TV

Ascension – a Mad Men találkozása a Battlestar Galacticaval


Sok apró problémától hemzseg ugyan, de a Defiance óta az Ascension minisorozat az első olyan húzás a Syfy részéről, ami reményt keltő: a szebb napokat is látott csatorna mintha kezdene visszatalálni az elmúlt években szégyenletesen elhanyagolt sci-fihez. A hangulat kellemes, a karakterek érdekesek, a központi rejtély érdekfeszítő, az alaphelyzet sem rossz – még akkor is, ha vannak azért logikai bukfencek, amiket illett volna jobban elkendőzni.

Az alaphelyzet rém egyszerűnek tűnik, legalábbis kezdetben: a 60-as évek paranoid, világvégétől rettegő környezetében az Egyesült Államok néhány száz fővel elindított egy űrhajót, az Ascensiont. Összeszedték a legragyogóbb elméket, meg némi kísérőszemélyzetet, és elindították a társaságot a Proxima Centaury felé, hogy 100 év – három generáció – alatt elérjék azt, és kolonizáljanak ott egy lakható bolygót. Így ha a Földön maradt pár milliárd ember sikeresen kiirtaná magát, az emberiség valahol újra tudja kezdeni.

Az Ascension számára így nagyjából a hatvanas években megállt az idő: kulturális utánpótlás hiányában például 2014-ben is az az öltözködési stílus, azok a zenék, filmek és könyvek a menők, amik akkoriban voltak. A Star Trekről például pont lemaradtak, ahogy az összes későbbi tévésorozatról, zenéről, mozifilmről egyaránt.

A minisorozat három epizódja már 2014-ben játszódik, a második generáció idején – és ez egy fontos momentuma is az alaphelyzetnek. Ahogy az aktuális kapitány, William Denninger keserűen megjegyzi, az első és az utolsó kapitányra fog emlékezni a történelem: aki elindította a hajót, és aki alatt eléri a végcélját. A kettő között szolgálókat el fogják felejteni. Ez az érzés azonban nem csak a kapitányt érinti, hanem mindenki mást is a fedélzeten: a feszültség érezhetően egyre növekszik az átmeneti generációban. Ők azok, akik sosem láthatták a Földet, és reményük sincs arra, hogy valaha a lábukat tegyék a Proximára. Ők azok, akik sosem fognak másokkal találkozni, mint a hajó 600 fős legénysége, akik sosem láthatnak igazi tengert, csak a hajó medencéjét, sosem válhatnak filmcsillaggá vagy baseball sztárrá – akiknek a sorsa azelőtt eldőlt, hogy megszülethettek volna.

Bár sok szempontból megállt az idő a hatvanas években, az Ascension zárt mikrotársadalma azért változott – nem feltétlenül előnyére. Kimaradtak az elmúlt 50 év földi fejlődéséből, így kicsit más irányt vettek a dolgok. Például nehezen átléphető kasztrendszer alakult ki: a szó szerint az alsóbb szinteken dolgozó munkások nem nagyon tudnak feltörni, akkora a szakadék köztük, és a felső szinteken dolgozó “uralkodó” réteg között. Kitörni legfeljebb a tehetséges fiatalok tudnak: a fiúk egy része számára a tiszti iskola járható út… a lányok számára, ha nagyon-nagyon csinosak, akkor a finoman stewardess-képzőnek nevezett intézmény, ami lényegében professzionális luxuskurvákat nevel belőlük a felsőbb rétegek úri igényeinek megfelelően. A politikusokat mondjuk ez a rendszer sem tudta kiirtani magából, a tanácstagok játszmáiban viszont a “stewardessek” szolgáltatásai fontos valutaként funkcionálnak. A női egyenjogúságig ugyan nem jutott el a fejlődés, de legalább a stewardessek vezetője (vö. madam) részt tud venni a játszmákban.

Az Ascensionön játszódó történetszálakhoz az ihletet egészen egyértelműen a Mad Men című sorozat szolgáltatta: ugyanolyan, mai szemmel egyszerre idegen és mégis ismerős, egyszerre vonzó és taszító közeget próbál felépíteni, ahol a politikai korrektség ismeretlen fogalom, igény sincs hasonlóra, az egyszerű munkásokat és a gazdag rétegeket felhőkarcolónyi távolság választja el, és egy bizonyos szint felett már a szex és a hatalom körüli játszmák jelentik az izgalmat az életben.

A sorozatban ez a szociológiai szál viszonylag jó, annak ellenére, hogy a fentiek miatt egyáltalán nem eredeti, sőt, inkább csak olcsó másolata a Mad Mennek. Bizonyos kérdéseket meg jobb, ha nem feszegetünk, például azt, hogy egy hatvanas évekbeli űrhajó rakományába tényleg fontos volt-e bepakolni egy akkora rúzskészletet, hogy az garantáltan kitartson 100 évig – vagy pedig biztosítottak helyet egy szépségipari gyártósornak, ami folyamatosan ellátja a nőket megfelelő mennyiségű sminkkészlettel. Meg mondjuk miért nincs egyetlen idős ember se a hajón, mondjuk egy hetven-nyolcvan év körüli aggastyán – miért mindenki középkorú vagy fiatal.

A bili nagyjából akkor kezd el kiborulni, amikor 50 év után megtörténik az első gyilkosság az űrhajó fedélzetén. Lorelei Wright erőszakos halála az, aminek a nyomozása közben pillanthatunk be a hajó működésébe, viszonyaiba, és tapasztalhatjuk meg a felszín alatt fortyogó indulatokat. És ennek mentén derülnek ki újabb és újabb részletek a hajó küldetésével kapcsolatban – mert semmi nem lehet egyszerűen az, aminek látszik. Ennek kapcsán már klasszikusabban scifis fordulatok jönnek elő – ezek azonban olyan jelentősen felborítják az előzetes elképzeléseket, hogy inkább nem feszegetem egy spoilermentes kritika keretein belül.

Ezen fordulatok jelentős részére viszont nem is az űrhajón, hanem a Földön derül fény: a történet másik főszála ugyanis napjaink Földjén játszódik, és egy, az Ascension rejtélyével összefüggő konspirációs vonal is kibontakozik.

Ami jó a sorozatban: a rendezés és a színészek. Még a történet is rendben van, nem túl eredeti, de nagyon meglepő fordulatokkal operál, amik izgalmassá teszik. Az ördög a részletekben lakozik, a problémákat pedig egy picit alaposabb forgatókönyvvel el lehetett volna kerülni. Egyrészt, az űrhajón picit sok karakterrel próbál játszani, emiatt bizonyos személyes vonalak egyszerűen gyengék. A másik probléma a tudományos megalapozottsággal van: az ilyesmit nem nagyon szoktam számon kérni, elvégre a Star Warsban sem az a lényeg, hogy hogyan működik a hiperhajtómű és a fénykard. Itt azonban cél volt némi realisztikusság, de sajnos több helyen úgy kilóg a lóláb, hogy zavaró. Gravitáció, 100 évre elegendő készletek (plusz gondolom, a kolonizáláshoz szükséges egyéb cuccok) mennyisége, vagy hogy mennyire praktikus dolog élő csirkékre és disznókra alapozni egy generációs űrhajó ellátmányát… a korábban már említett luxuscikkek (például drága borok, whiskeyk, szépségápolási termékek) pedig mit keresnek egy ilyen járművön.

Ezek a problémák amúgy nem tetszik élvezhetetlenné a sorozatot, de azért azért megkövetelik, hogy tudatosan rakjon félre a néző néhány kérdést… ami azért zavaró. Ezeket pedig el lehetett volna kerülni egy picivel jobb forgatókönyvvel.

Az irány mindenesetre nem rossz, és ha még csinál pár sorozatot a Syfy, akkor még az is elképzelhető, hogy vissza tudja szerezni a régi presztízsét. A kérdés már csak az, hogy az Ascension akkora cliffhangerrel ért véget, hogy a fal adja a másikat: vajon lesz-e bennük annyi tartás, hogy egy második – és feltehetőleg utolsó – évaddal le is zárják a történetet. A visszajelzések egyelőre elég vegyesek, sok helyen negatívabbak a kritikák, mint amit érzésem szerint megérdemel a széria. Az elvi lehetősége egyébként meg van annak is, hogy a Battlestar Galactica mintájára a minisorozatot követően egy teljes szezonos rendelést is kapjanak a készítők: de azért a BSG minisorozattal összevetve azért nem áll olyan erős lábakon a dolog.

 

https://www.youtube.com/watch?v=25ZuWjyKp84

Verdikt

Történet 70%
Színészi játék 90%
Rendezés 80%
Összhatás 70%
Final Thoughts

A helyes irányba tett jó lépés a Syfy részéről az Ascension.

Overall Score 77% Ajánlott
Readers Rating
1 votes
54

2 hozzászólás on Ascension – a Mad Men találkozása a Battlestar Galacticaval

  1. Han Solo

    Lükék a forgatókönyvírók. A tudományos és technikai fejlődés egy elszigetelt űrhajó fedélzetén sem áll meg. Hiszen egy rakás okos és energikus embert zártak össze életfogytiglan egy fémkaszniba, akik csak találnak maguknak valami értelmes elfoglaltságot is a kefélésen meg hatalmaskodáson kívül? Ráadásul út közben nyilván elhaladnak több mélyűri üstökös és mindenféle kóborló égitest közelében, ahol nem muszáj megállni, de komppal le lehet szállni körülnézni és bányászni ezt-azt. És ahol még akár ősi idegen űrhajó vagy űrszonda roncsokra is bukkanhatnak…
    No és mi van akkor, ha 2014-ben utánuk küldenek egy másik, gyorsabb űrhajót, hogy szedje fel őket és hip-hop vigye el a célállomásra, aztán meg hozza vissza…?

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük