Hogyvolt blog egyik szerzőjeként rengeteg sorozatepizód történéseit foglalta már össze, a Comment:com-ról ismerős Sixx társaságában pedig a Fotelpatkányok című rádióműsort is vezette, ahol külön adásban foglalkoztak a Battlestar Galactica-val is. Az utóbbi időben a Dumaszínház csapatának a tagjaként stand-uposként szórakoztatja az országot, fellépett a Comedy Central és a Showder klub színpadain is. Most az SFportal Találkozó jó hangulatáról fog gondoskodni.

Soha nem nyert semmit. Se tombolát, se humorfesztivált, se tehetségkutatót. Saját bevallása szerint el se indulna olyan versenyen, ahol színpadra engedik. Ennek némiképpen ellentmond, hogy a ’80-as években zenekarával fellépet egy Ki Mit Tud válogatón, ahol röviden így értékelték teljesítményüket: „Izé… ez zajos volt!”. Majd 2001-ben indult a kisvárdai Antonio Banderas hasonmásversenyen, ahol egy Zsil-völgyi bányásznővel megosztva hozták el a 6-7. helyezést. Szenvedélyesen gyűjti a radiátorokat, és szabadidejében koalát csempész az országba. Az igazi nevére, már az édesanyja se emlékszik. Forrás: Dumaszínház
]]>