okt
27

Blogajánló #41

Írta / Feltöltötte: hadiosveny


Hadiösvény blogajánlójában írta meg az elmúlt hét bejegyzés-érdekességeit. A bloggerek írtak novellákról, filmekről, és könyvekről is. Vállogassatok ízlésetek szerint!




Lnpeters blogjában két elgondolkodtató verset olvashatunk. Az egyik vers a Segélyt kér a templom egere, a másik a Birka-nemzet címet viseli.
Acélpatkány egy Clarke adaptációra hívja föl a figyelmünket. A film címe Csapda az űrben, mely Arthur C. Clarke Halálos feszültség című novellájából készült.
Nocadlee egy bejegyzés-sorozatában folytatja a hazai Star Trekk-es élet bemutatását. Egy szép hosszú írásában ezuttal a Petőfi Csarnokbeli rendezvényekről tudosítja olvasóit.
Onsai novellás megjelenésekről és eredményekről ír nekünk. Egyrészről hírül adja, két novelláját olvashatjuk az rpg.hu oldalán. Másrészről megszülettek az Avana Egyesület szemetes novellapályázatának nyertes írásai.
Nita a múlt héten egy cyberpunk szlengszótárt linkelt be blogjába. A különböző kifejezések ismerete elengedhetetlen a Gibson világában barangolóknak.
Sheenard így év vége felé összeveti eredményeit a erre az évre vonatkozó terveivel. A bejegyzésben az író elkövetkezendő, tervezett munkáiról is olvashatunk.
Zed Zero és Dzsejt is a publikum elé tárt új Star Trekk filmkockáit boncolgatják.
Adeptus Wolfgang Jeschke A Cusanus-játék című könyvéről írja meg ismertetőjét. Mohicane az Avana novellapályázatára szeretné írását beküldeni, ám a táma igencsak rendhagyó. A műveknek a a különlegesekről, fogyatékosokról kell szólniuk. Nincs könnyű dolguk az alkotóknak.
Sayed Khaled Hosseini legújabb könyvéről, az Ezeregy tündöklő napról ír blogjában.

Nincs kapcsolódó bejegyzés
Címkék :

Hozzászólás írása

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture. Click on the picture to hear an audio file of the word.
Click to hear an audio file of the anti-spam word

1 hozzászólás

1

Nem figyeltem a címre. :pirul: Majd kijavítod “SFblogs blogajánló #41″-re? Bocsi!