valami távoli helyen, hanem Budapesten. Kirill blogbejegyzései kitágítják a perspektívát, jelezve, hogy a magyar helyzet nem egyedülálló. Az Írha és bőr azt csinálja, amit a legjobb fantasztikus regények: a mi valóságunkról beszél. Társadalmi problémákról, kirekesztésről, emberségről, amikről igazán megnyugtató válaszokat nem akar – talán nem is lehet – adni. Az már az olvasón múlik, hogy ha legközelebb a villamoson szembesül a másság valamilyen formájával, hogyan reagál; eszébe jut-e Kirill vagy Pilar.


Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük