Dishonored Az októberben érkező steam-punk stílusú FPS egy igen érdekesnek ígérkező játék. Egy Corvo nevű, különleges képességekkel felvértezett testőr alakítunk majd, akit a királynő meggyilkolásával vádolnak. Feladatunk értelemszerűen nem más lesz, mint felgöngyölíteni az ügyet, kézre keríteni, vagyis inkább lemészárolni a valódi gyilkosokat és tisztázni a nevünket. Mindezt alapvetően lopakodással, bár ahogy az alanti videókból kiderül, az emberek szétcincálása sem lesz tilos. Az első videó valójában egy in-game előzetes, melyből ízelítőt kapunk a játék világából, látványából, akcióiból. A második videóban a fejlesztők beszélnek a játékról, miközben fut a demo. Ebből sok játékmechanikai részletet megtudhatunk, köztük azt, hogy hősünk képes megállítani az időt, teleportálni, állatokat megszállni. Metal Gear Rising: Revengeance Solid Snake ezúttal nem tér vissza, a Metal Gear univerzumot most a kiborg-nindzsává avanzsált Raidennel támadhatjuk meg. Szó szerint, hiszen itt nem lesz lopakodás, csak hack ‘n’ slash, vagyis megyünk és gyilkolunk. Mindent és mindenkit apró darabokra vághatunk, ami az utunkba kerül, révén a játékban vágásérzékelő van, melynek hála kardunk mozgásának megfelelően kockázhatjuk fel ellenfeleinket. Az első videó remekül demonstrálja ezt a véres ámokfutást. A második videóban a készítők a demo futása alatt beszélnek játékukról. A legfontosabb, hogy az előzetessel ellentétben itt inkább tűnik a játék taktikus, kombókkal operáló akciónak, mint eszetlen mészárszéknek. A játék megjelenése még várat magára, egyelőre 2013 első negyedévére datálják. Castlevania: Lords of Shadow 2 Erről az akciójátékról egyelőre még nem sokat tudni, hiszen még csak most jelentették be hivatalosan. Ennél fogva csak egy látványos CGI videót prezentáltak. Star Wars 1313 Az új Star Wars játék végre lelepleződött! A Star Wars 1313-ban kivételesen nem egy Jedit kell irányítanunk, hanem egy fejvadászt, aki Coruscant 1313-as szektorában vág rendet egy jó lézerstukkerrel, amivel többre megy, mint egy spádéval és az egész humbuggal. A TPS akció komoly, felnőttes játék lesz, a megszokott fedezékrendszerre és ugrálós platformelemekre épülve. A sztoriról egyelőre nem sokat tudni, sőt, konkrétan semmit. Annyi biztos, hogy már az Első Galaktikus Birodalomban játszódik. A videó teljesen in-game, egy CGI pillanata sincs. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy gyönyörű. Szerencsére a látvány mellett láthatjuk, hogyan fog szuperálni a fedezékrendszer, a platformelemek és a lövöldözés. Külön érdekesség még, hogy a játékot célzottan PC-re írták meg, és a konzolok lesznek az átiratok. Megjelenési dátum még nincs, de valószínűleg 2013 nyara. Tomb Raider A misztikus, mitikus kalandozásokról szóló Tomb Raider szériát is elérte a reboot/prequel szele. Az új epizódban a fiatal Lara Croftot alakíthatjuk majd, aki egy hajóbalesetben egy rejtélyes szigetre kerül. Mivel hősünk itt még nem az a női Indiana Jones, aki két pisztollyal a combján tornászokat megszégyenítve ugrál szikláról háztetőre, sokkal életszerűbb játékmenetre számíthatunk. Ráadásul Lara bájaiból is visszavettek, viszont komoly hangsúlyt fektetnek személyiségére. A látvány önmagáért beszél, a sziget pedig az ígéretek szerint szabadon bejárható lesz. A játék 2013. március 5-én jelenik meg. Az első videó egy játékmenet előzetes, melyben igyekeztek bemutatni az új kaland minden erősségét. A második videóban kicsit hosszabban nézhetjük a játékmenetet. Gears of War: Judgment A Gears of War széria sem fejeződött be a harmadik résszel. A Bulletstormot is jegyző People Can Fly fejlesztőcég kapta a feladatot, hogy elkészítse a sorozat előzményét, mely továbbra is Xbox exkluzív marad. A sztoriba visszatér a két közönség kedvenc, Braidre és Cole, viszont a történet nem az E-napra (a locustok első támadására) koncentrál, hanem azután pár hónappal veszi fel a fonalat. A játék valamikor 2013-ban jelenik meg. Az első videó egy kedvcsináló CGI előzetes. A következő két videó a kasztokra (illetve a locustok esetében fajokra) épülő többjátékos részt prezentálja. Dead Space 3 Isaac Clard sem ússza meg egy újabb horrorisztikus nap nélkül. Az USG Ishimura és a Sprawl fedélzetén kicsit megbomlott elméjű szerelőnk ezúttal a havas Tau Volantisra repül (azaz ott zuhan le), ahol nem meglepő módon újra nekromorfokba fut. Ezúttal azonban nem lesz egyedül a bajban, társra lel, aki már nem csak komon, vagy néha-néha segít be neki, hanem végig mellette lesz. John Carver őrmester az EarthGov katonája, akinek megjelenésével a sci-fi-horror akciódúsabbá válik. Lesznek emberi ellenfelek (az unitologisták) és hőseink ezúttal már két fegyvert is kézbe vehetnek, hogy úgy ritkítsák a hullagyalázó szörnyeket. Természetesen mivel lőni is fognak Isaacre, így ő is fedezékbe vetődhet, illetve nagyobb, mellékküldetésekkel is tarkított, szabadabb pályák várnak rá. Az első videó kicsit rendhagyó, mert nem az E3-ra készült, hanem azelőtt jelent meg. A képregényszerű filmecske az új szereplő, Carver előtörténetét meséli el. A következő videó a co-op módot mutatja működés közben. És végül a hivatalos előzetes, melyben megismerkedhetünk a 2013. márciusában megjelenő játék történetével. ]]>