Gravity – mi is csak áradozni tudtunk róla, de a Metacritic összesítése szerint is 96%-on áll a film. Most azonban egy, az átlag filmkritikusoknál és a nézőknél is kritikusabb valaki véleményezte a filmet – ő pedig nem más, mint Buzz Aldrin, akiről egyrészt, a Toy Story-ban neveztek egy főszereplőt, másrészt ő volt a második ember a Holdon. The Hollywood Reporter-nek véleményezte a filmet a veterán űrhajós, aki mint írta, le volt nyűgözve, hogy milyen valóságosan sikerült ábrázolni a súlytalanságot a filmben. Az űrállomáson pont úgy ment végig Sandra Bullock, ahogy azt ő élőben láthatta. A szereplők pörgése is reálisra sikerült – bár a valóságban talán nem lenne ennyire gyors, de „valóban szerencsés, hogy még senki sem került hasonló helyzetbe” – jegyezte meg. Remeknek tartotta azt is, ahogy George Clooney repkedett az űrsikló körül, vagy ahogy a szereplők egymásba ütköztek – nagyon hitelesnek tartotta az űrbéli mozgás ábrázolását. Amit kevésbé tartott életszerűnek, az Clooney karakterének, Kowalski-nak a könnyedsége volt – mint írja, ők nem viccelődtek annyit a világűrben, de azt gondolja, hogy „ez az emberiesség, ami a karakterekből átjön”. A Föld ábrázolását is kitűnőnek tartotta, bár kicsit kevésnek találta a felhők mennyiségét, és talán túl precíznek a kialakítást. „Nagyon kétes helyzetben vagyunk, amikor elveszíthetünk minden fejlődést, amit a világűrben elértünk negyven évvel, ötven évvel ezelőtt. Ahogy én látom, ez a film nem jöhetett volna jobb időben, hogy felserkentse a közönséget. Nagyon-nagyon le vagyok nyűgözve.” Egy igazi űrhajós legenda áradozik a Gravity-ről, James Cameron szerint is a legjobb űrmozi. Ha még nem láttátok, nézzétek meg.]]>