Mozi

Asgard Őrzői – Thor: Ragnarök kritika


Azóta sem sikerült rájönnöm, hogy A Galaxis Őrzői stábja mit szívott, amikor elkészítették a filmjüket. De igazi barátként megosztották a cuccot a Thor: Ragnarök forgatókönyvírójával és rendezőjével – kéne nekem is belőle. Pofázó mosómedve ugyan nincs, egyszavas fa helyett van ellenzéki, lázadást szító kőlény – A Galaxis Őrzőinek humora viszont oltári jól működik az asgardi környezetben is.

Messzire jutott Thor (és vele együtt Loki) a Marvel első fázisa óta: míg az első részben csak egy piszkos kisváros életét kavarta fel, addig most már Asgard túlélése a tét. Valami miatt a második epizód, a The Dark World elég vegyes fogadtatásban részesült, pedig az már megfelelő módon léptéket váltott, és remekül behozta a mágia és a technológia összecsapását a mitológiába. Szerintem remekül sikerült a második epizód is, de nem csodálom, ha a Marvel úgy döntött, hogy akkor tónust vált.

És az sem véletlen, hogy akkor már Guardians of the Galaxyhoz közelítették a hangulatot. Félreértés ne essék, nem copypasteről, utánzásról van szó, a rendező Taika Waiti egyedi humorral fogta meg az alapanyagot – méltó versenytársa James Gunn-nak.

Neki sem volt azért egyszerű dolga – míg Gunn feladata egy tök új, pofázó mosómedvét tartalmazó csapat eladása volt, addig Waititi-nek le kellett zárnia egy döccenősen induló trilógiát. Úgy, hogy a tónusváltás ellenére még mindig legyen meg valamiféle ív, ami kerek egésszé teszi az asgardi történetet. És persze finoman meg is ágyaz A Végtelen Háborúnak, ami minden eddigi Marvel-film csúcspontja kell, hogy legyen.

És ezt a feladatot nagyon lazán, mindenféle görcsölés nélkül meg is oldotta.

Úgy, hogy közben nem csak Thor, de a közönségkedvenc Loki eddigi életszakaszát is jól lezárja. Igen, egy Thor-film nem lehet tökéletes egy simabeszédű, árulásokra hajlamos, köcsög Loki nélkül – aki viszont hihetetlen módon képes valamiféle jellemfejlődés-szerű dologra. Már persze a maga rohadék, kifacsart módján. De hát ezért közönségkedvenc.

De ami nagy pirospontot ér, az Hulk behozatala a sztoriba. A pletykák szerint az Amerika Kapitány harmadik epizódjában egész egyszerűen azért nem szerepelhetett, mert az írók szerint mindenkit tönkrevert volna, ezért kellett őt kiírni az Ultron kora végén. De akinek Hulk elvonási tünetei lettek volna, az most kárpótolva érezheti magát. Már csak azért is tetszik, mert a Marvel elegánsan megoldja azt a problémát, hogy jogi okokból nem készülhet egy jó darabig önálló Hulk-film. Mint le is nyilatkozták már, a további szereplései lényegében ki fognak adni egy Hulk-trilógiát, ami izgalmasan hangzik.

Az újoncok is jók. Jeff Goldblum továbbra is tipikusan Jeff Goldblum, és ez működik a Marvel univerzumában is. Sajnáltam ugyan, hogy Natalie Portman karaktere, Jane Foster így kurtán-furcsán elmaradt valamelyik kanyarban – reméljük, Valkyrie jobban fog passzolni Thorhoz a jövőben. A karakter jó, Tessa Thompson frankó választás volt erre a szerepre.

Egy néhány perces jelenetsor erejéig pedig Doctor Strange is megjelenik – rövid, de tökéletes a szereplése. Strange ez alatt a pár perc alatt is képes bebizonyítani, hogy egyenrangú fél bármely Bosszúálló mellett.

Egyelőre nem tudni, hogy lesz-e újabb önálló Thor film – egyelőre úgy tűnik, hogy az ő önálló történetének az utolsó felvonását láthattuk. Ha így van, akkor ez egy tökéletes búcsú volt, és egy jó ugrás A Végtelen Háborúba. Idén én ennyit nem röhögtem mozifilmen, holott itt mégis csak az asgardi világvége a tét.