Sci-Fi Filmek

2019: A disztópiák éve a filmekben I.


2019 több szempontból is jelentős év a science fiction rajongói számára, s nem csak az idei, régóta várt filmbemutatók (Bosszúállók: Végjáték, Marvel Kapitány, Star Wars IX., stb.) miatt. Számos ismert sci-fi filmnek, sorozatnak vannak 2019-es vonatkozásai… Cikksorozatunk ezeket tekinti át.

Asimov utópisztikus 2019-e után most lássuk a disztópiáknak a jelenünkről szóló jövendöléseit… Az ikonikus 1984-es évet körülvevő hidegháborús hangulat a Szovjetunió felbomlásával párhuzamosan a nyolcvanas évek végétől enyhült, de az enyhülés nem volt hosszú életű, hamar kiderült, hogy az ezredforduló környékén új veszélyek és kihívások leselkedtek a nyugati típusú demokráciákra, s a fenyegetettség érzése újra eluralkodott az olvasókon.

A 2000-es években az egypólusú világ illúziójának elvesztése után a világpolitikai események, a társadalmi- és a klímaváltozás hatásainak következtében, nem utolsó sorban a 9/11 okozta döbbenetnek köszönhetően, a disztópiák újabb lendületet kaptak. Az Y-generáció életérzését megragadva először az elsősorban fiatal felnőtteket megcélzó Young Adult-disztópiák (Az éhezők viadala-trilógia, (2008, 2009, 2010), Az útvesztő (2009)és folytatásai, A beavatott-sorozat, (2011) stb.) kerültek a népszerűségi – később a megfilmesítési – listák élére; de a 2010-es évek közepére sikerüknek, és a közhangulat változásának köszönhetően a klasszikus negatív utópiák is újabb reneszánszukat élik, s emellett évről évre újabb, a jelenlegi társadalmi-technológiai-ökológiai problémákra reflektáló disztópiák születnek.

Jó példa erre olyan sorozatok népszerűsége, mint az 1985-ben megjelent Margaret Atwood-regényt feldolgozó A szolgálólány meséje, Az ember a Fellegvárban, mely Philip K. Dick 1962-es alternatív történelmi regényén alapul, vagy az új alkotások közül a Black Mirror egyes részei. Ray Bradbury Fahrenheit 451-e (1953) is új, 21. századi feldolgozást, újraértelmezést kapott az HBO-nak köszönhetően.

Az ezredforduló már jóval a Y2K horror-forgatókönyvei előtt sok szerző fantáziáját mozgatta meg, a millennium környékére számos sci-fi klasszikust datáltak: az 1962–ban megjelent Gépnarancs 1995-ben játszódik, a Menekülés New Yorkból c. film 1997-ben. A Terminátorban 1997 augusztusában volt az Ítélet napja, – a film maga 2029-ben (és 1984-ben) játszódik, A Terminátor: Megváltás 2018-ban, a Genisys-ben pedig a főszereplők 2017-be utaznak vissza a Skynetet megállítandó –, a 2001 Űrodisszeiának (1968) pedig címében is szerepel az új évezred kezdetére utaló évszám.

S a 2000-es-2010-es évekbe is sok, akkor még közeljövőben játszódó történetet helyeztek; a Legenda vagyok azonos című filmváltozatának poszt-apokaliptikus világa például egy vírus 2009-es elszabadulása következtében jött létre.  A 2012-es évszám pedig nem csak a maja naptár által állítólagosan megjósolt világvége miatt maradt nevezetes: a világvége-hangulat miatti hírverést kihasználva sok dokumentum- és játékfilm után Hollywood 2009-ben poszt-apokaliptikus blockbustert készített, 2012 címen. A Kamera által homályosan (Scanner Darkly) 2013-ban játszódik, ahogy a Menekülés Los Angelesből is.

A Vissza a jövőbe második részében Marty és a Doki közismerten 2015 októberébe utazik előre az időben – azóta is hiába várjuk többek között a repülő autók, a légdeszka és az önbefűző cipő feltalálását, – bár a Chicago Cubs azóta megnyerte a bajnokságot, s egyesek szerint a filmnek az a jóslata is valóra vált, miszerint Biff lett az elnök…

A Majmok bolygója: Lázadás 2008-tól 2016-ig játszódik, A Transformers folytatásai pedig 2012-18 között. Az Iron Sky: Támad a Hold arról tudósít, hogy 1945-ben a nácik helyőrséget építettek a Hold sötét oldalán, s 2018-ban onnan kísérlik meg újra átvenni a hatalmat.

S hogy a mi közeljövőnkről se feledkezzünk meg: A holnap határa 2020-ban játszódik, a V mint vérbosszú 2015-től 2028-ig, a szintén klasszikussá vált Zöld szója a 2022-es túlnépesedéssel és élelmiszerhiánnyal küzdő Földet mutatja be, az X-Men: Az eljövendő múlt napjai pedig 2023 disztópikus világában kezdődik. Aztán következik a Metropolis a 99 évvel korábban elképzelt 2026-ból, Az ember gyermeke 2027-ből, az új Robotzsaru 2028-ból, a Terminátor 2029-ből; a Snowpiercer-Túlélők viadala pedig a 2031-es évről számol be nekünk, hogy csak pár jelentős alkotást említsünk…

* * *

Mint láthatjuk, ahogy közeledünk napjainkhoz, egyre sűrűsödnek az idővonalon az ismert sci fi-alkotások. A 2019-es év ennek ismeretében is meglepően sok jelentős (többségében ’80-as évekbeli) sci fi-ben szerepel, különböző jövőképeket, disztópikus világokat vázolva fel előttünk.

A legismertebb természetesen a Philip K. Dick kisregénye (Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?) alapján készült, de az alapművet lazán kezelő film noir, a Blade Runner (Szárnyas fejvadász),mely 2019 novemberének disztópikus Los Angelesébe kalauzol minket (a sötét, esős nagyvárost körülvevő sivatagot a Blade Runner 2049 mutatja meg). A Föld Ridley Scott víziójában a környezeti változások és a technológia hatásaitól szenved; a nagyvárosok túlnépesedettek, szennyezettek, az állatvilág nagyrészt kipusztult, a társadalom teljesen kettészakadt: csillogó, modern felhőkarcolókban illetve lepusztult, romos lyukakban élő, fizikailag is elkülönülő felső és alsó rétegekre. A 2019-es Los Angeles nem sokban különbözik a 21. századi kelet-ázsiai metropoliszoktól: az élet minden területén erős az ázsiai jelenlét, az emberek és ételek mellett a reklámokban, feliratokban is. A multikulturalizmusnak, az egzotikus kultúrák-nyelvek keveredésének egyik, számunkra legemlékezetesebb megnyilvánulása Edward James Olmos ikonikus megszólalása: “Monsieur, azonnal kövessen engem, bitte! … Lófaszt! Nehogy már! Te vagy a Blade, Blade runner.” (Az idézett szövegrész az eredetiben is magyarul hangzott el).

A politikai hatalomról, más észak-amerikai disztópiákhoz hasonlóan itt is keveset tudunk, a Tyrell Corp-hoz hasonló nagyvállalatok uralják a világot, óriásreklámjaik pedig az eget: sehová sem lehet menekülni előlük, csillogásuk erős kontrasztot mutat a sötét sikátorok, az „alsó világ” komorságával. A rendőri alakulatok a biztonságot hivatottak biztosítani, de állandó jelenlétük sokak számára inkább fenyegető. Elembertelenedett világ ez, ahol egyes emberek és társadalmi csoportok egyértelműen kevésbé egyenlőek, – s ez nem csupán a replikánsokra vonatkozik. Az empátiát mérő Voight-Kampff teszten itt sok esetben nem csak a replikánsok buknának meg…

A halmozódó problémák miatt – és a reklámok hatására – sokan inkább a Földről való kivándorlást választják, s benépesítik a külső bolygókat-holdakat. A film fő cselekményszála szerint a replikánsoknak, a Naprendszerben dolgozó, rabszolgamunkára ítélt androidoknak egy lázadást követően tilos visszatérniük a Földre. Ha ezt mégis megtennék, egyszerűen levadásszák őket a Deckard nyomozóhoz (Harrison Ford) hasonló fejvadászok. A replikánsok életének ráadásul négyéves korlátot is szabnak, hogy megakadályozzák, hogy fellázadjanak uraik-teremtőik ellen. A helyzet kegyetlenségére jellemző, hogy némelyik replikáns nincs is tisztában azzal, hogy nem ember.

A Szárnyas fejvadász végén a filmtörténet egyik leglíraibb zárómonológját hallhatjuk Roy Batty-től (Rutger Hauer) a félelemről és az elmúlásról, egy elméletileg empátia nélküli, „embertelen” replikáns szájából…

“Különös élmény félelemben élni, ugye? Pontosan ezt jelenti a szolgaság. Én láttam olyan dolgokat, amiket ti, emberek, el se hinnétek. Lángoló csatahajókat az Orion peremén. Gyilkos sugarakat az éjben a Tannhäuser-kapunál. Mindezek a pillanatok elvesznek az időben, mint könnyek az esőben. Az idő lejárt.”

A Blade Runner valódi kultuszfilm, hozzájárult Philip K. Dick (újra)felfedezéséhez, hatása a Denis Villeneuve rendezte Szárnyas fejvadász  2049-től és a regényfolytatásoktól eltekintve is szerteágazó. Filmes szakemberek egyöntetűen az utóbbi 35 év egyik legmeghatározóbb sci fi-jének tartják, 2007-ben a The Visual Effects Society a Csillagok háborúja után a vizuális hatás tekintetében második legnagyobb hatású filmnek választotta, s olyan alkotások tisztelegtek előtte, mint az új Battlestar Galactica, a Palackba zárt szellem-filmsorozat vagy akár a Star Wars-előzményfilmek Coruscantja…

Cikkünk folytatódik: 2019: A disztópiák éve a filmekben II.

A szerzőről:
Marti Zsófia az ELTE-n végzett magyar-angol szakon, jelenleg egy budapesti gimnáziumban
tanít angol nyelvet. Szakterülete, volt PhD-témája az észak-amerikai disztópiák.
Sci fi-témájú írásai megtalálhatók különféle online felületeken, illetve a Galaktikában.
Szabadidejében írással is próbálkozik.

							

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük