Marvel úgy döntött, hogy ma is róluk fognak szólni a hírek: bemutatták ugye a fantasztikusan sikerült Agent Carter első két epizódját, ennek kapcsán bemutatták az Ant-Man első trailerét, de most elkezdték promózni a következő sorozatukat is. Az egyik új Marvel sorozat, amit a Netflix-szel közösen  mutatnak be, az a Daredevil lesz – a karakter jogait ugyebár sikerült visszaszerezniük, így az ő kalandjai immáron részévé válnak a mozis, tévés univerzumnak. A korábbi pletykák arról szóltak, hogy május 1-én, az Avengers: Age of Ultron amerikai premierjével egy időben mutatnák be a sorozatot, ezek a hírek azonban tévesnek bizonyultak. A 13 epizódos sorozat ezzel szemben április 10-én debütál a Netflix-szen. Ha valaki nem emlékezne rá, a főhőse Matt Murdock, aki gyerekkorában vesztette el látását – cserébe az egyéb érzékei viszont páratlanul kifinomultak. Nappal ügyvédként harcol a bűn ellen – éjszaka pedig szuperhősként oldja meg azokat a problémákat, amiket a tárgyalóteremben nem tud elrendezni. A helyszín New York, amit a pokol tornácaként is emlegetnek, úgyhogy teendője biztos lesz bőven. Az időponton túl kaptunk egy posztert is, valamint egy nagyon soványka teasert – valószínűleg majd az Agent Carter első évada végén fogunk majd valami bővebb ízelítőt kapni. daredevil https://www.youtube.com/watch?v=h334vn103YM]]>