Star Trek

Anti-Star Trek: Battlestar Galactica ajánló


Végy egy régi klasszikust, aminek nagy rajongótábora van. Döntsd el, hogy újra fel fogod dolgozni ezt a klasszikust. Folytasd azzal, hogy kukába dobod a régi beidegződéseket. Megkavarsz pár karaktert, pl. nőneművé operálod át. Papírmasé helyett valóban háromdimenziós szereplőket teremtesz.

Szerkesztői megjegyzés: A cikk 2005-ben, a második évad elején íródott, itt-ott az újabb évadok eseményei más megvilágításba helyezték a sorozatot. Mégis, érdemes lehet visszanézni, hogy a kezdetekben hogyan láttuk a Battlestar Galactica-t – ami egyébként nagyrészt beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

A régi beidegződések mellé bedobhatod a tökéletesség, az elitcsapat, a morális felsőbbrendűség és más efféle hülyeség szükségességét, hogy egyikük se legyen társaság nélkül a kukában. Ha ezt a receptet követed, akkor képes leszel megcsinálni az utóbbi 5-10 év egyik legjobb science-fiction sorozatát,amit jelenleg Battlestar Galactica néven ismerünk. A Battlestar Galactica gyakorlatilag a tökéletes ellentéte a jó öreg Star Trek sorozatnak, a jó öreg Enterprise-nak, és Gene Roddenberry víziójának.

Az űrhajó nem a flotta egyik legelitebb járműve, felszerelve a legtökéletesebb high-tech cuccokkal. A Galactica egy jól karbantartott, de technikailag elavult csatahajó, amit nemrégiben múzeummá akartak átalakítani a régi idők emlékére. Nincs szupercomputer a fedélzeten, aki kellemes női hangon jó reggelt kíván,és két perc gondolkodás után kiköpi a megoldást az Élet, a Világmindenség, meg Minden című kérdésre. A külső és belső kommunikáció jó öreg telefonokon keresztül zajlik, épp csak a szocializmusból ismerős kerek tárcsázó hiányzik róla – vagy épp valami fax-jellegű gépen zajlik a papírpazarlás, és így üzennek egymásnak az emberek.

Nem, a legénység nem makulátlan múltú, többszörös rostán keresztülesett elitcsapat, fejenként átlag 6 diplomával, speciális harci képességekkel. Itt ha valakinek a múltjában nincs sötét folt,majd a későbbiekben szerez rosszpontokat – vagy épp ártatlan marad ugyan, de garantáltan összeszed valami életreszóló lelki sérülést.

Moralitás? Az végülis van, minimum három különböző politikai nézet meg két vallási megközelítés csap össze, és próbáld eldönteni, hogy kinek van igaza – nem fogják az epizód végén a szádba rágni, hogy “Ez a helyes út, így kell dönteni, így kell élni”. A jó pedig elnyeri méltó büntetését, a rossz viszont még rosszabbul jár.

A király új ruhája

Miről szólt a klasszikus Battlestar Galactica? Egy robotokból álló hadsereg -a cylonok – lerohanják a Tizenkét Kolónia világait, pillanatok alatt megsemmisítik annak hadseregét, alig hagynak maguk után túlélőket. Egyedül a Galactica nevű hadihajó képes túlélni az első órák pusztítását, amely vezetésével az emberiség maradványai egy legendás világ után kezdenek kutatni: el akarnak jutni a Föld nevű kolóniára,hogy új életet kezdhessenek.

A feldolgozás ugyanerről szól, csak teljesen más megközelítésben. A klasszikus sorozat alapvetően a Star Warsra próbált hasonlítani: a stúdió eredendően a Csillagok Háborúja sikerét próbálta meglovagolni valami hasonlót nyújtva a televízió akkori lehetőségeihez mérten. Laza űrcsaták, király robotok,western-jellegű pisztolyos összecsapások, hatalmas cylon hadiállomások.

Bára kiindulás ugyanaz (és valószínűleg a végállomás is hasonló lesz), a megtett út, a felmerülő problémák, a karakterek (az azonos nevek ellenére) teljesen mások. Az egyik legjelentősebb történetbeli változtatás az, hogy a cylonokat az emberiség készítette. 40 éves háború után fegyverszünet következett – a cylonok eltűntek valahová, de most visszatérnek.

Változott a tálalás módja is: a látványorgia helyett inkább egy valósághűbb megközelítéssel dolgoztak a készítők Ronald D. Moore vezetésével. Mintha a híradó képsorait, vagy egy háborús dokumentumfilmet látnánk: kézi kameraállások, elcsúszó fókusz, látványos, de nem szokványos űrcsaták – mintha a Híradó egy űrhajóból próbálna meg lépést tartani a vadászgépekkel, és hitelesen dokumentálni minden egyes összecsapást. Az űrbeli manőverezés egyébként valamennyi sf-sorozat közül itt a legreálisabb – nomeg a készítők leszámoltak az űrben hallható hangokkal is: ha halljuk is valamelyik vadászgép vagy fegyver hangját, akkor az pont olyan, amit a pilóta a saját fülkéjében, a saját gépéből hallana. Nincsenek lézerpisztolyok sem- a 21. századinál fejlettebbek ugyan a fegyverek, de az alapelv ugyanaz.

A szereplők mintha rejtett kamerák előtt élnék életüket – vitatkoznának, szeretkeznének, szembenézve a problémákkal, vagy épp elbújva előlük – olykor sikeresen, olykor sikertelenül.

A sikeresség és sikertelenség például az átlag sorozatokhoz képest kiegyenlítettebb arányú. Mert ha pl. TNG-epizódot nézek, 99,9%-banbiztos lehetek benne, hogy Picard kapitány és zseniális legénysége 45 perc alatt meg fogja oldani valamennyi rejtvényt, kérdést – amiben természetesen van egy adag morális probléma – a 43. perc környékén pedig hallani fogok egy könnyfakasztó erkölcsi tanulságot, ami tanmesévé változtatja az epizódot. Ezzel nincs is semmi gond, imádom a TNG-t, de a BSG más.

Itt a karakterek hibázni fognak. Nem ritkán súlyosat. Ezek a hibák emberéletet fognak követelni, vagy valami egyéb negatívummal járnak. Ha az epizód elején feldobnak a készítők egy labdát, akkor sosem lehetek biztos abban, hogy a legénység le fogja csapni ezt a labdát a 45. percre. Ha lecsapja, akkor se lehetek biztos abban, hogy ez nem lesz egy újabb probléma forrása.

Nomeg… az emberben óhatatlanul felmerül a kérdés a sorozatot látva, hogy a cylonok miért nem irtják ki egy laza csuklómozdulattal az emberiség kevesebb, mint 50.000 fős maradványát. Egyetlen csatahajó, számtalan polgári hajó, amit védeni kell – szemben az univerzum legerősebb hadseregével. Itt valami egyéb tervük van a cylonoknak – valami nagyon rafinált, mesteri tervük, amiben bábokként mozgatnak talán mindenkit.

P.K. Dick kedvence lenne

A hangulat P.K. Dick legjobb paranoid írásait idézi – az egyik leginkább egyértelmű áthallás a Második változat és az Imposztor című novellájából adódik (Screamers és Impostor címmel filmet is készítettek belőlük). A klasszikus BSG cylonjai jól felismerhető, fényes, ezüstös páncélzatú robotfigurák voltak: lassúak,de ellenállóak. Itt az átlagos cylon gyors ragadozó – keze pillanatokalatt átalakul halálosztó fegyverré. A tengerészgyalogosok számára nem agyaggalamb-lövészet őket leszedni, hanem a leghalálosabb kihívások egyike. Mégis, nem ezek a cylonok a legveszedelmesebbek – hanem azok,amelyek emberi formában képesek beolvadni bárhová, szabotázsokat végrehajtani, és összezavarni bárkit. Nekik van valamiféle tervük az emberiséggel kapcsolatban – amire még mindig nem derült fény. Ők azok,akik tökéletesen manipulálják az embereket, marionett-bábúként rángatva bárkit, akit akarnak.

A nyugdíjazása előtti napokban William Adama, a tapasztalt és öreg katona, a Galactica parancsnoka, magára marad – minden felettese kihullik a sorban, ő válik a flottaparancsnokává, ami már csak egyetlen megmaradt csatacsillagot jelent. Laura Roslin egy tanárnőből lett politikus, aki 43. a kormányrangsorában – hirtelen ő válik az emberiség maradványainak elnökévé.Egy átlagos sorozatban nem lenne kétséges, hogy ők ketten összefognak, vállvetve harcolnak, büszkén és erősen kiállnak, és megváltják avilágot.

Valójában azonban abszolút nem biztos, hogy előbb-utóbb nem törnek meg a felelősség súlyától, vagy a komoly magánéleti problémák miatt. és, bár összefognak, két annyira különböző habitusról van szó, hogy nem mentes komoly súrlódásoktól a viszonyuk. Adama katona, míg Roslin politikus (méghozzá a jobbik fajtából valók mindketten). Adama szerint nem kétséges: háború van, a katonai döntések a legfontosabbak; Roslin viszont a civil flotta menekülése során sem feledkezik meg azokról az értékekről, amelyek valóban szabaddá tesznek egy államot. Mindketten a saját korlátaikat feszegetik, mindketten nagyobb irányító pozícióra törekszenek – mindketten a saját hitük szerinti legjobb szándékoktól vezérelve. Mi értelme van a túlélésnek,ha közben elveszítjük mindazt, ami egy civilizált társadalommá tesz minket – és mi értelme megőrízni ezeket az értékeket, ha közben valamennyien elpusztulunk… a sorozatot végigkíséri a két gyökeresen ellentétes gondolkodásmód.

Gaius Baltar a sorozat egyik legérdekesebb figurája: sármos, megnyerő felszín – jellemgyengeségek a mélyben. Tulajdonképpen ő az egyik komoly felelőse a cylon támadások sikerességének – ő az, akit behálózott egy gyönyörű szőkeség, akiről kiderül: cylon ügynök. Tudtán, akaratán kívül ő adta a cylonok kezébe a kulcsot a kolóniák védelméhez. A félelem uralkodik el rajta: fél, hogy kiderül a fajirtásban betöltött szerepe, és kivégzik. és megmenekülése után is látja elcsábítóját – vajon csak hallucináció mindez, vagy valamiféle, testébe ültetett chipeken keresztül valóban kapcsolatban áll vele? Vajon az ő romlott zsenije képes az őrület hatására jól dönteni,vagy tényleg egy cylon súgja meg neki a dolgokat?

Apollo kapitány, vagy rendes nevén Lee Adama, a parancsnok fia, két tűz közé szorul: egyfelől, ő is katona, aki ugyan nincs a legjobb viszonyban apjával, de az egyik legjobb tiszt. Másfelől viszont tisztelője Roslin elnöknek, később pedig tanácsadója is – úgy véli, hogy a katonák a Tizenkét Kolónia alkotmányára esküdtek fel, és ezt ilyen körülmények között sem téveszthetik szem elől.

Starbuck karaktere a klasszikus sorozat rajongóinak szemében eléggé vitatott. Az eredeti szériában Dirk Benedict játszotta – most pedig női karakterré írták áta készítők. Mintha Han Solo változna nővé egy Star Wars-remakeben.Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért, működőképes a koncepció – Starbuck ebben a környezetben kitűnően működik. Nagyszájú, szemtelen, szivarozik, mint az eredeti Starbuck, ugyanakkor egy régi bűn terheli lelkét, ami egy érdekes háromszögre ad lehetőséget Apollo, Adama és közte.

Sokáig lehetne folytatni az érdekesebbnél-érdekesebb karakterek bemutatását – sok van belőlük szerencsére. Legtöbbjük önmagában is egy különálló történet – épp ezért hihetetlenül dinamikus az egymással való kapcsolatuk. és nem kifejezetten arról a tökéletesen működő közösségről van szó, amilyet mondjuk az Enterpriseok fedélzetein megszokhattunk. A Babylon 5 egyik legjobb vonását az árnyalt karakterek és a köztük zajló interakciók jelentették – de a BSG még ezen is túltesz.

Dokumentumfilmes megvalósítás

A történet durva. Nagyon durva. Indításként például bemutatja az emberi faj pillanatok alatt történő kiirtásának borzalmait. De, ha ez lehetséges, a túlélők borzalmai még súlyosabbak. A 2003-ban a Sci FiChannelen bemutatott négyórás minisorozat ezzel a felütéssel indul – és a dokumentumfilmes jelleg elég jól kiemeli a tragédiákat. Legyen szó egy vadászosztag lemészárlásáról, az első atombombákat túlélt menekülők kétségbeesett rimánkodásáról, hogy engedjék fel őket egy katonai űrhajóra… (Felejtsd el a Terminatort vagy Spielberg középszerű Világok Harcát – bár ezeket nem annyira nehéz, ugye?) Ez nem a szokványos, “hősiesen ellenállunk, és győzünk” jellegű sorozat.

Nincsenek különálló epizódok – a Babylon 5 volt az elsők egyike, ahol az alkotók egy több szezonon átívelő történetet próbáltak elmesélni, ám a BSG még ennél is kötöttebb, feszesebb történetvezetéssel büszkélkedhet. Nem hagyhatsz ki egyetlen epizódot sem, mert akkor valami később kulcsfontosságú információról fogsz lemaradni.

A minisorozat bemutatja a Tizenkét Kolónia bukását, a Galactica és a hozzájuk csatlakozott civil flottamegmenekülését, és ragyogóan megteremti az alapot a belső konfliktusokhoz.

Az első szezon alapvetően két fő szálon mozog:egyrészt, a flotta menekülését és összecsapásait a cylonokkal (és nem feltétlenül harci összecsapásokra kell gondolni). Másrészt viszont egy, a Caprica kolónián ragadt pilóta, Helo nehézségeit követhetjük nyomon – aki ráadásul egy emberformájú cylon remekül megszőtt hálójába ragad anélkül, hogy bármit is sejtene.

A mellékszálak azonban legalább olyan érdekesek, mint a főszálak: például Gaius Baltar belső (képzelt vagy valós?) beszélgetései Number Six-szelel (szerelmével, akiről kiderült,hogy cylon). Vagy az igen kemény politikai szál – katonaság és demokratikus állam szembekerülése egy súlyos konfliktushelyzet során. Ráadásul ez a szál később tovább bomlik, amikor feltűnik Tom Zarek (alakítója Richard Hatch, az eredeti BSG-ben ő játszotta Apollot), egy egykori terrorista, aki egy börtönhajó foglyaként kerül a képbe, ám hamarosan politikusként lép fel. A céljai nem tiszták, de hatalmat akar – így szembekerül Roslinnal. Esetleg itt van a P.K. Dick-típusú örök kérdés: ki cylon kém a fedélzeten, és ki igazi ember? Ráadásul léteznek olyan cylon ügynökök is, akik embernek hiszik magukat.

Az egyik legérdekesebb azonban az egyelőre csak igen finoman pedzegetett vallási szál. Az emberek jórésze Kobol uraiban hisz – egy többistenhívő vallásról van szó, amely úgy tűnik, egy az egyben a mi Földünk görög vallása. Azonban fokozatosan kiderül, hogy cylonok is (legalábbis az emberformájúak) hisznek – ők viszont egyetlen mindenható Istent tisztelnek. A cylon-ember háború legvalószínűbb oka pedig ez a hitbeli különbség lehet…

Összefoglalva: a sorozatot pokolian jól kitalált karakterek és egy nagyon érdekes, meglepetésekkel telitömött történet jellemzi. Nagyon sötét a hangulata ugyan, de időről-időre felbukkan egy-egy halovány reménysugár: akár a Galactica küldetésével kapcsolatban, akár pedig egyes karakterekre fókuszálva. A sematikus gépek vs. emberek harcot – amit már annyian megírtak, és megfilmesítettek – sikerült újraértelmezni, és eredeti módon bemutatni. Ahogy a már unásig ismert “űrhajó megy az űrben, és kalandozik” típusú sztorikat is megújította, egyazon huszárvágással.

A Battlestar Galactica valóban egyike a manapság futó legjobb sf sorozatoknak, ha nem épp a legjobb -de ez már egyéni ízlés kérdése. A 2005-ös WorldConon Hugo-díjjal jutalmazták a sorozat első szezonjának első epizódját, a 33-at. A második szezon most fut a Sci Fi Channelen (meglepő, hogy mindössze másfél év lemaradással mutatják be hazai tévén a sorozatot), amely már 20 epizódos – de, mivel a csatorna legsikeresebb sorozatáról van szó,néhány hónapja aláírták a szerződéseket a harmadik évadra is, amit szintén 20 rész hosszúságúra terveznek.