Alastair-Reynolds-Napok-Haza Könyvkritika

Alastair Reynolds ‒ Napok Háza [kritika]


Örömmel jelenthetem, hogy Alastair Reynolds jó hatszáz oldalas regényének a végére értem, és hogy nagyon tetszett. Hihetetlenül nagyívű és epikus műről beszélhetünk, amely a megszokott emberi léptékektől karakteresen és könnyedén eltávolodik, ami persze érthető annak fényében, hogy a főszereplői halhatatlanok. Bukros Zsolt kritikája.

Az emberiség kirajzott az univerzumba, hogy más civillizációkra találjon, ám nem járt sikerrel, és ezernyi különböző fajra szakadt, melyekben humán és poszthumán civilizációk egyaránt képviseltetik magukat. Még eme szétszóródás kezdetén egy Abigail Gentian nevű ifjú hölgy, akinek családja már jó ideje a klónozás leghatékonyabb technológiáját birtokolta, ezer Hasadványra hasította magát, és saját másolataiból klánt alapított.

A Gentian-nemzetség tagjai a világegyetemet járják, információkat gyűjtenek, és a bölcsességet keresik, miközben gyarapodó tudásukkal felvirágoztatni és segíteni igyekeznek az útjukba akadó fajokat. Az utazás jelentős részét sztázisban töltik, így gyakorlatilag alig öregednek, és az előre meghatározott ciklusok végén összegyűlnek, hogy megosszák egymással tapasztalataikat, és a klán közkincsévé tegyék azokat. Ha időnként meg is hal néhányuk, megosztott személyiségük a többi hasadvány emlékezetében tovább él.

A történet főszereplője Campion és Purslane, akik a tradíciókra fittyet hányva szerelmespárként élnek együtt, ráadásul a Gyülekező időpontjáról is elkésnek. Ezúttal mégsem tesz nekik senki szemrehányást, mert a Gentianokat súlyos, és csaknem végzetes támadás éri. Alig ötvenegyen élik túl a csapást, ráadásul minden jel arra vall, hogy nagyobb és rejtelmesebb erők állnak a háttérben, mint amire először gondolnak, és hogy a pusztításnak tudtán kívül Campion az előidézője. Csak egy név merül fel, amelynek jelentését senki sem ismeri: Napok Háza.

A sztori emellett egy múltbeli vonulattal is foglalkozik mellékszálként, mégpedig Abigail Gentian gyermekkorával, aki egy elkényeztetett és egocentrikus kisfiúval egy Palotás nevű interaktív játékkal játszik. A Palotás világában varázslók és Szellemzsoldosok hadakoznak, ami ad egy figyelmen kívül hagyhatatlan fantasy-ízt ennek a vonulatnak. A játékot kezdetben hadifejlesztésként kezelték, majd ebben az új formában adták ki néhány kiváltságos gyermeknek tesztelésre. Ám a Palotás veszélyes, az elme könnyen végleg varázsvilágában ragadhat, és a gyártók később mindent elkövetnek, hogy a kiadott példányokat visszaszerezzék.

A történet izgalmas egésszé kerekedik, amit kár lenne kihagyni, és külön nagy erénye a szöveg gördülékenysége, a változatos háttérvilágok kidolgozottsága, a technológiák lenyűgöző mivolta, és felvillanó ötletek sokasága. Az időnek is különleges szerep jut a regény lapjain, társadalmak és kultúrák jönnek-mennek a galaxis színpadán, ám még a leghatalmasabbak is csupán tünékeny porszemek.

Bátran ajánlanom a Napok Házát mindazoknak, akik szereti a nagy lélegzetű meséket, legyenek akár fantasy fanok, akár sci-fi rajongók, mert ez egy nagyszerűen megírt különleges mű, amely mindkét réteg számára szerezhet kellemes és feledhetetlen perceket. Mondhatnám azt is, Reynolds könyve úgy rántja ki az olvasóját a hétköznapokból, mint a takaritódroidot a sérült csillaghajóból az űr vákuuma.


Hozzászólások

7 hozzászólás on Alastair Reynolds ‒ Napok Háza [kritika]

  1. sosehol

    Űroperának reklámozzák, de csak “űr”ponyva. A sci-fi ugyanis csak díszlet, az összes többi közhely pedig szinte bármelyik lektűrben (értsd:ponyva) fellelhető :(

  2. maggoth

    Fene tudja, eleinte én is húztam a szám, de a végére marhára bejött.

  3. Annak ellenére, hogy milyen borzasztó rossz volt a Revelation Space, valamint eléggé riasztó volt számomra a fülszöveg is, tettem vele egy próbát. És elég szórakoztató volt, bár ebben az űropera kategóriában egy átlag Mysterious Universe regény veri.

  4. maggoth

    Én azért is szerettem, mert a szöveg könnyen emészthető volt, vitte az ember szemét. :)

  5. kwindu

    Nagy csalódás volt ez a könyv sajnos:-( Inkáb jó magyar MU vagy Banks ha már űropera:-)

  6. Crei

    Itt is látszik az ízlések és pofonok téma…

    Pl. szerintem qva jó, és nem lehet egy MU-val összehasonlítani, mert ott TÉNYLEG díszlet a sci-fi. Itt semmi olyan nincs, ami szembe megy a tudomány jelenlegi állásával. De ez csak vélemény, nem zavar ha valaki utálja, főleg ha olvasta is…;)

    Sosehol: Definiáltad az űroperát…:)

  7. Olvasó Ottó

    Ezt a könyvet azért szeretem,mert kevés a fi, és ehez mérten elegendő sci van.
    Miről is beszélek?
    A Tejút spirálkarjait feltérképezni nem lehet egy kicsiny X-szárnyú vadászgéppel, ehhez a Hajnali Ezüstfény (vagy a Tunya) kell, már pusztán a méretei miatt is. A ma kicsiny teknőnek tetsző Santa Maria is a maga idejében a legnagyobbnak számított! Nem akarom osszú lére ereszteni a dumámat: ez egy jól összerakott könyv.
    Csak ezt akartam mondani.

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>