Sci-Fi Filmek

Babylon 5 reboot filmet tervez J. Michael Straczynski?


San Diego Comic Con alkalmából beszélt erről több híroldal szerint is a sorozat atyja. 2015 végére írná meg a forgatókönyvet, és 2016-ban forgatnák le – persze ha zöld utat kap a Warnertől a terv.

Nem tévedés, a mozifilm nem a sorozatot folytatná, hanem teljesen újrakezdené a történetet. JMS azért szeretne néhány színészt viszontlátni a sorozatból – így Mira Furlant is szerepeltetné egy cameo erejéig, és Bruce Boxleitner is feltűnne – mint a Földi Szövetség elnöke.

A sorozat és filmjogok továbbra is a Warner Bros. kezében vannak, de ha nemet mondanának a finanszírozásra, akkor is lenne esély a film elkészültére: a Studio JMS, a rendező saját produkciós cége elképzelhető, hogy össze tudna szedni 80-100 millió dollárt.

Stranczynski már egyébként a 90-es évektől kezdve próbálkozik azzal, hogy mozifilmet tudjon csinálni a Babylon 5 világában. 1996-ban a sorozat történései után játszódó Telepata Háború-ról akart filmet forgatni. Egy másik terve a Babylon 5: The Motion Picture volt, amiben Sheridan elnök egy Fehér Csillag-osztályú hajó halott legénysége ügyében nyomoz. 2004-2005-ben szintén megpróbált eladni egy filmötletet a stúdiónak, The Memory of Shadows címmel, de akkor a pénzügyi hátteret nem sikerült megteremteni.

Ti örülnétek egy komplett B5 rebootnak?


33 hozzászólás on Babylon 5 reboot filmet tervez J. Michael Straczynski?

  1. Thank you for every other excellent post. Where else may anyone get that type of info in such an ideal method of writing? I have a presentation subsequent week, and I am on the search for such info.

  2. The next time I learn a blog, I hope that it doesnt disappoint me as much as this one. I imply, I do know it was my choice to read, however I truly thought youd have something interesting to say. All I hear is a bunch of whining about something that you possibly can fix if you werent too busy in search of attention.

Comments are closed.