A. E. van Vogt: A nulla-A világa kritika

Mikor saját magaddal kapcsolatban rejtélyekkel szembesülsz, vadásznak rád, különleges vagy, de nem vagy tisztában képességeiddel, ráadásul mindez utópisztikus környezetben történik, akkor nagy valószínűség szerint sci-fi hős vagy. Különleges képességeid révén, agyafúrtságod és fegyvered segítségével azonban le tudod győzni ellenségeidet. Szokványos SF-klisék, jó sztorit lehet belőlük kerekíteni. Tegyünk hozzá valami tudományos-technikai jövőképet, egy jó nagy galaktikus birodalmat, és kész. Tuti recept, csak egy gond van vele: Van Vogtnak még nem állt rendelkezésére, amikor A nulla-A világát írta az 1940-es években. Sőt, a helyzet fordított, az azóta oly sok változatban megfőzött SF menü receptjének kialakulásához éppen ő adott sok ötletet.

Asterdroid kritikája.

Én ezzel a könyvvel úgy éreztem magam, mint aki egy teljesen ismeretlen és idegen világba csöppent. Mintha nem is a Földön járnánk. Amellett, hogy filozofikus hajlamú a mű alapvetése, még cselekményében is bonyolult. Csak kapkodtam a fejem az elején.

Aztán nagyon, de nagyon belejöttem.

Van Vogt regényének címe a nem-arisztotelészi logikára utal, melyről a könyv alapján is alkothatunk valamiféle képet, hiszen a szerző egyik célja is volt, hogy bemutassa ezt a gondolkodási rendszert. Hőse, Gilbert Gosseyn ennek a szellemiségnek, illetve az abból eredő technikáknak segítségével tudja ellenfeleit legyőzni. Egy rövid összefoglalást hadd adjak erről, mielőtt a regény taglalásába fogok – ugorja át, aki csak magára a könyvre kíváncsi!

Általános szemantika és a nulla-A

Az általános szemantika Korzybski nevéhez fűződik, aki elvetette Arisztotelész téziseit a logikai kétértékűségről. Filozófiai, egyben nyelvkritikai elmélet, melyhez azonban a szemantikai tréning gyakorlata is tartozik. Ez technikákat és emlékeztetőket tartalmaz, melyek célja, hogy azokat a mentális szokásokat (például nyelvi, vagy leegyszerűsítő gondolkodási módokat) oldja fel, melyek megnehezítik a valósággal való foglalkozást. A három legfontosabb ilyen emlékeztető a nulla-A, azaz nem arisztotelészi logika, a nulla-I, azaz hogy két jelenség sosem azonos, legfeljebb eléggé hasonló az aktuális vizsgálódás szempontjából, illetve a nulla-E, azaz a nem-euklidészi geometria.

A nulla-A – meglehetősen leegyszerűsítve – az intuitív, induktív érvelésre való képességet illetve ennek gyakorlását jelenti, szemben a reflexív, kondicionált, deduktív logikával. Ebben egy állításnak nem csupán két logikai értéke (igaz vagy hamis) lehet, hanem több. Van Vogt értelmezésében egyfajta “szubjektív” következtetést képvisel, mely induktív érvelésből fakad, ily módon ellentettje az arisztotelészi bináris, logikának. A regény több fejezete előtt találunk mottóként idézeteket ezzel kapcsolatban, például, hogy a szó nem azonos a dologgal, „a térkép nem a táj”. A nulla-A tréning célja, hogy használói tudatosan elkerülhessék azokat a fogalomalkotási hibákat, melyeket a nyelvben való gondolkodás eredményez illetve a józan ész és megszokás diktál.

Van Vogt történetében az általános szemantika elveit használók, a nulla-A követői képesek ennek segítségével mások gondolatmenetét és érvelését is analizálni. Hősei nulla-A logikát használva múlják felül a rosszakat, míg azok szinte kizárólag a kétértékű, algoritmikus érveléssel dolgoznak és ezáltal alulmaradnak.

A történet

Gilbert Gosseyn egy olyan jövő-beli világban él, ahol a nulla-A gondolkodás határozza meg az emberiség fejlődését. A Játékok Gépezete irányítja azt a folyamatot, melynek során az évente megrendezett játékok győztese a Vénuszra kerülhet, ahol egy ideális, önkéntességen és nulla-A elveken nyugvó, erőszakmentes társadalom épült fel. A többiek pedig a játékok során bizonyított nulla-A felkészültségük alapján kapnak megfelelő állást a Földön. Évente sok-sok ember igyekszik a Gépezethez annak reményében, hogy jobb állást, ezáltal jobb életet biztosítson önmagának.

A főhős is ezt teszi, azonban rá kell döbbenjen, hogy emlékeivel valami baj van, mintha nem a sajátjai lennének, mintha valaki más életét élné. Törvényen kívülivé válik, majd hamarosan az elnöki palotában kerül fogságba. Az olvasónak fogalma sincs, ki kivel van, miért faggatják és egyáltalán miről van szó. Gosseyn is csak különleges képességei révén tud elmenekülni. A Gépezethez, az igazság és a valósághoz való hűség megtestesüléséhez – azaz a nulla-A rendszer központjához – menekül, de közben lelövik és meghal. Ekkor következik az újabb zavaró meglepetés, mert Gosseyn a Vénuszon ébred tudatára. Kiderül, hogy valóban meghalt, de elméje egy újabb testbe helyeződött át és a kalandok folytatódnak.

Lassan az olvasó számára is kezd kiderülni, hogy Gosseyn különleges képessége az agyában van, valamiféle plusz, amiről maga sem tud igazán. Felbukkanása a nulla-A ellenségei számára rossz hír, hiszen éppen a Vénusz inváziójára készülnek. Egy ilyen különleges képességű nulla-A ember veszélyt jelenthet számukra. Ezért igyekeznek többet megtudni hősünkről, s ezáltal Gosseyn akaratán kívül kulcsfigurává válik. Próbálja megakadályozni a Vénusz vesztét azzal, hogy figyelmezteti őket, azonban az inváziót nem tudja elhárítani. Közben kiderül, hogy a Földi hatalmasságok nulla-A ellenes szervezkedése mellett a galaktikus összeesküvés is fenyeget földönkívüli erők részéről. Vannak kettős ügynökök, az összegabalyodott szálak lassan kibomlanak, csak arra nem nagyon akar fény derülni, hogy ki Gosseyn maga. Napvilágra kerül, hogy a Gépezetet torzítják a nulla-A földi ellenségei, hogy saját érdekeik érvényesítése érdekében embereik a megfelelő pozíciókba kerüljenek. Gosseyn meg is találja a Torzító készüléket, melynek segítségével további fantasztikus kalandokat él át és kezdi felgöngyölíteni az összeesküvést

A vénusziak a nulla-A gondolkodási rendszer segítségével visszaverik a támadást és az inváziót irányító Thorson végül már maga sem bízik a sikerben, inkább saját szakállára dolgozik, csak hogy Gosseyn különleges képességeit minél inkább a maga javára tudja kihasználni. Az Szemantikai Intézetben aztán Gosseyn nagy nehezen megtalálja a kulcsot saját személyiségéhez és önmagával találkozik.

Értékelés

Van Vogt víziója a jövőről nagyon különleges élmény. Figyelembe kell vennünk, hogy a regény az 1940-es években keletkezett, ezért sok technikai vagy tudományos víziója furcsa a mai olvasónak. Például a Vénusz, ma már tudjuk, nem alkalmas olyan fajta emberi életre, melyet megszoktunk és amit a szerző elképzel. Ráadásul mai technikánk már sok tekintetben régen túlhaladta a regényben szereplő, csövek és drótok sokaságából felépülő gépezeteket. Azonban az emberi szellem fejlődésének és az ebből következő társadalmi átalakulások bemutatásának köszönhetően Van Vogt elképzelése a jövőről nagyon is érdekes. Ezért tehát az olvasó könnyen eltekint a régimódi, elnéző mosolyra késztető részletektől és élvezettel merül el a nulla-A világában.

Mivel jó régi SF-ről van szó, fontos látnunk, hogy azok a már megszokott elemek, melyek természetes részei a mai SF-nek, nem klisék e regény esetében, hanem inkább újdonságok, hiszen a sci-fi hőskorának elején keletkezett klasszikusról van szó – ahogy ezt a bevezetőben már említettem.

A szerző utópiáját az általános szemantikára és azon belül a nem arisztotelészi gondolkodásra épülő szellemi fejlődésre alapozza. Ebben a társadalmi igazságosság alapját a Játékok Gépezete jelenti, mely minden évben érdemeiknek megfelelően választja ki a megfelelő embereket a társadalomban betöltendő különböző szerepekre. Ugyanakkor ez csak egy emberek által alkotott szerkezet, ezért nem múlhatja felül magát az embert. A Gépezet demokráciájának, azaz a nulla-A-nak ellenségei el is tudják torzítani annak ítélőképességét. A szerző hisz az emberi faj olyanfajta szellemi fejlődésében, mely képes legyőzni a hatalomvágyat, az agressziót, a hamisságot. Az itt-ott megjelenő sötét tónusok ellenére a regény alapvetően optimista.

Az író sűrűn lakott univerzumot képzel el, benne a Galaktikus Ligával, mely hasonlóan az ENSZ-hez próbálja a világok között a tisztesség szabályait betartatni, ám nehezen ér el a távoli kis zugokba a keze, ahol bizony nagyhatalmi törekvések is folynak. Hasonlóan Asimov Alapítványához, valószínű, hogy a szerző történelmi példák alapján, különösen a Római Birodalom bukását alapul véve képzelte el ezt a hatalmas civilizációt. Fontos érdeme, hogy a helyi, kis közösség – a Föld – fejlődését dolgozza ki, nem merül el a galaktikus birodalom bonyolultságának részletezésében, csak nagy vonalakban vázolja, de az olvasó számára ez tökéletesen elegendő.

A diktatúráról megrajzolt kép szintén nagyon lényegre törő: a propaganda a médiában, a torzítás technikája, az erőfitogtatás gyakorlata, a korrupció működése, stb. világosan megrajzolja a 20. században sajnos oly sokszor megjelent politikai rendszert, mely az igazságos társadalom látszatát igyekszik kelteni, holott valójában manipulatív és elnyomó. Ne felejtsük el, hogy a regény éppen a második világháború után jelent meg (először ‘45-ben folytatásokban, majd ‘48-ban könyvalakban)!

A cselekmény pergő és változatos, sok az akció. Érdekes, hogy a könyv elején még az erőszakmentesség elvéhez ragaszkodó főhős a történet végére már jobban hasonlít egy népszerű, lövöldözős akcióhőshöz – ez nekem nem annyira tetszett, mert ha ő valóban szellemileg felette áll ellenfeleinek, akkor nagyon elegáns lett volna, ha gyilkolás nélkül oldja meg a helyzeteket. Azonban a regény keletkezési idejét figyelembe véve, ez abszolút helyénvaló, a SF-hez szorosan kapcsolódó elem.

Gyakoriak az álom-szerű jelenetek, melyek a szubjektivitást erősítik. Bár a regény E/3-ban íródott, az olvasó teljesen azonosul Gosseynnel, az ő szemén keresztül látja az eseményeket, az ő fejével gondolkodik. Van Vogt nagyon fontosnak tekintette az álmokat, az intuíciót és a nulla-A rendszerébe ezek tökéletesen belesimulnak.

A könyv filozófiai alapjaival kapcsolatban, a nulla-A-ról a szerző az olvasót úgy tájékoztatja, hogy az szinte úgy érzi, jobban meg kell ismerkednie a témával. Mivel töredékekben kapunk csak információt, nekünk kell kirakni ezekből az összképet, a szerző bizony megdolgoztatja az agyunkat – jól eső agytorna. Viszont sok más technikai vagy tudományos elem elégséges és összefüggő magyarázattal együtt került be a műbe, így könnyebben követheti az olvasó. Ilyenek a húsz tizedesig való összehangolás elve, a Torzító, vagy a duplikálás elve, melyek azonban csak másodrangúak a vezérgondolathoz képest – nem is agyal rajtuk nagyon az ember olvasás közben. A nulla-A-ról adott szilánkos információ morzsák azonban jól szolgálják azt a célt, hogy a regény olvasása közben mi magunk is gondolkodjunk, forgassuk magunkban, értelmezzük a leírtakat. Szóval az agytorna révén fejlődhetünk – gyakorlatilag a szerző olvasót nevel magának.

Nem nevezném könnyű olvasmánynak az Agave kiadásában megjelent, 178 oldalas könyvet, azonban nagyon élveztem az olvasását. Szinte egy más világba kerültem általa, így kikapcsolódtam olvasás közben. Sok szeretettel ajánlom mindenkinek, akit a nulla-A taglalásával nem sikerült elriasztanom.