Az egyesület arra kéri a fantasztikumot szeretőket, hogy támogassák munkájukat adójuk 1 %-val.

Adószám: 19080646-1-06

A Szefantor nyitott tábor, az egyesület vezetősége mindenkit szeretettel lát, aki kikapcsolódni jönne vagy éppen az előadásokra kíváncsi. Az adó 1 %-oknak köszönhetően évek óta nem emelkedett a táborok napidíja. A Kész Tető Ifjúsági és Kulturális Egyesület köszöni az eddigi felajánlásokat, és reméli, hogy idén is megtisztelitek bizalmával az egyesületet, és jelenlétetekkel az előtáborokat vagy az augusztusi Szefantort.

Kapcsolódó bejegyzések:

1. Támogasd adód 1%-ával a Szegedi Fantasztikus Tábort A Szegedi Fantasztikus Tábort szervező Kész-Tető Ifjúsági és Kulturális Egyesület kéri az SF-et kedvelő közönséget az egyesület támogatására a személyi jövedelemadó felajánlható 1 %-ával. A...
2. Ajánld fel adód 1 százalékát a Szefantornak! A Szegedi Fantasztikus Tábor szervezője, a Kész-Tető Ifjúsági és Kulturális Egyesület kéri mindazokat, akiknek lehetőségük nyílik rá, hogy adójuk 1 %-ával támogassák az egyesület, és...
3. Egyesület a sci-fiért: Kész-Tető Egyesület Szerencsére ma már nem egy egyesület van, amely a hazai sci-fi élet szervezésében és fellendítésében játszik szerepet. Közéjük tartozik a Kész-Tető Ifjúsági és Kulturális Egyesület...

Az első alkalom témája Andreas Eschbach Hajszőnyegszövők című regénye. A kritikai estet Varga Csaba, a kötet fordítója vezeti fel. Gondolatébresztő előadásokat tartanak: S. Sárdi Margit Középkori elemek a regényben, Antal József Hajszőnyeg az irodalmi térben és Szélesi Sándor Elbaltázott lehetőségek címmel.

A szervezők szeretettel várnak mindenkit, aki olvasta a regényt és véleménnyel van róla, vagy megismerkedne vele.

Az irodalmi tortúra előtt a MASFITT 2011-es tanulmányi pályázatának győzteseit díjazza S. Sárdi Margit.

Helyszín: Budapest, Bajza u. 18.
Kezdés: január 18. 18.00

A belépés díjtalan.

No related posts.

© sheenard for SFportal Sci-Fi Magazin, 2012. | Nincs hozzászólás |
Kategória: Események, Irodalom | Címkék:

2012 január 18.: Tortúra – Kritikai kerekasztal. A téma Andreas Eschbach Hajszőnyegszövők című regénye. A kerekasztalt a fordító Varga Csaba vezeti fel.

2012 február 15.: Szovjet-orosz SF

2012 március 21.: Íróéletutak – A. C. Clarke. Három előadás húsz percben, majd kerekasztal.

2012. április: Az SF Szakosztály Sci-fi Napja – Többek között: Nyugatosok, 40 éves a Galaktika, Fordítói kerekasztal, Magreál, Interaktív játékok, MASFITT bemutatkozás, Zene és kiállítás

2012 május 16.: Az 50-es, 60-as évek magyar SF Irodalma.

2012 június 20.: Könyvbemutatók

Kapcsolódó bejegyzések:

1. E-könyvről és digitalizációról az Írószövetségben Csütörtökön került sor a Magyar Írószövetség SF Szakosztályának szokásos havi találkozójára, melynek során az e-könyv olvasásról és általában a magyar kultúrkincsek digitalizációjáról volt szó. © SFportal...
2. Ursula K LeGuinről az Írószövetségben – október 5-én Újra nyitja kapuit a Magyar Írószövetség SF Irodalmi Szakosztálya. Október 5-én, szerdán este 18 órai kezdettel indul a szakosztály őszi évada. Első alkalommal Ursula K....
3. Állapotjelentés az e-olvasásról az Írószövetségben December 7-én, szerdán a Magyar Írószövetség Bajza utca 18. szám alatti épületében az SF Szakosztály az idei év utolsó találkozójára várja az érdeklődőket. A téma...

Amiről szó lesz: az SFportal E-book pontosan egy évvel ezelőtt indult el, Miyazaki Jun beszámol a kiadás tapasztalatairól. Lovas Lajos  ugyanakkor az állam digitalizációs tevékenységéről, illetve a jövőt illető elképzeléseiről beszél majd.

Előadók:
Miyazaki Jun, az SFportal főszerkesztője, az SFportal e-book kiadó vezetője
Lovas Lajos író, a Magyar Nemzeti Digitális Archívum (MANDA) miniszteri biztosa

Helyszín: Magyar Írószövetség, Bajza u. 18., emeleti klubterem
Időpont: december 7. 18 óra

A belépés ingyenes, a szakosztály minden érdeklődőt szeretettel vár.

Kapcsolódó bejegyzések:

1. E-könyvről és digitalizációról az Írószövetségben Csütörtökön került sor a Magyar Írószövetség SF Szakosztályának szokásos havi találkozójára, melynek során az e-könyv olvasásról és általában a magyar kultúrkincsek digitalizációjáról volt szó. © SFportal...
2. Ursula K LeGuinről az Írószövetségben – október 5-én Újra nyitja kapuit a Magyar Írószövetség SF Irodalmi Szakosztálya. Október 5-én, szerdán este 18 órai kezdettel indul a szakosztály őszi évada. Első alkalommal Ursula K....
3. Sohár Anikó előadása a műfordításról az Írószövetségben A Magyar Írószövetség SF Szakosztályának következő eseményére 2010. május 26-án, szerdán, 18 órakor kerül sor. Az érdeklődők ekkor Sohár Anikó A (mű)fordítás az irodalom- és...

Régi poszterek, filmfotók, sci-fi rendezvények képi dokumentumai – írók, színészek, előadók, szervezők, vendégek fotói – találhatók meg itt. Képeink több kiadványban is illusztrálták már a szövegeket. Emellett a látogatók közel ezer videót nézhetnek meg az oldalon: tudományos-fantasztikus előadások részleteit, titkokat a filmgyártás történetéből, tréfás felvételeket, képregény előzeteseket, filmtrailereket, saját összeállítású filmajánlókat.

Albumaink között a közelmúltból szemezgetve itt vannak például a 2011. november 11-i Avana-SFportal Nap fotói:

Find more photos like this on SFport.net

Kapcsolódó bejegyzések:

1. Új domainen az SF WIW – mostantól SFport.net! A megújulás útjára lép az SF WIW, a scifi rajongók közösségi oldala. Az egy éve elsőként elindított scifi közösségi háló mától nevet és domaint vált...
2. SFport.net fejlesztések A mai éjszaka folyamán az SFport.net apróbb fejlesztéseken esett át. Többek között megújultak a beépíthető képgalériák, zenelejátszók és videók felületei is. Ennek eredményeképp a különféle...
3. Heroes – Hősök 3. évad promóképek Megérkeztek az első promóképek a Heroes – Hősök sorozat harmadik (két és feledik?) évadából. Láthatjuk benne visszatérő szereplőinket is – kedvelteket és nem kedvelteket egyaránt....

Az érdeklődők két előadást hallhatnak ezen az estén:

- Veres Miklós: Magyarország-jövőképek a dualizmus korában
- S. Sárdi Margit: Magyarország-jövőképek a két világháború között

A rendezvény helyszíne az írószövetség Bajza utcai épülete (Budapest, 6. kerület, Bajza utca 18). A szervezők minden érdeklődőt szeretettel látnak, a rendezvényre a belépés ingyenes.

Kapcsolódó bejegyzések:

1. Szentmihályi Szabó Péter 66 sci-fijéről Ma este a Magyar Írószövetség Bajza utcai épületében Szentmihályi Szabó Péter 66 Új mini sci-fi című kötetének bemutatójára invitálja közönségét az Írószövetség SF Szakosztálya. A...
2. Tudomány és scifi – előadás az Írószövetségben 2010. május 12-én, szerdán, 18 órától a Magyar Írószövetség SF Szakosztályának következő nyilvános ülésén Antal József Tudomány és sci-fi előadása lesz hallható. Cím: Magyar Írószövetség, 1062...
3. Kritikus kritika – előadás az Írószövetségben A Magyar Írószövetség SF szakosztálya szeretettel meghívja Önt és kedves ismerőseit 2010. április 14-én, szerdán, 18 órától az Írószövetség klubjába (1062 Budapest, Bajza utca 18.)...

Az előadók és a témák:
Benczik Vera: A kertkapun innen, a csillagokon túl (Ursula K. LeGuin munkásságának öt évtizede)
Sohár Anikó: “As for ideology, the hell with all of it” (Ami az ideológiát illeti, pokolra vele! Minddel!)
Antal József: Utópiákban élni – Le Guin társadalomvíziói

Az előadásokra a Magyar Írószövetség 6. kerületi épületében, a Bajza utca 18 szám alatt kerül sor az emeleti társalgóban.

A belépés ingyenes, az SF Szakosztály minden érdeklődőt szeretettel lát az előadáson, és az azt követő kötetlen beszélgetésen.

Kapcsolódó bejegyzések:

1. Állapotjelentés az e-olvasásról az Írószövetségben December 7-én, szerdán a Magyar Írószövetség Bajza utca 18. szám alatti épületében az SF Szakosztály az idei év utolsó találkozójára várja az érdeklődőket. A téma...
2. Galaktika az Írószövetségben A 30 éves Galaktikáról beszélget a Magyar Írószövetségben holnap, azaz pénteken a Galaktika stábja, Burger István főszerkesztő, Kovács “Tücsi” Mihály tudományos szerkesztő és Németh Attila irodalmi szerkesztő. Az...
3. Az Írószövetségben Ray Bradburyről A Magyar Írószövetség SF Szakosztályának első őszi rendezvényén a kilencven éves Ray Bradbury munkásságát idézi fel Antal József író, Németh Attila, a Galaktika szerkesztője és...

Ideális laza mozi lehetett volna belőle. Imádjuk a vadnyugati történeteket, előkerül a Colt, kemény fiúk csapnak össze az igazság nevében; ez volt az a kor, amikor a hős nőket, gyerekeket, városokat menthetett meg csupasz öklével – persze legalábbis a Hollywoodi legendagyár szerint. Az inváziós filmek is reneszánszukat élik, a mai modern CGI-technikával mindent meg lehet mutatni még úgy is, mintha csak egy kézikamerával lenne felvéve. Szóval a technika és a legenda adott volt, a színészek remekek, és a film megnézése után kijelenthetem, hogy a zene is nagyon ott van és a fotózás is gyönyörű… csak a film története lett nagyon elcseszve.

Illetve nem is lett elcseszve, mert nincs. Az idegen lények embereket rabolnak el, a cowboyok legyőzik őket. Pont. Ennyi. Nincs több. Közel két óra semmi, az, amit eljátszanak nekünk, nincs ötlet, nincs fordulat, nincs csavar. Vannak persze marhák, van egy kiszolgáltatott város, vannak rablók és (istenem, ez volt a legbrutálisabb!) indiánok, tutti-frutti ízben. A szokásos sablonok. Ám ezek ráadásul nem működnek, minden olyan, mintha a Smithsonian bábúi keltek volna életre.

Mindezek mellett a párbeszédek annyira laposak, hogy sírni volna kedve az embernek. Néha a karakterek rossz értelemben vett paródiája az, amit a mi remek színészeink előadnak. Nincs milyen karaktert kijátszaniuk, ezért teszik, amit mindig is hoztak: Craig arca egy maszk, Ford a zord ezredesi hírnévhez képest hozza a kisfiús mosolyt, és aztán ennyi. Sam Rockwell végig lőni tanul. Olivia Wilde könnycseppjei hiteltelenek, nevetségesek, és érthetetlenek. Ez nem csak az ő hibája, hanem a szerepé is.

Find more photos like this on SFport.net

Pedig a rendező John Favreau neve biztosíték lehetett volna. A gyártó stúdióké is. A forgatókönyvíróké is. Tulajdonképpen minden adott lehetett volna egy sikerhez, de még csak pukkanás sem a Cowboys and Aliens. Bosszantó és fájdalmas egyszerre. Tele megválaszolatlan kérdésekkel, buta apróságokkal, pl.: mit keresett a hajó a szárazföldön, miért törlődtek az emlékek, hova lovagoltak a hajó mellől, ha a hajó mellé tartottak (kis rendezői hiba), miért dobálják az indiánok a holttesteket az esti tábortűzre… stb… stb…

Összehányt nulla ötletek, lopott hangulatok, rossz dialógusok. Hosszú jelenetek, amikből nehezen keverednek ki a szereplők. Műbalhé a művárosban, műindiánok műpipával, és kis kocalovaglás a zöldben. Egy elrontott film…

10/2 – csak a szereplők miatt

Kapcsolódó bejegyzések:

1. Cowboys & Aliens kritika – Lapos mozi a pénztárcák ellen Az idei nyár utolsó blockbustere lehetett volna a Cowboys and Aliens, minden adott volt ahhoz, hogy egy könnyed, nyárvégi popcornzabálós film jöjjön össze: Harrison Ford...
2. Cowboys & Aliens trailer Jövőre nem lesz nyugalom a Földön. Míg márciusban a jelen Los Angelesét ostromolják meg az idegenek, addig július 29-én az 1800-as évekbeli Arizonát rohanják le....
3. Harrison Ford az Ender’s Game – Végjáték filmben? Izgalmas pletyka látott napvilágot az elmúlt napokban: a hosszú ideje várt Végjáték film egyik komolyabb szerepében elképzelhető, hogy Harrison Ford-ot láthatjuk viszont. (...)Teljes bejegyzés: Harrison Ford...

Az Írószövetség célja, hogy olyan magas színvonalú, összetett képzést nyújtson, amely korábban nem volt még Magyarországon. Jelentős hangsúlyt fektetnek a gyakorlatra: a hallgatók szemináriumok keretében sajátíthatják el az írói mesterség fogásait. Másfelől előadásokat hallgatnak a tizenkilencedik, huszadik és huszonegyedik századi magyar és világirodalomról, valamint az irodalomtudomány legalapvetőbb kérdéseiről. Az előadások a kortárs irodalmi élet fontos praktikus kérdéseiről is szólnak, úgy mint a különböző intézményekről, folyóiratokról, a digitális irodalomról és a szerzői jogokról.

(...)
Teljes bejegyzés: Íróiskola a Magyar Írószövetségben

© sheenard for SFportal Sci-Fi Magazin, 2011. | 2 hozzászólás |
Kategória: Irodalom | Címkék:

“Szürke minden elmélet, zöld csupán az élet aranyfája!”

Lőrinczy Judit: A Bach-gép
(Avana Arcképcsarnok 2010/1. Avana)

Precízen megírt szöveg, csak pont az veszett el belőle, amiért meg kellett volna írni. Sem a riporter nem kíváncsi – pedig ez a szakmája -, sem a szereplők nem mondanak semmi fontosat. Pedig jók a helyzetek és a részvevők is. Ki kellett volna aknázni a lehetőséget. Majdnem mindenki ugyanazon a nyelven beszél, pedig pár szint azért létezik. A vége pedig katasztrófa. Azt még elfogadom, hogy gyerekként ott élt, és soha nem lépett be édesapja dolgozószobájába, bár számomra már ez is kissé furcsa. Igazából már gyermeknek sem volt kíváncsi? Akkor minek ment riporternek, vagy miért ilyen dolgokkal foglalkozott? És a végén hogy azt az agyat bele dobja a tóba, az tényleg katasztrófa. Mert az apja mondhatja ezt indulatból, vagy féltékenységből, de ő nem teheti meg. Egy gép, ami ilyen teljesítményre képes, és még az ember teljes külső-belső képét is tudja imitálni, kicsit többre kell, hogy képes legyen, mint csak zenét szerezni. Hiszen a főszereplőnk nem véletlen küzdött a gépek jogaiért, a riporter erről nem volt eléggé informálva? Van is erre egy óvatos utalás, az öreg tudós androidja. Ebben az irányban kellett volna elindulni. Így a szerző megölte az írást.

Michael A. Farmer (Szántai Mihály): Családi kör
(Új Galaxis 16.)

Igazi 21. század közepi hangulat, Arany János után nagyon szabadon. Bár a nyelvi színt is olyan lenne! Sajnos a szereplők cselekedetei nagyon kiszámíthatók. Úgy a lázadóé, mint a konformista családé. Jobban el kellett volna rugaszkodni, hiszen ha bele gondolunk és visszapergetjük az időt, mondjuk, 30 évvel, és elgondoljuk akkor mi volt meg a mai világunkból, és mi lesz ennek fényében 30 év múlva, úgy nem nagy az írás nekirugaszkodása. Persze ha mindezt visszavetítjük a terjedelemre, akkor azért nem kell nagyon panaszkodni. Bár fel lehet egy világot építeni halandzsa szinten is, nem kell az olvasónak mindent érteni, elég beleéreznie magát.

Michael A. Farmer (Szántai Mihály): Mielőtt eltűnik a virágok illata
(Hihetetlen magazin)

Lassú és kiszámítható. Poénra épül ugyan, de az egyáltalán nem csattan, és a két szereplő is elég „jellemtelen”. Pedig még egy titkos katonai kutatás is felvezetődik! El lehet olvasni, de gyorsan el is lehet felejteni. Szerkesztők használják „jobb híján”.

K. Varga Beáta: Fényt!
(Hihetetlen magazin)

A bizonyosságnak mindig ára van, néha egy élet, máskor csak valami kisebb dolog. Az alapprobléma az, hogy a szerző saját kétségeivel nem tud mit kezdeni, ezért a novella csak misztikus marad, pedig ő a megoldás felé törekszik. Ez a kettőség kissé megviseli az olvasót. A szereplői eléggé sterilek, mintha nem is húsból és vérből volnának, mielőtt szent lenne belőlük. Pedig ha nem élnék meg becsületesen a hétköznapjaikat, kicsi volna a valószínűsége a megszentülésüknek. Viszont az írás hangulatilag a helyén van.

Hantos Norbert: A repülés az élete
(Új Galaxis 16.)

Túl sok a feldobott lehetőség, amik közül számos elsikkad a megírás során. Kevesebb több lett volna, és még markánsabb, ha nyelvileg is nagyobb váltások volnának. A lehetőségeket az egyszerű felé kanyarítjuk el, ezért kimaradnak az SF-es megoldások. Egyszer már jó volna a Mindenséget nem katonai szempontból nézni, egyéb belső-külső lehetőségeket is felvetni. A „ha nem mi, akkor ők” alternatíva nem elég fantasztikus. Ez miatt a végén majdnem belefulladtunk egy tudományos giccsbe.

Imre Viktória Anna: Pax aeterna
(Új Galaxis 16.)

Sajnos az elolvasás után az a benyomásom támadt, hogy ez a „hiszen a pápa nő” poénra épített írás nem is akart mást mondani. A háttér, hogy miért és hogyan jutott ide a világ, csak sejtetve van. De a sejtetés nem elég erős, picit több jobb lett volna. És mi van azokkal, akik nem vallásosak, mert a világ azért elég nagy? Bemutatni vagy ráéreztetni a másik oldalra is, esetleg pár idézet a nem létező szentkönyvekből, ami magyarázza a jelent. A diktatúra is lehet jó, ha megadja a külső-belső szabadság illúzióját. Miért is kell a főszereplőnek a végén meghalni? Mert így hatásosabbnak látszik? És ha meggyőzné a „ribit”, (tényleg miért nem egy frigid domina?), hogy ő jobb pápa lenne – már csak a hagyomány miatt is. Érdekes lett volna a belső ellenállás erősebb megmutatása. A technika tagadása, pedig már nagyon elcsépelt megoldás. Ezek miatt nem elég erős a hangulat, inkább csendes kietlenség lengi át az írást.

Karádi Kázmér: Gutenberg-galaxis
(Új Galaxis 16.)

Nagy ötlet, sajnos a vége oda torkollik, ahonnan indult. Közben pedig semmi új nem keletkezik. Több parodisztikus elem, és sokkal fanyarabb kiszólások nagyon jót tettek volna. Szabadjára engedni a keserűséget, és mindenkit rettenetesen kiosztani. Az sem ártott volna, ha az írás jobban a jövőben játszódik: egy sci-fi-sebb világot lehetett volna teremteni, ahol meg is lehet halni egy rossz írás miatt. Sokkal gúnyosabban és kegyetlenebbül. Van ebben még lehetőség. Az alapötletet érdemes újra, más környezetben kidolgozni, és szélsőségesebb szereplőket választani. Ez az elképzelés megérné.

Sümegi Attila: Rendszerhiba
(Új Galaxis 16.)

Ha jobban eltávolodunk a mai napi politikától, sokkal könnyebb lett volna többet mondani róla. A távolságtartás a dolgok fölé emel, és onnan jobban be lehet látni a terepet. A politikusi és a hétköznapi nyelv nem különül el eléggé, pedig jól lehetett volna vele jellemezni. „Véresebbre” is lehetett volna venni, nagyobb tétekkel és nagyobb bukásokkal! Nem a pusztulás a legnagyobb bukás egy ilyen világban, hanem – mondjuk – ha valaki a piramis legaljára kerül, miután már volt a dereka táján. Mert aki volt a csúcson, általában könnyebben viseli a bukást, hiszen már tudja mi mit ér!

Sümegi Attila: Szilánkok
(Avana Arcképcsarnok 2010/1.)

Nincsen a főszereplőnek igazi belső világa, ami a szilánkokat összefogja. És nem csak az a feladat, hogy az olvasó számára közvetítsük egy darabjaira hullt világ egységét. Inkább azt kellett volna megmutatni, hogy a ködből felsejlő valóság hányféle irányba mehet. Ez a bányászkodás egy nagyon elcsépelt, és soha végig nem gondolt gondolat. Homokot mosni gyémántlapáttal! Az idegenek meg sem nem rondák, sem nem szépek, csak mások, még akkor is, ha széteszik az emberek agyát, miközben mindenkiből „badibilldert” csinálnak – bár nem tudom, miért. A vége pedig nem fizikai, hanem irodalmi katasztrófa, ez a „dugjunk még egy utolsót és kirobbanót” nagyon buta poén.

Valyon Tamás: A halhatatlanság ára
(Avana Arcképcsarnok 2010/1.)

Nem csak a főszereplőt, de a poént is már sokszor és sokan lelőtték. És az ügynök neve, az kicsit fájt! A szerző túl nagy feneket kerített ennek a rettenetesen kicsi mondanivalónak. Igazából nem tudom, hogy ez az ár megéri vagy nem éri meg? Főleg ha bujkálni kell, még akkor is, ha ez „hawaii”. És az sem biztos, hogy el lehet dugni, vagy el kell dugni a világ elől. Át is vehetnék a hatalmat, és mindenki őrjöngene a lehetőség után. Az írók elképzelése szerint az öregek egyébként is mindent megtesznek, hogy újra fiatalok legyenek. Bár ez nem mindég igaz.

Touchee (Kovács “Tücsi” Mihály): A halotti tor
(Galaktika 242.)

Engem ugyan nem zavart, de azért ez inkább gusztustalan, mint elgondolkodtató. Nem eléggé számítók és kéjencek az öregasszonyok. És a társaság fiatalabbjai hogyan állnak a kérdéshez? És a társadalom? Mi az az alapkonfliktus, ami ide jutatta a világot? Mert ha az nincs ábrázolva, akkor a történet csak ízléstelen turkálás! ”Jó mellei vannak Bözsinek, rántsuk ki”! Hát… máskor jobban végig gondolni!!!

Touchee (Kovács “Tücsi” Mihály): Olajpusztító
(Galaktika 248.)

Jó, csak a rövidsége miatt nem volt sem idő, sem hely a történet rendes kidolgozására. Ez egy vázlat, egy lehetőség felvetése, de nem novella. Ilyen egy leadott szinopszis, amit aztán ki kellett volna dolgozni.

Danny Graver: Édentől nyugatra
(Fény a horizonton antológia, Cherubion.)

Ilyen nagy rakás szöveggel már valamit illett volna mondani. Mert az itt közölt történet a szerző minden igyekezete ellenére soványka. Ezt 10 oldalban jól és izgalmasan meg lehetett volna írni. Igen sok benne az üresjárat. A hősök nagyon kiszámíthatók, átlag jellemük van, pedig lett volna hely a kibontásra. Persze ha nem volt mit! És itt van megint a nyelvi problémák kérdése: kis szlenges kitekintésen kívül mindenki ugyanazt a nyelvet beszéli, ugyanazon a szinten. Talán a fantázia hiánya miatt, de nagyon soványka a világ ábrázolása, ami képek felmerülnek, típusfilmek effektjei. Pedig itt is lett volna lehetőség. Felmerül bennem a gondolat, minek mesél az, akit a saját meséje is untat?

Fazekas Beáta: Fény a horizonton
(Fény a horizonton antológia, Cherubion)

Gondolom, nem én mondom először, ha igen, akkor az nagy baj. Technikailag jók a szövegek, csak nem mondanak semmit, üres, tartalmatlan játékok. De játéknak, mesének meg őrülten unalmasak. Mintha egy Wagner operát beletennénk egy imamalomba, és unásig hajtanánk. Nem mond semmit, de azt hosszan teszi. Pedig a szerző tudja, hogyan kell szövegeket létrehozni, csak nem tud vele mit kezdeni. Minden szürke sablon, szereplők, világ. És ebbe a hatalmas, mondhatni kozmikus szürkeségbe belefullad az egész. El kellene gondolkodni a szerzőnek, hogy talán olyan meséket/történeteket találjon ki, írjon le, ami őt is szórakoztatja. Még az sem volna baj, ha ezek a históriák nőies jegyeket viselnének magukon. Mert az itt megjelenő hím-ágálás rettenetesen idegesítő. Nincs belső tartalma. Mint amikor valaki jó hangon énekel, de fogalma sincs arról, hogy a dal miről szól. Ám büszkén kihúzza magát a végén, mert minden hang a helyén volt. És nem érti, hogy a hallgatóság miért nem tapsol.

Fazekas Beáta: Fordulat
(Ragálykommandó antológia, Cherubion)

Egyszerűen egy kérdéssel tudnám összefoglalni: „ezt meg minek”? Semmit nem mond, a poénnak szánt poén már az elején kilógatja az ő lólábát. És ha ez sem marad, akkor minek? Valami rettenetesen szürke Terminátor utánérzés minden gondolat nélkül, egy kis IA beütéssel. Csak a szerző azt nem figyelte meg a filmben, hogy mi volt a fiú programozása, hogyan csikarta ki a felnőttekből a szeretetet. Mert annak a történetnek ez volt a legfőbb mondanivalója. De ez a történet, itt és most nem mond semmit. Szürke világban, szürke, feledhető egyedek teszik-veszik magukat, és döcögnek a történet vége felé. Aztán ott megnyugszanak. Csak az olvasó nem, és felteszi az elején feltett kérdést: „ezt meg minek”?

Szélesi Sándor: Szörnyeteg a hajtóműben
(Metropolis Media)

Az elején még az izgatott legjobban, ki a szörnyeteg, hogy került oda, ahol van, és miért teszi, amit tesz? De olvasás közben rájöttem, mindez egyáltalán nem fontos. Itt sokkal lényegbevágóbb, ősi emberi kérdések bomlanak ki. És nem érdekelt már, hogy mennyire szőrös a Minotaurus háta. Fontosabb volt az, hogy ki, miért cselekszik, és van-e értelme a cselekedeteinek vagy csak sodródik az előítéletek árjában. Mert mindenki előítéletes, és ha sarkítódnak a helyzetek, ezek az elnyomott indulatok pusztítóan feltörnek. A szörnyeteg szinte segíti az embereket, hogy szörnyűségeket kövessenek el. És megöljék a bűnbakot, mivel itt és most nem lehet a Városon kívülre üldözni. Egy-két pontatlanság zavart, de elhanyagolhatóak voltak. Élmény volt a mese, ha egyáltalán mese volt, minden mitológiai hivatkozása ellenére. Nem tudunk vagy nem akarunk, de lehet, nem is merünk a Minotaurus szemébe nézni.

Antal József: Vénuszlakók Arbeh.
Egyedül
(Galaktika 244,250.)

Más bajom nincs, csak az ősi nyavalygás, hogy: „én, kérem, a tudomány tükrében nem ilyennek ismerem a Vénuszt”. De az embereket és helyzeteiket igen. És hiába a fantasztikus környezet, ezek a történetek maiak és nagyon földiek. A legjobb fantasztikus történetek azok, amelyek minden díszletük ellenére ma játszódnak, és velünk, velem történnek. A többi csak külsőség, az meg lehet bármilyen. Olyan, mint a manökenen a ruha. Nem annyira fontos, de ha a manöken hiányzik, oda a divatbemutató. Mind a két írásnak egyformán jó a színvonala.

Bukros Zsolt: Matyi és a kutya
(Avana Arcképcsarnok – különszám)

Minden a helyén van, de igazából valamiért nem működik. Több és mélyebb is lehetett volna, így kicsit elmegy a giccs felé. Pedig a lehetőség megvolt, és megvoltak az eszközök is. Jobban át kellett volna gondolni. Így is fogyasztható, de benne maradt a lehetőség. Talán tömörebben használt nyelv és találóbb jelzők kellettek volna. Kissé megemelni a hétköznapokat.

F. Tóth Benedek: 43
(Galaktika 250.)

Minden a helyén, és az sem zavar, hogy egy végtelenített monológ, egyéni nyelvhasználattal. Nagyon keserű és nagyon költői. Soha semmi nem konkrét, minden csak hangulat. Van min elgondolkodni az olvasónak.

K. Varga Beáta: Inga
(Galaktika 240.)

Inkább esszé, mint novella. Minden egyetlen gondolatnak van alárendelve, ezért nagyon vázlatszerű lett. Értem a gondolatot, de a történet háttérbe kényszerül, és a főszereplő cselekedetei is. Régi hagyomány, hogy inkább cselekedjen a szereplő, mint kiáltványszerűen deklarálja állapotát. Ehhez a mondanivalóhoz meg kellett volna találni a történetet, és a formát. A gondolat itt önmagában nem elég.

Kis Zoltán: Egymillió éves traccsparti
(Galaktika 249.)

Az író többet filozofálgatott, mint amit az írás elbírt. Tömörebben fogalmazni, és nem széthúzni a történetet! A lehetőséggel élni kellett volna, nem visszaélni. A végén majdnem a saját paródiájába fordul. Pedig képes volt megteremteni egy világot, csak ábrázolni nem sikerült. A nyelvet ki kellett volna hozzá találni, mint ahogy a mai internetnek is szinte saját nyelve van. Egy jövőbeli nyelv nem ártott volna.

Kuklis István: Amikor a vég a kezdet
(UFO magazin 224.)

Hajánál fogva előrángatott történet. Minden elnagyolt benne. A történet csak azért történik, mert a szerző így akarja, a szereplők és a helyzetek semmit nem alakítanak rajta. A vége poén pedig inkább kiszenved, mint sem csattan. És azt is a hajánál rángatják elő, mert a kis klapec a megszületése pillanatában tudott olvasni angolul, irigylésre méltó, még egy angol klapecnak is. Ja persze az ufók!

Körtvélyes Ákos: Hozd a puskám, Mamus!
(A jövő nagykövetei különszám, Avana)

Tömör, benne van, ami kell, és a szereplők nem beszélnek, inkább cselekszenek. Minden sablonos, ami nem tesz jót egy írásnak, de a szerzőnek nem volt más választása. Sablonos a világ, és a helyzet, a szereplők is. De jó és lendületes. Közhelyek halmazából kihoz egy jó írást, az már valami. Itt és most jó, de azért máskor kicsit mívesebben!

Lovas Lajos: Minek nevezzelek?
(Galaktika 241.)

Mind a két ábrázolt világ él és működik. A másodikban hősünk ugyanúgy szorong, mint egy kemény vizsgahelyzetben. Mondhatni, Sándorunk meg lett szívatva! A szerzőnek még arra is van pár mondata, hogy figyelmeztessen, ez a technika nem csak diákok számonkérésére hatásos. Kellően fanyar volt, és élvezetes.

Márki István: Eppur si muove!
(Galaktika 246.)

Nem eredeti, de jó ötletből összehozott fáradt írás. Tanárosan száraz, nincs benne élet. Az olvasó elunja, mintha egy szürke verselemzést hallana. Senkiről nem tudunk meg semmi újat, pedig jó lett volna. És a végén kár hogy elhangzik a szállóige, mert pont ide nem illett. Talán inkább azt kellett volna megállapítani, hogy Isten hatalmasabb, mint aminek látszik…

Nemere István: Öreg bolygó
(Galaktika 243.)

Az ötszázvalahányadik regény utáni, valahányadik ujjgyakorlat. „Untam magam, de már annyira belejöttem, és a napi penzumnak egyébként is meg kell lenni.” Nem több, inkább kevesebb. Mondhatni, egy hangulatos semmi. De azért azon legalább el kellett volna gondolkodni, ha ennyi űrhajót ilyen hirtelen elő tudnak állítani, pár nyamvadt hajtóművet rá lehetett volna szerelni arra az ügyeletes meteoritra, kisbolygóra (nem kívánt törlendő), és el lehetett volna vonatatni a mondanivaló útjából. Persze, ha elvontatták volna, a mi novellánk meg sem született volna.

Nemere István: A legnagyobb kaland
(Tuan Kiadó)

Hát ifjúságinak nem ifjúsági, SF-nek nem SF! Olyan „ha már vannak ezek a szereplők, akkor megint csinálok velük valamit”. De mindez fáradt és unalmas. És a legnagyobb baj az, hogy az író valamikor a 60-as évek elején megállt az ifjúság akkori jelleménél. De már akkor sem olyan volt, amilyennek ő hitte. És ezeket a „hitt jellemeket” vetíti ki a jövőbe. A kaland nem kaland, még ha a legnagyobbnak is kiáltjuk ki, mert minden előre kitalálható. Könnyen írható, igen könnyen feledhető, és megkérdőjelezi, hogy igazából ez-e a science-fiction?

Szigethy András: Az Isten szeme
(Szépíró Műhely)

A szerző úgy gondolta, a science-fiction-ben mindent lehet, mert itt semmi nem számít. Összehord tücsköt-bogarat, és azt hiszi, ezt le lehet nyomni az olvasó torkán. Közben egy kis közhelyes filozofálgatás, hogy érezzük a magas irodalomnak az ő szelét. Pedig, hogy őt idézzem: „Isten szeme mindent lát, el ne lopd a léniát!” De azért a könyvecskét meg kellett volna írni. Ez az olvasó semmibevétele, vagy egyszerűbben: hülyének nézi az olvasóját. Egy jó tulajdonsága van a könyvnek, hogy igen rövid. Sajnos ez nem irodalmi minőség. Az itt nem került elő, pedig egy Szépíró Műhely megtehette volna!

Regényi Huba: Az Egyetértés kora
(Galaktika 239.)

Az ötlet jó, a megvalósítás is, csak nem elég karcos. Igazi mai magyar ősgyökös életkép, minden benne van, ami ma megtalálható. Ám egy kissé el kellett volna emelni a mától. Sajnos megérdemeljük a sorsunkat, pusztuljon, aminek pusztulnia kell. De soha nem az pusztul. Gondolom, a szereplők addig elutaztak, mondjuk Brüsszelbe. Eléggé „szifi”, és nagyon valóságos.

Varga Tamás József: Letűnt idők múzeuma
(Avana Arcképcsarnok – különszám)

- Anya, mi az, hogy jó novella?
- Tudod Pistike, az olyan valami, amit végig gondolnak, nem csak úgy oda kennek rutinból. -  Aztán anya elgondolkodott. – Persze mit is lehet elvárni ezektől a régiektől? Ezek már ilyenek.
- Anya akkor inkább vegyél nekem jegesmedvét.
- Ugyan Pistike, ne nyavalyogj, az is kihalt a jó írókkal, írásokkal egy időben.
Hát ez történt, és ezen már a Jóisten sem változtat.

Kasztovszky Béla: A következő szint
(Galaktika 233-236.)

Miután kiszidoloztuk Muhinát (mármint a munkás férfi és a kolhozparaszt nő moszfilm főcímes szobrát), és egy csomó csillogó és kevésbé sziporkázó jövőképen túltettük magunkat, akkor megistenülünk vagy belealszunk a fölösleges szövegbe, mert semmi nem történik, senki nem cselekszik, csak minden el lesz mondva, mint egy forradalmi kiáltvány. Szép az emberbe, emberiségbe vetett bizalom, de így leírva rettenetesen fárasztó. Sok-sok régi ötlet újra összelapátolva.
Ezek nem emberek, hanem fél- és háromnegyed istenek. A világ pedig nem a jövő, hanem a kommunista Pantheon, aminek semmi köze a valósághoz. A legmegbocsáthatóbb az az egészben, hogy elég rendesen feminista. Ami megbocsáthatatlan, az a hossza. Negyed ennyi szöveggel is el lehetett volna mondani, talán akkor még emészthető is. Pedig az ötlet – amit a mai SF-ben istenítenek –, itt megvan, de a rettenetes szövegtömeg megöli.

Bukros Zsolt: Isten szava
(Avana Arcképcsarnok 2010/2.)

Nem adtam volna egy vak lóért, ha veszi a fáradságot, és végiggondolja a lehetőséget. Ez így nagyon laposka. Már előbb is rájöhettek volna az átverésre, de nem figyelnek oda, mert ha igen akkor nincsen novella, vagy nem ez. Azt persze meg kellett volna írni. Annyi lehetőség lett volna, de szerzőnk kiszemelte magának a legszimplábbat. Mert a gondolkodás fáraszt, a közhelyek meg kéznél vannak, és a „holiwudi” klisék is. Nincsen gondolat, nincsen mondanivaló, csak többször megemésztett képek halmaza, másodkézből. Irodalmi árleszállítás. Az ötlettelenség végkiárusítása. Meg is érdemelte, hogy a másik gonosz kezében landolt. De jó volna, ha a szerző sem kerülné el a sorsát. És új autómárkákat kitalálni, mert ez a holnap azért holnap lesz!

Lőrinczy Judit: A tűz középpontjában
(Avana Arcképcsarnok 2010/2.)

Megért volna egy misét jobban elmélyedni a lehetőségben. Mert az ötletben nagy lehetőségek vannak, de így csak a közepes ötletek maradnak. „Judit, Judit sohse kérdezz”, de azért ennél több van ott. Ami innen is borzalmasan hiányzott. Akárcsak a túloldal bírálatai, mert itt is megíródott, van, akit átsorolnak, mert „tévedni pichológusi dolog, mondta a kis sün”. És ha a múltat látják, akkor a jövőt is, és megalakíthatjuk a „NOSTRADAMUS RT”-t, és üzletelhetünk a világgal, és a Jóistennel, mert – gondolom – a végére eljutottunk volna, vagy el kellett volna jutnunk a végsőhöz, a NAGY FORGATÓKÖNYVÍRÓHOZ. No, az lett volna egy jó történet. Szakmailag jól megírt, csak nincs kibontva. Olcsón adtuk magunkat.

Bukros Zsolt: Az emlékezet útvesztői
(Avana Arckép 10/1)

Érdekes, de jobban elsüllyedt a krimiben, mint a felvállalt lehetőségben. Az igazi SF-t csak poénként hagyta a végére. De a poén meg azért nem működött, mert a rossz szerkesztés miatt a szerző a végét már az elején sejthetővé tette. Pedig a jól végigvitt belső folyamatok tették volna az írást azé, aminek lennie kellett volna. Talán ha az író végiggondolja, hogy mi a fontos, és a szerint vezeti a történetet, hatásosabb lett volna. Kíméletlenebb lett volna a kíméletlen jövő.

Kapcsolódó bejegyzések:

1. Rakott nyelv – A 2008-09-ben Zsoldos-díjra jelölt novellákról Hogy Nagyfogú az éjjel kit húzott be hajánál fogva a barlang mélyébe, az majd akkor lesz téma, ha a férfiak reggel végre elmentek vadászni és...
2. Zsoldos Péter Díjra jelölt novellák – 2010 Acélpatkány, ahogy tavaly is, most is nekikezdett a Zsoldos Péter Díjra jelölt 2010-es novellák véleményezésének. Most sikerült az összes nevezett novellát végigvennem, de hangsúlyoznám, ezek...
3. Vásárhelyi Lajos: Válaszok egy SF-íróknak szóló kérdőívre Régen is divat volt, ismert vagy kevésbé ismert személyeknek kérdéseket feltenni, hogy az azokra adott válaszokból valami értelmeset kihámozzanak. Vagy csak segítségül hívják az adott...

Szóval J.J. Abrams visszalépett harminckét évet az időben, abba az évtizedbe, amikor ő is tizenéves volt (1966-ban született). Feltételezem, hogy akkortájt egy kis kézikamerával rohangált, hogy filmet készítsen a zsebpénzéből vásárolt Kodak-filmre (kísértetiesen hasonló utat járhatott be, mint még korábban Spielberg – nem is véletlen, hogy ez a másik rendezőóriás is ott szerepel a producerek között a stáblistán). Most megírta és megrendezte mindezt, hangulatába hetvenes évekbeli kisvárosi szörnymozikat, illetve egy kis E.T. keverve bele, meg egy kis Cloverfieldet (aminek producere volt). Nekem bevillant még a Stand by me című film is (talán mert nemrégiben néztem meg ismét), már amennyiben annak főszereplői is gyerekek voltak, meglehetősen talpraesett és önálló kölykök, nem kis családi problémával a hátuk mögött.

Ez az egyébként, ami ezt a filmet igazán jóvá teszi: a szereplők nem kertvárosi gazdag fiúk (igaz, nem is gettóbeli feketék). A főszereplő Joe Lamb (Joel Courtney) édesanyja meghalt egy balesetben, amit sem a fiú, sem az apja, Jackson Lamb  (Kyle Chandler – A kiválasztott a holnapi Sun Times-szal) nem tudnak feldolgozni. Joe tiniszerelme viszont történetesen az az Alice Dainard (Elle Fanning), akinek az apja miatt volt ott a fiú anyja, ahol. Charles (Riley Griffiths) családja ezzel szemben kész káosz, míg Cary (Ryan Lee) esetében biztosak lehetünk abban, hogy ha felnő, gyújtogatásért fog ülni – nem százas a gyerek. Ők készülnek leforgatni egy zombi-filmet, aminek fogatását megszakítja egy kisiklott / kisiklatott vonat.

A szörnyűségek lassan hatalmukba kerítik a kisvárost, megjelennek a katonák, de a gyerekek csak forgatnak és forgatnak – háttérként használva a különleges eseményeket. A Super 8 lassan indul, de remekül adogatja a rejtélyeket (amik még csak látszólag sem fűzhetők össze egy jó ideig), és a megoldásokat. Nem a katonákat, fejeseket követjük, hanem a kölyköket, alulnézetből látva a különleges eseményeket. Félelmetes és humoros jelenetek váltják egymást, ahogy ezt Spielbergnék, Zemeckisnél vagy Joe Danténél… stb… megszokhattuk. De nem kell félni attól sem, hogy a látványvilág ellaposodik, nem szükséges az űrbe kilépnie Abrams-nek, hogy elkápráztassa az embert. Ahogy a vonat fejre áll, azt szívesen megnézném 3D-ben.

Egyetlen dolog van, amit sajnálok: a zene remekül megtámogatja a képkockákat, de egyetlen futam sem maradt meg bennem, nem kimagasló, fülbemászó vagy jellegzetes. Mindezzel együtt a Super 8 biztos szórakozás annak, aki a 70-es, 80-as évek sci-fijein szocializálódott, még a fekete bőrkabátos, napszemüveges, lassított triplaszaltós, pozőr filmek előtt, bár szerintem azok is élvezni fogják, akik amúgy 1979-ben még nem is éltek.

Kapcsolódó bejegyzések:

1. E.T. 2.0 – Super 8 kritika Az idei szezon legjobban hájpolt filmjének címére nyugodtan pályázhat a J.J. Abrams-féle Super 8. A film kitűnőre sikeredett – bár nem annyira meglepő és korszakalkotó,...
2. Super 8 miniklip Fél perces részletet töltöttek fel a készítők J.J. Abrams hamarosan bemutatásra kerülő filmjéből, a Super 8-ból. Azt a fél percet, amikor szó szerint kisiklanak a...
3. Steven Spielberg és J.J. Abrams várva várt filmje: Super 8 A mozikban már megy az idei év legvárósabb filmjének trailere, a Super 8-é. A legújabb Strar Trek film után sok rajongóban felmerült a kérdés, hogy...

Pedig jól kezdődik: egy londoni utcai hajtóvadászat után Jack Sparrow kapitány és a halál torkából kimentett jó embere, Gibbs (Kevin McNally), belevágnak az élet forrásának felkutatásába. Versenyt futnak a katolikus spanyol uralkodóval és a gusztustalan és kicsit hülye György királlyal, illetve annak emberével, a látszólag konszolidálódott Barbossa kapitánnyal (Geoffrey Rush). A filmben nincs sok szörny és kriptaszökevény is alig (kivéve az elején Jack apját – de azt meg minek írták bele a forgatókönyvbe, nem is tudom), a történést maga az utazás adja, és a küldetés nehézségei. Nem sok a fordulat tehát, hacsak nem számítjuk annak, hogy a hajsza során Sparrow kapitány hajófedélzetet sikál és szerelembe esik (vagyis hát feléled szívében egy régi tűz). Szerencsétlen módon a választottja Feketeszakáll kapitány (Ian McShane) egy szem lánya, Angelica (Penelope Cruz).

A Disney vagy nem mert bonyolultabb történetbe belefogni vagy a producereknek nem jutott eszükbe semmi merész. A kalandok és a különös helyeken zajló összecsapások láncra felfűzött sora remekül néz ki (különösen Imax-ben), de nem elég. Minden, ami az első részt sikerre vitte – Johnny Depp, vicces kalózfiúk, átverések halmaza, meglepő fordulatok -, most valahogy lanyhább és ízetlenebb, és nem azért, mert a megszokott receptet az ember idővel megunja. Hanem mert nincsen benne erő. A plusz szerelmi szál (ami az első részekben Orlando Blum és Keira Knightley érzelmi életét jelentette) jelen esetben meg annyira béna, hogy az ember bizonyos jeleneteknél legszívesebben lefejelné a karfát.

Mindezzel együtt persze A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken jó kalandfilm, végig lehet kukoricázni és kólázni, és remek jelenetek is akadnak benne, a szirénfogás például zseniális (kicsit persze zavaró, hogy már az elején tudni, ki marad életben). Johnny Depp hozza a karaktert, bár kicsit mintha már fáradna, ám a kalózromantika még mindig él, és feltupírozva kis fantasyvel sikerre fogja vinni ezt a mozit is. Én a magam részéről a kalandfilm kategóriában megadok neki egy 10/7-et.

Find more photos like this on SFport.net

A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken
PIRATES OF THE CARIBBEAN: ON STRANGER TIDES (2011)

Rendező: Rob Marshall
Látványtervező: John Myhre; Zeneszerző: Hans Zimmer
Operatőr: Dariusz Wolski; Vágó: David Brenner, Michael Kahn, Wyatt Smith
Díszlettervező: Gordon Sim; Jelmeztervező: Penny Rose
Producer: Jerry Bruckheimer

Kapcsolódó bejegyzések:

1. Johnny Depp visszatér A karib tenger kalózai 4. részére 2,6 milliárd dollárt kaszált a Disney az első három epizódon – nem csoda, hogy úgy döntöttek: lesz folytatása A karib tenger kalózai sorozatnak. Örülhetnek a...
2. A Karib tenger kalózai 4 – Ismeretlen vizeken kritika Új rendező, lendületesebb, vérfrissítésen átesett sztori, 3D, Penelopé Cruz – és természetesen az elmaradhatatlan főkalóz, Jack Sparrow, azaz Johnny Depp. Ezt, no meg nem kevesebbet,...
3. Zene-Kép koncert: Star Wars, 1492, A Karib-tenger kalózai és más filmzenék 2011. október 16-án, vasárnap 19:30-tól a Budafoki Dohnányi Zenekar a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében ad koncertet. Az eseményen a legjobb filmzenékből adnak válogatást...

A 2011-es 82. Ünnepi Könyvhét és 10. Gyermekkönyvnapok június 2-6 között kerül megrendezésre.

Izing Róbert: Támadás az űrből!

Izing Róbert első könyve az utóbbi idők legremekebb magyar science-fiction regénye, amelyet nemcsak a műfaj rajongói fognak élvezettel kézbe venni, hanem azok is, akik szeretik a parádés ötleteket, a pörgő cselekményt és nem utolsó sorban az ellenállhatatlan humort. A történet szerint bekövetkezik a régóta rettegett világvége. Egyszer csak Manhattan felett megjelennek az idegenek, majd annak rendje s módja szerint szét is lőnek mindent. A bolygót csak egy kis jelentéktelen nép – a magyarok – tudják megmenteni, ezért hamar meg is kezdődik a Pumi egység űrhajóinak gyártása. A Támadás az űrből! elragadó humorával és nagyszerű jeleneteivel egy végsőkig izgalmas regény, mindenkinek ajánljuk.

Laurell K. Hamilton: Fogat fogért

Anita Blake-nek St. Louis-ból ezúttal az egészen távoli, 2600 kilométerre fekvő Las Vegasba kell repülnie szeretett vámpírjai és vérállatai mellől, hogy eleget tegyen egy meghívásnak. A szívélyes meghívó postán érkezett egy levágott fej képében, feladója a sorozatgyilkos vámpír: Vittorio. Melyik nő tudna ellenállni ilyen ajándéknak, pláne, ha szövetségi rendőrbíró? Anita nem is habozik, bár gyomra eléggé émelyeg a repülőúton, három kollégájával a Bűnös Város táncosait és rendőreit tizedelő vérszívó nyomába ered. Az ő nyomában viszont ott liheg Minden Sötétségek Anyja, valamint Belle Morte, vámpírerejének origója.

A történelmi krimik szerelmesei ugyanakkor örülhetnek a további három, szintén a könyvhétre megjelenő regénynek is: Kondor Vilmos: Budapest romokban, Baráth Katalin: A türkizkék hegedű és Steven Saylor: Birodalom.

Kapcsolódó bejegyzések:

1. Anita Blake tévéfilm Tévéfilm készül Laurell K. Hamilton itthon is nagy népszerűségnek örvendő Anita Blake regénysorozatából (melyet itthon az Agave adott ki). Az Independent Film Channel és a...
2. Agave nyereményjáték hónap – nyerj Hyperion köteteket! Egy hónapon keresztül a legmenőbb SF köteteket nyerheted meg az Agave Könyvek jóvoltából az SFportal Facebook oldalán! © SFportal for SFportal Sci-Fi Magazin, 2011. |...
3. A legjobb Philip K. Dick könyvet keresi az Agave Csaknem nyolc évvel ezelőtt startolt el az Agave Kiadó, melynek első kiadványa Philip K. Dick Az ember a fellegvárban című regénye volt. Most arra kíváncsiak,...

Jerry O’Connell közvetlen személyiség (négy magyar szót máris megtanult: szia, köszönöm, Borsodi és Ászok – sorolta fel), akiről gyorsan kiderült, hogy régóta tervezett egy budapesti utazást. Fiatalon a vívóedzője New Yorkban Élthes Csaba volt, akire mindig felnézett és az egyik legjobb amerikai edzőnek tartja, aki addig hajtotta, míg el nem érte a 17. helyet az amerikai kardvívók listáján. A páston barátkozott össze egy másik magyarral, Kovács Robival. Ahogy mesélte: a magyaroktól megtanult vívni és megtanulta, hogyan kell inni. Mindkettőt köszöni. Volt azonban még egy magyar kapcsolat az életében: az első barátnő. Vonzódik emellett a magyar ételekhez is, Robi barátjának édesanyja sokat főzött nekik. Ma – ahogy mesélte – Los Angelesben szinte mindig éhes, mert ott mintha mindenki salátát enne. Miután leszállt a gépe a Ferihegyen, jól esett neki a budapesti ebéd…

Nős, két tűzrőlpattant kislány boldog apja. A felesége holland származású (gyorsan meg is kérte a jelenlevőket, ne szóljanak neki, hogy a meccsre majd magyar mezben megy ki, többek között azért is, mert a reptéren nem lett meg a csomagja, és akkor már vesz magának egy magyar focimezt). Nem, nem azonosul teljesen a The Defendersben játszott szerepével, hiszen Pete Kaczmarek egy Las Vegas-i playboy, aki kabrióban hasít a szerencsejátékok városában és minden részben más lányt szed fel. Ezzel szemben ő imádja a feleségét, az ikerlányait és egy családi pick-up van otthon, amiben elfér a család.

Ami viszont közös: pár éve elkezdte a jogi egyetemet (megegyezett a feleségével, aki szintén színésznő, hogy egyikük mindig a gyerekekkel lesz, ketten együtt soha nem dolgoznak, s így jutott ideje tanulni), amit ugyan most szüneteltet, viszont a jogi szakszavakat ismeri. Volt persze régen próba-bírósági tárgyaláson is, amit elvesztett, mert a bíró szerint túljátszotta az ügyvéd szerepét – mesélte a színész vidáman.

A távlati tervei egész érdekesek voltak. Be szeretné fejezni a jogi egyetemet, és ha már nem színészkedik tovább, akkor ügyvéd lenne legszívesebben. Bevándorlási ügyekkel foglalkozna, pro bono, azaz ingyenesen azok számára, akik képtelenek megfizetni a jogi segítséget. Apai ágon brit, anyai ágon a nagyapja lengyel, a nagyanyja ír – talán ezért is vonzzák a bevándorlók ügyei… Egyébként neki is két útlevele van: egy brit és egy amerikai.

Elsősorban színész (“vastag csontú, de nem kövér” gyerekként kezdte az Állj mellém – Stand by Me című tévéfilmben és reklámokban), de próbálkozott a forgatókönyv-írással. Egy Sliders epizód sztoriját és a 2004-es Fejjel a bajnak (First Daughter) történetét jegyzi. Mint tréfásan megjegyezte, más könyvet eddig nem sikerült eladnia, bár mostanában nincs energiája írni sem, hiszen a gyerekek teljesen lefoglalják szabadidejét, egyébként pedig a The Defenders szövegkönyvét kell tanulnia – vezetés közben, kádban, akárhol… Nem tudja még egyébként, hogy lesz-e második évad, az majd májusban derül ki. Ő mindenesetre eljátszaná Pete Kaczmareket az örökkévalóságig…

Kitért a hajdani sci-fi sorozatára is, amiben Quinn Mallory szerepét alakította hatvankilenc epizódon át, és amelyben az öccse, Charlie is szerepelt (a The Defendersben a családi kapcsolatokat James Belushi használta ki: az első évad utolsó három részében szerepel ugyanis a fia). Jó kapcsolatot ápol a Sliders (1995-1999) hajdani stábjával, és bár volt szó arról, hogy mozifilm is lesz a sorozatból, ebben már nem bízik. Akkortájt megfordult a San Diego-i Comic Conon is, ahol sok sci-fi rajongóval találkozott. Furcsa élmény, amikor odalép hozzád Darth Vader és gratulál, mondta, majd hozzátette: „Szeretem a sci-fi rajongókat, de egy kicsit félek is tőlük.”

Kapcsolódó bejegyzések:

1. Matthew Fox, a Lost sztárja Budapesten! Az AXN szórakoztató, akció- és kalandcsatorna meghívására 2009. június 14-én Budapestre érkezik Matthew Fox, a  LOST – Eltűntek sztárja, aki a sorozatban Jack-et, az orvost...
2. Matthew Fox jött, beszélt és eltűnt Matthew Fox volt az AXN csatorna vendége Magyarországon az elmúlt két napban. A Lost sorozat sztárját (Jack Shepard szerepében láthatjuk) a Le Meridien hotelben mutatták...
3. Being Human US – adj neki magyar címet! Az idei év egyik újdonsága a Being Human US, melyet áprilistól tűz műsorra az AXN. A csatorna most Facebook rajongói segítségével keresi a széria magyar...

Végül, de nem utolsó sorban F. Tóth Benedek író, újságíró, szerkesztő, a Mellékhatás című SF novelláskötet szerzője is megválaszolta az SFportal.hu számára azokat a kérdéseket, amiket 1969-ben egy írói szimpóziumon tettek fel hivatásos amerikai íróknak és szerkesztőknek. A tizenegy kérdés és Philip K Dick válaszai az Agave kiadó Csúszkáló valóságok című regényében jelentek meg először magyar nyelven a tavalyi év folyamán. Most, 42 év elteltével feltettük ugyanazokat a kérdéseket három magyar szerkesztőnek-szerzőnek. Először Németh Attilának, a Galaktika irodalmi szerkesztőjének válaszait közöltük, majd Antal József író-szerkesztőét, most következzék F. Tóth Benedek.

1. Milyen okkal vagy okokkal tudná magyarázni, hogy a többi irodalmi műfajjal szemben a science-fictiont részesíti előnyben?

Érzelmi okai vannak annak, amiért különösen vonzódom a sci-fihez. Gyerekként viszonylag könnyen és gyorsan kimeríthető lehetőségeket nyújtó kulturális közegben nőttem fel. Ez nem azt jelenti, hogy sivár lett volna, sőt, ám a község jellegénél és méreténél fogva viszonylag elszigetelve élte mindennapi életét – annak ellenére, hogy hozzá képest sokkal kisebb létszámú és zártabb falvak vették körül. Tiszafüred így is központi szerepet töltött be a vidék életében, a Hortobágy nyugati kapujánál. Egy magamfajta izgő-mozgó, kíváncsi gyereknek kiváló felfedezni való terepet jelentett a Tisza, az összes holtágával, csatornáival; keletről pedig a róna mutatta remegő délibábjait. Egy ilyen helyen hihetetlen tér nyílt a gyermeki fantázia előtt. A tér és az idő fogalma egészen más értelmet nyert az uszadékot cipelő folyó partján ülve, és mást a pusztaság fölött lebegő madarak láttán. Az elvágyódás érzése mindennél erősebben jelentkezett bennem. Nem az elszakadásé, hiszen lélekben most is a Tisza partján élek. Arra voltam kíváncsi, vajon milyen lehet az élet a folyó másik partján, a délibáb mögött. Szerencsémre a járási könyvtárat kiváló szakemberek működtették, és olyan válogatást gyűjtöttek össze a világirodalom minden területéről, ami segítségemre volt a gyermeki fantázia kiteljesítéséhez. Az ifjúsági irodalom polcain találkoztam a sci-fivel, Lemmel, Asimovval, Clarkkal, Bradbury-vel, Verne regényeivel, és a Galaktika Magazinnal.

2. Ön szerint mivel igazolható a sci-fi létjogosultsága, mi a legfőbb értéke?

A sci-fi léte önmagával igazolható. Azzal, hogy az írók sci-fiket is írnak, és azokat olvassák. Ez azt jelenti, hogy az emberi fantázia mások számára is érdekes, a mások által láttatott és elképzelt világ izgalmas, valamint: a kitalált világok és sorsok sohasem gyökértelenek. Mindig felismerhető benne az ember. Azt hiszem, ez a sci-fi legfőbb értéke is: megmutatja nekünk az embert. Több oldaláról, a miénktől eltérő nézőpontokból. Valamint a sci-fi nagy értéke, hogy megtanít a továbbgondolás és gondolkoztatás képességére. Lehetőséget ad arra, hogy másként, más oldalról vehessünk szemügyre dolgokat, történeteket, lehetőségeket, tényeket. Általa és segítségével összevethetjük a tudományos kutatások eredményeit a lehetőségekkel, a szándékokkal. A sci-fi lehetőséget nyújt arra is, hogy olyan problémák megoldásán törjük a fejünket, amelyekkel ma még nem is szembesülhetnénk, ám mégis már a jelenre vetítve kínál lehetséges megoldásokat; választásra, döntésekre késztethet.

3. Hogyan ítéli meg a sci-fi és a „fősodorbeli” irodalom viszonyát?

Azonosan, egymásból fakadóan, egymás mellett haladónak, egymásra hatóan. Minden írás fikció, még a valóság ábrázolása is. Az írók tudásuk, érzelmi világuk, műveltségük, szellemi- erkölcsi bútorozottságuk, látásmódjuk és írói képességük, adottságaik szerint alkotnak. Teremtenek. Mégis rés keletkezik a sci-fi és az úgymond irodalom síkja között, mégis űr támad a sci-fi műfaja körül. Ez minden esetben egy adott kulturális-társadalmi közösség szokásai szerint alakuló és formálódó viszony, ami mindig az alapján rendeződik, hogy éppen milyen a sci-fi elfogadása, közvetítése vagy ábrázolása, megjelenítése – legyen az bestseller, sikerfilm vagy éppen színházi darab. A sci-fi úgy lüktet egy-egy társadalomban, ahogyan a szív ver a mellkasunkban: csak akkor figyelünk fel a létére, ha a megszokottól eltérő reakciókat vált ki belőlünk. Éppen ezért sajnálatos, ha egy sci-fit kalandregényként, horrorként vagy krimiként tüntetnek fel, mondván, ez utóbbiak eladhatóbb meghatározások – miközben az írás, a regény vagy a novella vagy jó, vagy nem. Vagy tetszik az embereknek, vagy nem. Legyen az sci-fi, vagy más tematika.

Ha mégis értenem kellene a sci-fi és a „fősodorbeli” irodalom közti különbségtételt, akkor a magyarázatát abban találnám meg, hogy ez a sci-fihez kapcsolódó sztereotípiák (ufók és idegen lények megmagyarázhatatlan léte) miatt van, valamint a tudományoktól való elszakadás miatt, azaz: olyan hatalmas szakadék tátong a tudományos élet, valamit az emberek általános tudásszintje között, ami nehezíti vagy akár meg is gátolja egy-egy sci-fi üzenetének megértését. Az agy nem képes dekódolni az információt. Másrészt az emberi kíváncsiság korlátozott, behatárolt, eredője és iránya különböző, és egy-egy sci-fi, legyen az bár egészen kiváló, érdektelen marad a befogadó előtt.

4. Mit gondol, a rajongói összejöveteleken, konferenciákon való részvétel, a kapcsolattartás a magazinokkal segíti vagy akadályozza a leendő írókat?

Egyéntől függ. Az ember elsőként biológiai lény, és csak azután társadalmi. Mindennek az alapja és mérője az egyén. Mennyire erős a humánuma (szellem, akarat, erkölcsi normák), a teste (idegrendszer, keringés, percepció), képzettsége (tudás, tehetség bármihez, állóképesség). Minden találkozás a befogadó közönséggel eldönti az egyén (az író) számára, hogy szüksége van-e ezekre a találkozásokra. Megerősíti vagy eltávolítja eredeti szándékától, az alkotástól. Egy író elhatározása az alkotásra alapvetően független az ilyen találkozásoktól, legfeljebb megerősíti alkotási szándékában, vagy kioltja azt. A visszajelzés azonban fontos alapja az alkotásnak, az alkotásra való hajlandóságnak. Az írónak, a leendő írónak meg kell tanulnia különbséget tennie a vélemény és a kritika között, és tudomásul kell vennie, hogy ha írásra adja a fejét, nem tud mindenkinek írni. Azaz, akkor halad a legjobban az íróvá válás útján, ha saját magát keresi, a saját hangját és stílusát, nem pedig mások éljenzésének és elvárásainak akar megfelelni. Ez utóbbi is lehet sikeres, de egyedi semmiképp. Tanulni másoktól, segítséget kérni a tapasztaltabbaktól ugyanakkor nem szégyen, sőt: megkönnyítheti az egyéni hang megtalálását.

5. Milyen forrásokat javasolna a kezdő íróknak, amikből esetleg az ön tapasztalata szerint ötleteket lehet meríteni sci-fi történetekhez?

Minden írás az olvasással kezdődik. Nyilván nem szerencsés olyan történeteket írni, amit mások előttünk már megtettek, de másként mindig lehet – még azokat is. A legfontosabb önmagunk ismerete. Mihez vonzódunk, milyen témák érdekelnek bennünket. Nem mindegy az sem, mit tanulunk, mivé képezzük magunkat, mert mindez meghatározhatja későbbi érdeklődésünket. Illik ismerni a világot és benne az embert. Illik tudni a múlt legfontosabb, sorsfordító pilléreiről, vagy legalábbis érdemes utánanézni a régmúlt dolgainak, a tudomány, a technika, a technológia fejlődésének. Nyitott szemmel járni eleve hasznos dolog, ám érteni is a világ dolgait irányító vagy meghatározó összefüggéseket kiváltság. Kérdezni, olvasni, beszélgetni. Bárkitől, bármit, bármilyen témában nem szégyen. A lényeg, hogy tanuljunk belőle. Ötlet bármiből meríthető. Egy mozdulatból, egy érzésből, egy felfedezésből, egy kudarcból, egy elszólásból, egy álomból, bármiből. A lényeg, hogy kellően gondoljuk végig, mi a célunk ezzel, hogyan akarjuk megírni, és milyen módon akarjuk megértetni az olvasóval.

6. Ön szerint egy kezdő sci-fi író novellák vagy inkább regények írására koncentráljon?

Egyéntől függ. A lényeg, hogy az író írjon. Egyetlen regény vagy novella sem írja meg magát. Nyilván eltérő módszereket igényel a regény és a novella megírása. Olykor van az úgy, hogy egyetlen novella is annyi ideig készül, mint egy regény – ez azonban ritka. A novella – terjedelménél fogva is – sokkal hamarabb hozhat sikerélményt, ami elengedhetetlen egy író számára. Egy rövidebb novella megírható egyetlen délután alatt is, akár. A sikerélmény és sikerélmény között azonban különbséget kell tenni. Egy novella vagy regény befejezése önmagában sikerélmény, ám ez messze van még a közönség visszajelzéseiből fakadó sikerélménytől. Mindkettőt meg kell tapasztalni. Az elsőt könnyebb. A regény hosszabb távú koncentrációt – a történettel, a szereplőkkel való együttélést – igényel. A mindennapi rutinunk megakadályozhat abban, hogy akár több hónapig nyomon kövessük saját történetünket, szereplőinket, éppen ezért érdemes napi rutint kialakítani az írásra, azaz érdemes mindennap foglalkozni az anyaggal. Bioritmustól és lehetőségtől függően.

7. Milyen tanácsokat tudna adni egy kezdő írónak a „valóságos” karakterek megteremtésével és a hiteles párbeszédek írásával kapcsolatban?

Nézzen szét maga körül. Figyelje az embereket, amerre jár. Egy karakter csak akkor lehet „valóságos”, ha az olvasó azonosítani tudja, ha felismeri benne önmagát, a másikat, a tőle eltérőt, vagy éppen a soha nem látottat és tapasztaltat. Minden szituáció éppen annyira erős vagy gyönge, amilyenné teremtjük azt. Ahogyan az életben is. Megfelelő szituációhoz megfelelő karaktereket rendelünk, megfelelően a helyhez és a történethez illő stílusban. A karakterek a tetteik, a gondolataik, a kinyilatkoztatásaik által válnak valóssá, elevenednek meg bennünk; vagy annak segítségével, amit róluk mutatunk, mint író, gondolunk, mint író és olvasó, és feltételezünk, mint bármilyen kívülálló, aki késztetést érez a szerepelő megismerésére, tetteinek indítékára, és cselekvéseinek megtapasztalására. Ez a helyzet-, ember- és jellemábrázolás szerencsés esetben önmagában hordozza, megteremti a párbeszédeket is, ami csak akkor lesz eltérő, egyedi, feltűnő, oda nem illő vagy éppen suta, ha valamilyen kényszerből az író úgy gondolja, más célja is van a párbeszédeinek megalkotásában, mint a cselekmény előrelendítése. Ennek sikere vagy sikertelensége az írói képességeken, valamint a közönség elfogadásán múlik.

Hiteles ugyanis az, amit annak érzünk, s nem feltétlenül az, ami valóságos. Sőt, a valóság hiteles – akár a párbeszédek hű – ábrázolása tűnhet hamisnak is, ha az a befogadótól túl távol álló stílusjegyekre épül. Éppen ezért célszerű mindig a történethez igazítani a stílust. Az írott nyelv megköveteli a beszélt nyelv stílusigazítását. Az élő beszéd szószerinti leírása sokszor zavaró lehet olvasáskor, hiszen a központozás nem minden esetben helyettesíti vagy helyettesítheti az intonációt. Ha mégis meg akarjuk tartani egy-egy beszélt nyelv stíluselemeit, legyünk következetesek és kitartóak.

8. Mit gondol, egy hatásos regénynek feltétele az üzenet vagy a morális tanítás?

A morális tanítás is üzenet. Az a regény, amely nem hordoz magában semmilyen üzenetet, nem sokat ér. Megkockáztatom azért, hogy minden regény, még az önmagáért születő is üzenetet hordoz. Ám minden üzenet éppen annyit ér, amennyire hat a befogadóra. Éppen ezért felesleges arra törekedni írás közben, hogy üzenetet küldjünk az olvasónak, hiszen ezt eldöntöttük abban a pillanatban, hogy nekiültünk a regény megírásának. Az üzenet milyensége, így a morális tanítás kérdése is akkor és abban a pillanatban dől el, hogy mit írunk, hogyan, milyen stílusban. Ám – talán – nemesebbnek mutatkoznak azok az írások, amelyek az olvasás élményén túlmutató szándékkal születnek. Azért, mert az írónak szándékai és gondolatai vannak, amiket el akar mondani – még ha nem is több az, mint a világ megmutatása olyannak, amilyennek az író azt látja egy-egy sors, egy-egy történés kapcsán. Egy írónak nem a világot kell megváltania és a benne élő embereket, hanem a világról addig kialakult képünket kell árnyaltabbá tennie. Ez minden változás lehetőségének alapja.

9. Ön szerint az egyes szövegek vizsgálatából milyen mértékben vezethető le a szerző álláspontja a politikát, a vallást vagy a morális kérdéseket illetően?

Ez attól függ, milyen típusú szöveggel van dolgunk. Egy nyilvánvalóan politikai, vallási vagy moralizálási céllal íródott műnek magában kell hordoznia azokat a támpontokat, azonosító jegyeket, amelyek alapján meg tudjuk érteni, miért gondolkozik erről vagy arról a kérdésről így vagy úgy az író. Elbújni egy ilyen szövegben nem is lehetne, értéktelen és értelmetlen volna. Más kérdés, amikor a szerző olyan fikciót vagy valóságot ír, ami fontos, egy adott társadalomban vagy kulturális közegben aktuális politikai, vallási vagy morális problémát jár körbe, ám a történet szereplőinek egyikében sem ismerünk rá az íróra, s talán nem is célja, hogy azonosuljon bármelyik karakterrel is. Az írónak azonban ebben az esetben is olyan valós és létező érvekkel, valamint stílusjegyekkel kell felruháznia a szereplőit, amelyek segítségével érteni és értelmezni tudjuk a karakterük és az általuk képviselt problematika jelenlétét. Ez kellő empátiát, koncentrációt igényel az írótól, és olyan azonosulási képességet, amit a regény megírása után elhagy magából. Ahogyan egy színésznek is bele kell bújnia a karakterek bőrébe, úgy egy írónak is illik megtennie ezt, mert ha kívül marad, üres maradhat a szereplője is. Egy író politikai, vallási vagy morális megnyilatkozására amúgy ettől függetlenül is fény derülhet: műveinek sokaságában, témaválasztásaiban, regényeinek üzenetében és hatásában.

10. Azokban az években, amikor még tanulta a szakmát, melyik író volt a legnagyobb hatással önre? Továbbá milyen más tényezők, mint a családi háttér, oktatás stb. befolyásolták az írásban?

A magyar írók közül Molnár Ferenc, a külföldiek közül Graham Greene volt talán rám a legnagyobb hatással. Különös lehet, hiszen egyik írót sem jegyzik a sci-fi mesterek táborában, de ez nem olyan nagy probléma. Mindketten mesterei voltak annak a jellemábrázolásnak és történetvezetésnek, ami nélkülözhetetlen egy sci-fi író számára is. Ha mégis sci-fi írót kellene találnom, akkor Jules Verne az, aki hihetetlen szorgalommal és felkészüléssel ült neki regényeinek megírásához, s aki példaképe lehetne sok mai szárnypróbálgatónak – bár ő is olyan író, aki nem csupán fantasztikumot írt, de talán éppen ezért az ő személye is példa arra, hogy a sci-fi az irodalom része.

Az írást most is tanulom. Mondatról mondatra, történettől történetig. Azért mert írok, még nem vagyok a tudás birtokában. Az írás önértelmezés is, saját létem egyedi igazolása, társadalmi fészkelődésem, kulturális értékeim, erkölcsi fiókjaim, földrajzi helyem megmutatása. Az írás önkifejezés, magamutogatás és gondolatok közlése. Nem terveztem azt, hogy író leszek, hogy kifejezetten az írásból élek majd. Eredetileg tanár vagyok, történelem és földrajz szakos, így volt alkalmam megismerni az emberiség történelmét, és volt alkalmam megismerni az emberiség helyét a világmindenségben. Egyetemi tanulmányaim során számos tudományággal találkoztam, némelyikben jobban elmélyedtem, másokat csak „megszagoltam”. A diplomamunkám tárgyát a geológia tudományának területéről választottam, a holt, a kőbe dermedt anyagok, ásványok világában írtam. Ott, a lupék, a mikroszkópok és a csiszolatok között értettem meg igazán azt, hogy minden attól lesz élő, és minden attól kap értelmet, ha megtöltjük tartalommal.

Élet úgy is születhet, ha csak mesélünk róla. A mindennapok alkotóiról. Amiről nem mesélünk, az eltűnik a múlt masszájában. Ráadásul minden történet magában hordozza a szereplőinek sorsát. A tanulságot, hogy semmi sincs önmagért. Minden mindennel összefügg. Minden változik. Minden mozog. Talán ezért is lettem aztán újságíró, mert történeteket akartam mesélni. Aztán elkezdtem írni mást is – köztük sci-fit is.

11. Ön szerint mi a kortárs sci-fi legnagyobb gyengesége?

A tudomány, a tudományos kutatások területe és témája oly mértékben eltávolodott az alap- és középfokú oktatástól, így az emberektől is, hogy a regényíróknak arra kellene kísérletet tenniük, hogy csökkentsék ezt a távolságot. Érthető és égető problémákkal kellene foglalkozniuk, nem pedig elvont fantasztikumok stílusimádatával. Ebből a szempontból problémát jelent a szolgalelkű rajongás néhány író művei vagy személye iránt, valamint a stílusmásolásra fordított idő és erő – a tényleges egyedi üzenet megfogalmazása helyett.

Az teljesen természetes, hogy minden időben divatirányzatok alakulnak ki, ez nem is véletlen – főleg a reklám mindenek felettiségét hirdető világában. A siker és a bestseller világát azonban nagymértékben meghatározza az adott piac nagysága, nyelvi közege, és az erőhöz való húzás érzése vagy kényszere sok kezdő és gyakorlott írót megérint, megigéz. Ám a sci-fi egyik legnagyobb lehetősége éppen abban áll, hogy olyan problémákkal foglalkozzon, amely nemzeteken átível, az emberiség egészének hordoz üzenetet. Az egyedi hang és stílus megtalálása éppen ezért legalább annyira fontos volna – teremtő erő –, mint a divatos témaválasztások újra- és újraértelmezése, a piaci igényeknek megfelelő stílusban és ízlésvilág szerint. Mivel a sci-fi területén nem könnyű olyan témával előlépni, ami igazán egyedi, mondhatni vadonatúj, éppen ezért arra kellene törekedniük a kortárs íróknak, hogy a mindennapi élettől eltávolodott tudományt visszahozzák a közérthetőség talajára, másrészt szerethető, érthető művekkel kell a közönség elé lépni.

Kapcsolódó bejegyzések:

1. Philip K. Dick: Válaszok egy SF-íróknak szóló kérdőívre 42 évvel ezelőtt egy írói szimpóziumon feltettek tizenegy kérdést hivatásos amerikai SF-íróknak és szerkesztőknek. A kérdéseket és Philip K. Dick válaszait megtaláljuk az Agave kiadó...
2. Antal József: Válaszok egy SF-íróknak szóló kérdőívre A következő interjúalanyunk Antal József biokémikus, karikaturista, író-szerkesztő, a Diagnózis és a Justitia című könyvek Zsoldos Péter-díjas szerzője, az Új Galaxis hajdani és a Terra...
3. Vásárhelyi Lajos: Válaszok egy SF-íróknak szóló kérdőívre Régen is divat volt, ismert vagy kevésbé ismert személyeknek kérdéseket feltenni, hogy az azokra adott válaszokból valami értelmeset kihámozzanak. Vagy csak segítségül hívják az adott...