Star Wars

Anthony Sheenard (Szélesi Sándor): A mosodás – Star Wars novella


Szélesi Sándor könnyed, Star Wars témájú novellája eredetileg az X-Magazin 1997. júniusi számában jelent meg. Főhőse az a szerencsétlen, aki nehezebb és életveszélyesebb munkát végez, mint akár a birodalmi admirálisok vagy a Vader ökleként is ismert 501-es légió rohamosztagosai. (A szerk.)

– Gyűlölöm, gyűlölöm, gyűlölöm… – Adler Hordag odébb lökte az összecsomózott ruhacsomagot. – Azt mondták, hogy micsoda megtiszteltetés, és hogy jóval kevesebb lesz a munkám, és jóval nagyobb a fizetés, meg a juttatások… Most már tudom, miért…
– Miért?
– Mert nem akadt másik hülye, aki vállalta volna.
– Mit panaszkodsz? – kérdezte Lingaless Doo. – Nem így van? Figyeltem a múltkor, amikor nagyjavításra dokkoltunk a Permutan holdján, hogy mennyit költöttél italra, meg a nőkre… A kábszerről nem is beszélve!
– Fogd be a szád!
– Aztán meg tényleg alig van munkád. Egyetlen emberre mosni… Nekem meg ott az egész század! Az alatt a rohadt testpáncél alatt mindenük befülled.
– De ha pecsét marad a ruhákon, akkor téged nem készítenek ki. Én folyton attól félek, hogy egyszer durvaszálú marad egy gatya, a Nagyúrnak pedig kipirosodik a… szóval ott, ahol amúgy is kényesebb. Mi történik akkor velem?
– Ahogy hallottam a Nagyúr amúgy sem használja a …
– Fogd be a szád! Szerintem csak azt nem hall meg, amit nem akar! Amióta mosok rá, jobban be vagyok tojva, mint egy bevetésen…
– De hát nincs is a rombolón!
Adler leroskadt a székre.
– Ajjajj!

Arra gondolt, hogy mennyi dolga lesz holnap, ha a Nagyúr visszatér. Amikor leszáll egy bolygóra, mindig rengeteg mocskot szed össze.

– A legrosszabb, amikor a köpenyének az alját kell tisztogatnom – folytatta a panaszkodást. – Vastagon rakódik rá a sár, meg azok a kiszedhetetlen olajfoltok… Imádtam a Hoth bolygót. Csak jég, meg víz mindenütt. Erre olajosan jött vissza. Kimosom, aztán tisztogatom, tisztogatom… És a végén kifakul a ruha. Képzeld el azt a fényes, fekete köpenyt szürke foltokkal, itt-ott bolyhosan!
– Úgysem látja! A hátán hordja. Szólni meg senki sem mer neki!
– Tudod is te, hogyan öltözködik! És ha végignézi a ruházatát reggelenként?
– Nem hiszem…
– Kínosan pedáns – mondta Adler. – Nem engedheti meg, hogy röhögjenek rajta a háta mögött! A múltkor salakos volt. Hogy a fenébe?… Még az inge ujja is…
– Én akkor sem hiszem. És örülj, hogy azt a vödröt a fején nem te tisztogatod!
– Fel kéne jelentenem téged.
– Azt ugye saját maga csinálja?
– Mit tudom én? Még sose láttam anélkül… És nem is nagyon akarom látni.
– Más ember fogat mos reggelenként, ő biztos a kupakját törölgeti. A szájszagára amúgy sem kell vigyáznia.
– Jaj, mi lenne már, ha befognád a szád? – kérdezte Adler.

Mindketten elhallgattak. Adler idegesen játszadozott egy tiszti egyenruha gombjával. Kis idő múlva feltette azt a kérdést, amely már régóta idegesítette.

– És mi történt az elődömmel? Senki sem mer mondani semmit.
Lingaless megvonta a vállát.
– Úgy tudom, hogy felrobbant a Halálcsillaggal együtt.
– Persze! Rémálmaimban látom, ahogy a magasba emelkedik, és szép lassan megfullad egy láthatatlan kéz szorításában.

– Melyiket nehezebb mosni? A köpenyt vagy a gatyát? – kérdezte Lingaless, és Adler vállára csapott, hogy kizökkentse kétségbeesett hangulatából.
– Egyformán nehéz… A gatya is fekete. Nem olyan mocskos. Alig vannak rajta foltok.
– Eszik a Nagyúr egyáltalán?
– Ha kijön belőle…
– Hát azzal a köpennyel a klotyón!
– Amikor a szolgálatába léptem, először az ingével szenvedtem meg. Alaposan beleizzadt. Illetve csak sokáig maradt rajta.
– A Halálcsillag után?
– Aha. Több napig hordta… Megkeményedett, mint a száraz kenyérhéj, és kifényesedett, mint a sisakja… A mosásban viszont teljesen elvesztette a színét. A végén kidobtam.
– A szabókat sem irigylem – jegyezte meg Lingaless.
– Ráadásul nekem kell vasalnom! – jajdult fel Adler.
– Milyen illatot használsz az öblítéskor?
– Mindegy! Abban a maszkban úgy sem érzi. Először levendulát használtam, de aztán magához hívatott az admirális és közölte, hogy nagyon kellemetlen, amikor a Nagyurat levendulaillat lengi körül. Ránéz valakire azzal a… és a fülébe hörög, közben pedig illatozik… így most valami keserűbbet használok. Fogalmam sincs mi az. Még azt sem tudom, melyik bolygóról származik.
– Nem lehet már követni! Ahány bolygó, annyiszor ezernyi illat! Melyik admirális volt?
– Én meg azokat nem bírom követni! Valamelyik korábbi…
Lingaless megvakarta a fülét.
– Azt a szagot éreztem a múltkor a mosófülkédben?
Adler összevonta szemöldökét.
– Neeem. Az a zoknija volt. Iszonyú a lábszaga. Én szagolom helyette is. A csizmában bepállik a lába. Ő meg csak szörcsög a maszk mögött, és fogalma sincs róla, hogy milyen vadállatias a szobájának a hangulata…
– Hogyhogy nem érzi, ha ragad a zokni? Nem viszket?
– Ez az önuralom!
– Ez az Erő! Szerintem az admirálisok is a szagtól fulladtak meg…
– Egyszer én is attól fogok!
Lingaless elvigyorodott.
– És most képzeld bele magad annak a helyzetébe, aki a császárra mos!
Adler titokzatosan közelebb intette a másikat.
– Pszt! Én azt hallottam, hogy a kámzsája alatt nincs semmilyen ruha, körülötte pedig állandó az ózonillat…


2 hozzászólás on Anthony Sheenard (Szélesi Sándor): A mosodás – Star Wars novella

  1. Gatto Negro

    Az első tíz mondat után még csak kuncogtam, a huszadik után röhögtem, a sisaktisztogatásos résznél kezdtem fuldokolni és a levendula illatú öblítőnél már csak vinnyogni tudtam. Köszönöm!34

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük