Ezen a hétvégén… Eurocon 2009




Szabira megy az SFportal stábja – egy olaszországi wellness szállóban tartja pihenését, a 2009-es Eurocon rendezvény résztvevőiként.

1972-ben, Triesztben indították el az Európai Sci-fi Társaságot és az Eurocont, az európai sci-fi élet központi eseményét az alapítók – köztük a magyar küldöttség tagjaként Trethon Judit is a résztvevők között volt. Most, több mint 30 év elteltével visszatér a rendezvény Olaszországba.

Több olyan díszvendéggel is találkozni fogunk, akik magyar találkozókon is résztvettek már: így például Lolita Fatjo, a Star Trek TNG forgatókönyv koordinátora is jelen lesz, vagy Eric Stillwell, a legutóbbi AXN Sci-Fi – SFportal Találkozó egyik díszvendége, továbbá Ian Watson, a Warhammer 40K regények írója. Tavaly, a moszkvai Eurocon alkalmából készített interjút Sergey Lukyanenko íróval F. Tóth Benedek, vele is öröm lesz újból összefutni.

Imádjuk a Star Trek tévésorozatokat – Marina Sirtis és Max Grodenchik jelenléte szintén nagy élményekkel kecseget idénre.

Igyekszünk lehetőségeinkhez mérten tudósítani az európai sci-fi élet egyik idei legjobbnak ígérkező rendezvényéről tudósítani – az elkövetkezendő napokban azonban alapvetően pihizni fogunk, szóval ne lepődjetek meg, ha nem nagyon lesz jövő keddig frissítés az SFportalon. :)

Kapcsolódó cikkek


Eurocon 2009 beszámolók és díjazottak
Négytagú magyar küldöttség utazott a múlt hétvégén az olaszországi Fiuggiba, ahol a 2009-es EuroCon, azaz az Európai SF Találkozó került megrendezésre a 10. Deepconnal és...

SFportal Találkozó – dupla születésnap Star Trek díszvendégekkel
A november 15-én megrendezésre kerülő SFportal Találkozó dupla születésnapot fog ünnepelni: egyfelől, honlapunk fennállásának 3. évét, másfelől viszont az egyik legrégebbi, legaktívabb és legmeghatározóbb hazai...

Eurocon 2008 – 2. Díjátadók és Moszkva
Moszkva mellett rendezték meg idén az Európai SF Társaság (ESFS) éves találkozóját, az Eurocont. A rendezvényre az oroszok a Roscon / Interpressconnal együtt kerítettek sort....

2 hozzászólás

  1. sangel szerint:

    Jó utat, minden magyar küldöttnek!

    Ezt most sajnos – munka és munka – kihagyom…

    Jun és Sándorom: Robertot és az egész olasz csapatot, üdvözlöm! Ja, és ha ott lenne véletlenül az a szevasztopoli szőke lány, akivel Moszkvában olyan irgalmatlanul sok vodkát ittunk a búcsúesten, mondjátok meg neki, hogy… :D

  2. sheenard szerint:

    Sangel: sajnos nincs itt, sem a szevasztopoli lány, sem Elena… Viszont sok hímnős alakot láttunk :)

Szólj hozzá!

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture. Click on the picture to hear an audio file of the word.
Click to hear an audio file of the anti-spam word